9 milliárd dolláros, átszámítva több mint 2800 milliárd forintos nyereséget termelt a Facebook 2021. nyári hónapjaiban, írja az Independent. Ez 1,2 milliárd dollárral több, mint amennyit a cég egy évvel ezelőtt ugyanekkor jegyzett.
Ezzel együtt a harmadik negyedévre 29 milliárd dollárra, azaz 9125 milliárd forintra nőttek a tech-óriás 2021-es bevételei, ez 35 százalékos növekedést jelent a 2020-as első háromnegyed évhez képest. A döntő részt reklámokból származó bevételek mellett a napi felhasználók száma is nőtt, a cég szerint 6 százalékkal, 1,93 milliárd userre. A Facebook-cégcsoport közösségi oldalai; a Facebook, a Messenger, a WhatsApp és az Instagram összesen 2,81 milliárdos közösséggel rendelkezik.
A bevételek annak ellenére növekednek, hogy 2021-ben egyre nagyobb nyomás alá kerül a cégcsoport a rendszertelen felhasználóbiztonsági- és szűrőfunkciók miatt, októberben pedig története egyik legnagyobb leállásán ment keresztül a csoport összes közösségi alkalmazása. Utóbbinak a jelei még nem mutatkozhattak a statisztikákon, de a negyedik negyedévben már látható lehet.