Most akkor végül vízálló az iPhone 7 vagy sem?
Vízállónak mondják ugyan az iPhone 7-et, de pórul járhat az, aki ezt szó szerint veszi. Ráadásul a közbeszédben két fogalom keveredik.
Vízállónak mondják ugyan az iPhone 7-et, de pórul járhat az, aki ezt szó szerint veszi. Ráadásul a közbeszédben két fogalom keveredik.
A 21. századhoz illő berendezésekre cserélték le New Yorkban a régi telefonfülkéket, azonban úgy tűnik a nagy alma lakói nem annyira éltek, mint inkább visszaéltek vele.
Nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai előrelépése az IoT megszületése. Az Internet of Things, avagy a „Dolgok Internete” szép lassan az élet minden területére beszivárog, a hétköznapoktól kezdve a cégek működésén át egészen a nagyvárosok igazgatásáig. De hogy is kezdődött az egész?
A Cilvia nevű programban egy sokszereplős játékhoz hasonlóan lehet megálmodni, hogyan is nézzen ki a 21. század városa.
Nem túlzás, hogy milliónyi különféle zeneszámot hallgathat telefonján az alábbi appal.
Az Európai Űrügynökség nagyszabású projektjében naponta közel 50 millió csillag adatait vizsgálják, hogy a Tejútrendszer minden elemét feltérképezzék. Első körben több mint 1 milliárd csillagot mutattak be.
A dizájnerként dolgozó Paul Helbert a napi szinten (száz)milliók által felkeresett 10 leglátogatottabb oldalon mérte fel, melyik szín milyen gyakran fordul elő.
Az iPhone 7 megjelenésével felértékelődnek a vezeték nélküli fülhallgatók. Az alábbi eszköz, amely immár Európában is megrendelhető sok szempontból különlegesebb ezeknél.
Éppen két hét telt el azóta, hogy a Samsung tűz- és robbanásveszély miatt termékvisszahívást jelentett be a Galaxy Note7 telefonjára. Mintha mi sem történt volna – és ez a lehető legrosszabb, ami történhetett.
Az elsők között fogja kamatoztatni a Qualcomm Sense ID technológiáját a Xiaomi küszöbön álló csúcstelefonja.
Valami történt idén, sorra hullanak el a torrentkereső szolgáltatások. A tíz legnépszerűbből most egy harmadik is kiesett.
Az új iPhone-okon már nincs szabványos csatlakozó a fej- és fülhallgatókhoz, és ha minden igaz, hamarosan más telefongyártók is követhetik az Apple példáját. De lenne itt még valami: változás jöhet a laptopokban is.
A műholdas helymeghatározás, navigáció és 3D-s alkalmazások segítségével a talajműveléstől a betakarításig, mind precízen megvalósíthatók a szántóföldi műveletek. A legújabb 3D technológiákkal nem csak olcsóbbá és fenntarthatóbbá válik a mezőgazdasági termelés, de nagymértékben csökken az erózió és a belvízkár.
A számítógépet érintő 29 biztonsági problémára jelent megoldást a legtöbbek gépén megtalálható, különösen veszélyesnek számító Flash segédprogram frissítése. Mutatjuk, hol és mit kell nézni a gépen.
A Malaysia Airlines légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó MH370-es járata 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án tűnt el röviddel a felszállás után, és a feltételezések szerint az eredeti útvonalról teljesen letérve, az Indiai-óceán déli részén zuhant le.
Valamiért az LG úgy gondolja, hogy mi, európaiak nem szeretjük a nagykijelzős telefonokat.
Szép és jó az Apple vezeték nélküli fülhallgatója, de az AirPods-nak van egy óriási hibája. Erről mutattak be paródia videót Conan O'Brien műsorában, ahol nem először űznek gúnyt egy új almás termékből.
Több amerikai ATM-nél már megtalálták azt az eddig ismeretlen kütyüt, ami leolvassa és tárolja a kártya mágnescsíkján lévő adatokat.
Egy Hosszú Menetelés-7 típusú hordozórakétával helyi idő szerint csütörtök este indították útnak Kína második űrállomását.
Több mint 100 éves lehet, az elmúlt évszázadban pedig annyira sok nőstényt termékenyített meg, hogy lényegében egyedül mentette meg faját a kihalástól.