2020-ban és 2021-ben s próbálkozott az Apple az iPhone-ok „mini” változatával, de miután a fogadtatás nem volt igazán pozitív, idén letesz róla, azaz nem lesz iPhone 14 mini. Lesz viszont iPhone 14 Max, ami állítólag 6,7 hüvelykes kijelzőt kap, így a 6,1”-es sima iPhone 14 lesz a legkisebb darab a családban.
A neves Apple elemző, Ming-Chi Kuo ennél érdekesebb hírt is megosztott a Twitteren. Úgy gondolja, hogy az Apple idén a processzorokkal (is) érezteti majd a különbséget az egyes modellek között (de persze a chiphiány is komoly szerepet játszhat a döntésben). A legújabb A16 Bionic chipet a két Pro modell kapja, az iPhone 14-nek és az iPhone 14 Maxnek be kell majd érnie az A15 Bionic lapkával. No nem mintha ez nem volna még mindig élvonalbeli, de mégis csak a tavalyi modellek lapkájáról van szó.
Eltekintve a már említett chiphiánytól, mindezzel megfizethetőbbé teheti az Apple a két egyszerűbb iPhone-t, és többeket vehet rá a Pro modellek megvételére, ugyanis az új A16 chip valószínűleg kiemelkedő teljesítményt és energiahatékonyságot kínál majd, és a kamera teljesítményén is sokat javíthat.
Bejelentette iPhone SE modelljének frissítését az Apple. A redmondi cég portfóliójának pénztárcabarát készüléke kinézetre nem sokat változott, de belül sok mindenből újat kapott.
Kuo úgy tudja, hogy valamennyi idei iPhone-ba 6 GB-nyi RAM kerül majd, azonban az iPhone 14 és 14 Max LPDDR4x, míg a Pro modellek gyorsabb LPDDR5 modulokat kapnak.
Ha értesülni szeretne az új iPhone-okkal kapcsolatos fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.