Óriási üzletet kötött az Nvidia: több százezer Blackwell GPU-t ad el a vezető dél-koreai vállalatoknak, valamint az ország kormányának is, amelyek így megerősíthetik a jelenlétüket a mesterséges intelligencia piacán.
Csak teljes szemléletváltással lehetnek képesek a cégek arra, hogy kiaknázzák az AI-ban rejlő lehetőségeket — ezt vallja Németh Gábor. Az Amazing AI alapítója az interjúban beszélt a mesterséges intelligencia mellett is nélkülözhetetlen képességekről, az adatvédelmi kockázatokról és arról, milyen nehézségekkel szembesülnek a pályakezdők a technológiai fejlődés miatt. Németh Gábor részt vesz az AI Talks by HVG & Amazing AI konferencián november 20-án, a Bálnában, ahol workshopot tart arról, hogyan vezényelhető virtuóz karmesterként a ChatGPT-ből, Claude-ból, Geminiből és Perplexity-ből álló AI-csapat.
Szintet léphettek az átverések: egy kriptovalutákról szóló, teljesen hamis Nvidia-közvetítést ötször annyian nézhettek, mint azt, amelyben a cég vezérigazgatója beszélt néhány újdonságról. Ráadásul a csalárd közvetítés is épp akkor futott, mint a valós.
Csöbörből vödörbe: javított egy hibát a Windows 11 Feladatkezelőjében a Microsoft, csak közben maga a program is elromlott. Ha nem figyel, a PC-je teljesítményére is hatással lehet a gond.
Nem fejlesztett ki semmiféle étrend-kiegészítőt vagy gyógyhatásúnak titulált készítményt Karikó Katalin. Ha ilyen hirdetéssel találkozik, az biztosan átverés.
A hétköznapok során bele sem gondolunk, hogy milyen összetett kommunikációs rendszerek segítenek bennünket teendőink során, és milyen aprólékos összehangoltság szükséges ahhoz, hogy ezek az infrastruktúrák számunkra láthatalan módon, stabilan üzemeljenek. Magyarország digitális életét 42 ezer kilométernyi kábel köti össze: legújabb podcastunkban Papp-Gerlei Gyöngyvérrel, a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft. vezérigazgatójával arról beszélgettünk, mindez hogyan működik a mindennapokban.
Nemrég tette közzé a Nike az Amplify néven futó eszközének terveit, amit a jövőben bárki használhatna, aki szeretne egy kicsit könnyebben futni, sétálni.
A kínai államhoz köthető csoport egy látszólag az Európai Bizottságtól érkezett levelet küldött a diplomatáknak, amelyen keresztül megfertőzte a gépeket.
Kielemzi a WC-csésze tartalmát, majd megmondja, mennyire egészséges – ezt kínálja a Kohler Dekoda nevű rendszer, mely akkor is szól, ha valószínűleg nagy a baj.
A Columbia Egyetem kutatói szerint érdemes átgondolni, hogy a globális felmelegedés elleni küzdelemben miként próbálja az emberiség blokkolni a napfényt.
Bár az köztudott, hogy egy adott cég piaci értéke dinamikus jellemző, azaz napról napra változik, az Nvidia már elég régen csúcson van. Egy újabb lélektani határt átlépve a cég értéke meghaladta az ötbillió dollárt.
Mark Zuckerberg nemrég arról beszélt, hogy a jövőben még több, a mesterséges intelligencia által generált vagy szerkesztett tartalom jön a közösségi oldalakra.