Még októberben ígérte meg a Microsoft, hogy ebben az évben majd közel hoz egymáshoz két, nagyon különböző világot, a sajátját (Microsoft Store) és az Apple-ét (Apple Music és Apple TV), ami azt eredményzheti, hogy az Apple appjait windowsos gépekre lehet telepíteni, egyszerűen a redmondiak alkalmazás-áruházából. Ez jó hír azoknak, akik ugyan eddig is használták ezeket az appokat, azonban csak kerülőúton (a weben vagy az elavult iTunes használatával) tudták ezt megtenni.
A Microsoft félig-meddig be is tartotta az ígéretét (persze ne legyünk telhetetlenek, hiszen még csak az új év elején tartunk), ugyanis már felkerült a Microsoft Store-ba a két alkalmazás előnézete (preview-ja), sőt egy harmadik is, az Apple Devices. Ezzel olyan eszközöket lehet kezelni windowsos gépekről, mint az iPhone, az iPad és az iPod. A letölést aktiváló gomb egyelőre még nem aktív, és mint említettük, korai verziókról van szó.
Az Apple figyelmeztet is, hogy az előnézeti verziókban „nem minden funkció működik az elvárt módon", illetve ezen alkalmazások bármelyikének telepítése megakadályozza az iTunes for Windows megnyitását. Ennek eredményeként más tartalomtípusok, például hangoskönyvek és podcastok nem lesznek elérhetők mindaddig, amíg az Apple ki nem adja az iTunes kompatibilis verziót, vagy amíg a felhasználó el nem távolítja az előnézeti alkalmazásokat – figyelmeztet a
MacRumors.
Az Apple alkalmazások futtatásához Windows 11 22621.0 vagy újabb verzióra lesz majd szükség.