A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A szentjánosbogarak rajzása minden évben különleges eseménynek számít, de nem egyszerű megörökíteni. Egy fotós azonban a kezdőkre is gondolt, és hasznos tippekkel jelentkezett.
Egy magyar fotós, Mayer Miklós Tiszta ég, tiszta föld című blogjában foglalta össze, hogyan érdemes nekikezdeni a szentjánosbogarak fotózásának, a rovarok ugyanis ezekben a napokban kelnek útra. A jelenség kimondottan egyedi, de ahhoz, hogy képeken adjuk vissza, be kell tartanunk néhány szabályt.
Mayer szerint az egyik legfontosabb, hogy a bogarakat, illetve az általuk keltett fényt mintegy 45 percen át lehet fényképezni, az esti órákban. A fotós úgy véli, hogy a gépet egy kifejezetten sűrű erdőrészen érdemes letenni, mert az ilyen területekre csak alig jut be fény, így könnyebben észrevehetők a szentjánosbogarak.
Mayer Miklós szerint a legjobb, ha a fotósok olyan kompozíciót választanak, amelyen nagyon sötét a talaj. Ezután pedig hosszú záridőt használva folyamatosan kattintgatnak. A blog írója nem javasolja, hogy az érdeklődők a bogarak után menjenek, mert azzal nem lesz eredményes a munka. Mint írta, a türelem kulcsfontosságú ennél a témánál, és az sem mindegy, milyen beállításokat használunk. A fotós ezért az általa használt paramétereket is megosztotta:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.