Gyakorlatilag eltűntek a hamis CD-k és DVD-k

A jogtiszta tartalmakat ma már több forrásból, könnyebben lehet megszerezni, mint azelőtt. A szerzőijog-sértések száma viszont nem csökkent.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Gyakorlatilag eltűntek a hamis CD-k és DVD-k

Három évvel ezelőtt még kétezer, tavaly mindössze 13 jogsértő módon előállított, forgalomba hozott CD-t és DVD-t foglalt le Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta szerdai számában a Magyar Nemzet az adóhivatal adataira hivatkozva.

A lap Kis Péter András szóvivőt idézi, aki a mediapiac.com-nak nyilatkozva azt mondta, hogy az elmúlt években visszaesett a CD-k, DVD-k népszerűsége. Ennek oka, hogy a memóriakártyák és a pendrive-ok mellett megjelentek a felhőalapú médiaszolgáltatások, emellett pedig egyre több a streamingszolgáltatás, a jogtiszta tartalmakat más forrásból is könnyebben meg lehet szerezni, mint korábban.

Tavaly az okozott kár

csupán pár tízezer forintot tett ki, a lefoglalt lemezek egyébként rendszerint üresek voltak, az ezek után fizetendő jogdíjat viszont nem fizették be.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a szerzőijog-sértések száma nem csökkent. Tavaly 157 esetben fogott vizsgálatba a NAV, az ügyek együttesen hétszázmillió forint kárról szóltak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.