Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy év és három és fél hónapig a Boden-tó mélyén fekvő fehérbort emeltek ki szombaton a Németország, Svájc és Ausztria határán fekvő tóból. A Mélységi mámorra keresztelt nedű limitált kiadásban kapható.
Az 1000 literes nemesacél tartályban egy osztrák borász fehérborát 2019. május 15-én helyezték el a tó 60 méter mély fenekén egy vörösbort tartalmazó tartállyal együtt, "hogy megtudják, milyen lesz a bor, ha abszolút stabil nyomáson és hőmérsékleten víz alatt tárolják".
A különleges tárolás határozottan jót tett a bornak, nőtt a mineralitása - osztotta meg első benyomásait Sepp Möth vorarlbergi borász, aki rögtön a kiemelés után, a bregenzi kikötőben megkóstolta portékáját.
A vörösbort már júliusban kiemelték, tévedésből, mert a rossz látási viszonyok miatt összetévesztették a fehérborral. A vörösbor elemzésének végleges eredményei csak az elkövetkező hetekben készülnek el. Robert Steidl, a klosterneuburgi borászképző iskola volt vezetője szerint azonban az első ízpróbák szerint "nagyon jót tett a bornak" a víz alatti érlelés.
A Boden-tó fenekén érlelt kétféle bort Tiefenrausch (Mélységi mámor) néven limitált kiadásban, 1300 palackban hozzák forgalomba.Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.