Az Apple szívesen hivatkozik arra, hogy mennyire jól bírják csúcsmodelljeinek akkumulátorai, persze vannak, akiknek még ez sem elég. Bújják is a netet az akkukímélő tippekért, és örömmel fedezik fel, hogy – legalábbis az olvasottak szerint – az iPhone 14 Pro és az iPhone 14 Pro Max mindig bekapcsolt kijelzője sokat ront az akkus üzemidőn.
A mindig bekapcsolt kijelző azt jelenti, hogy a zárolási képernyő nem elsötétedik, hanem csak elhalványul, így a fontos információk mindig láthatók maradnak. Bár ez energiapazarlásnak tűnhet, azonban – állítja az Apple – a mindig bekapcsolt kijelző az A16 Bionic chip több alprocesszorát felhasználva minimális energiafelhasználással tudja frissíteni a megjelenítőt.
Az internet népe azonban kételkedik ebben, ezért a ZDNet cikkírója úgy döntött, maga jár utána e problémának, és elvégzett néhány tesztet. Mindenekelőtt repülőgép üzemmódba tette az iPhone-t, majd (mindig) bekapcsolt kijelzővel hagyta pár órára úgy, hogy közben nem csinált vele semmit. Feljegyezte az akkumulátor töltöttségi szintjének csökkenését, majd kikapcsolt kijelzővel is megismételte ugyanezt.
A biztonság kedvéért megismételte a kísérletet, de ezúttal négy órán keresztül, és mind a rövidebb, mind a hosszabb tesztnél elhanyagolható különbséget talált csak az akkumulátor állapotában. Ez megerősítette abban, hogy a mindig bekapcsolt kijelző (amit egyébként az OLED ProMotion kijelzőhöz optimalizáltak) valóban alig van hatással az akkumulátorra, még akkor sem, ha amúgy az iPhone alacsony fogyasztású módjánál a mindig bekapcsolt kijelző az egyik letiltott funkció.