szerző:
Gécs Dániel
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Talányos kérdések helyett egyszerű, ám mégis szívbe markoló forgatókönyvet vázol fel a Shadow of the Colossus: oltsunk ki tizenhat életet, és esélyt kapunk elvesztett szerettünk visszatérésére. A legendás játékdizájner, Fumito Ueda 2005-ös remekműve nemcsak sziklaszilárd iskolapéldája a japán történetmesélők nagyszerűségének, de csodálni való tanmese is arról, hogyan írhatja felül a lét értelmét a tűzön-vízen át kitartó akarat. Teszten a PS2-es aranykor újraprogramozott sikerjátéka.

Vannak játékok, amelyeket egész egyszerűen nem elég látni, sem egyszer átélni, újra és újra el akarunk bennük merülni. A Fumito Ueda vezette Team Ico 2005-ös, eredetileg PlayStation 2-re megjelent akció-kalandja, a Shadow of the Colossus is egyike ezen kevéske remekművek sorának. A több mint tízéves múlttal rendelkező program piacra kerülésének legelső hetén robbantott: csak Japánban 140 ezer példányban talált gazdára pár nap leforgása alatt. A sikert jól mutatja az is, hogy a fontosabb kritikai oldalak a mai napig az egyik legjobb videojátékként tartják számon, bőven 90 százalék feletti értékelések mellett.

Sallangok nélkül

Ez igencsak jelentős eredménynek mondható, pláne, hogy egy alapvetően olyan időkből származó programról van szó, mely nem csak stílusában számított igazi különlegességnek. Meglehetősen minimalista kidolgozása miatt nem bővelkedett a felesleges mondanivalókban, és a hasonló témájú művekkel ellentétben gyorstalpónak nevezhető résszel sem operált. A készítők ehelyett igazi ritkaságnak számító recept alapján fűszerezték digitális főztjüket: mindent meghagytak a játékosnak, aki így a felfedezés élményétől a kudarc megértésével bezárólag a saját bőrén kényszerült megtapasztalni, milyen, amikor egy stúdió már az alapokra vonatkozó szabályszerűségek esetében is teljesen másképp képzeli el a szórakozást és szórakoztatást.

©

Merthogy a Shadow of the Colossus – a bármennyire is lehangoló felvezető után – egy minden szempontból értékes és nem mellesleg tartalmas kikapcsolódást nyújtó kaland, melynek legfőbb oka a már említett, túltolásmentes közegben keresendő: tizenhat változatos fejtörőt kell megoldanunk, hogy életét vesztett kedvesünkbe új életet lehelhessen egy segélykiáltásunkat meghalló, templomban megbúvó istenség. Mindez persze csak az előétel, hiszen a történet lényegi része épp ezután csúcsosodik ki, ám olyan erővel, hogy szinte arcon csap: a halálból való visszatérés ára 16 kolosszus életének megrövidítése, amely így nem mellesleg (eleinte) ismeretlen céllal vezérelt vérengzésbe kényszeríti hősünket. Ennyi és nem több, a térkép megfelelő pontjára utazva és a szükséges taktikát választva tulajdonképpen semmi más dolgunk nincs, mint kiszemelt prédáinkat leteríteni, aztán lóra pattanni, eljutni a következőhöz, és így tovább.

Ueda munkája azonban érezhető puritánsága ellenére is valóban érzelemdús utazásra hív, miközben a szeretet és az elmúlás fájdalmas érzete keveredik előttünk. Már csak ezért sem véletlen, hogy az idővel kultusztermékké vált programot a 2005-ös debütálást követően valamennyi, és így az aktuálisnak számító PlayStation-generációra is kiadták. Felületes újraprogramozás helyett most azonban lényegi változtatáson átesett alakításról van szó, miközben legszerethetőbb pontját továbbra is sikerült megőrizni: szerettünk megmentése egyben egy gyötrelmes mese kezdete, mely filozofikus töltete folytán számos utalással igyekszik színesíteni a történetet. Olyan mélyenszántó gondolatokkal is, amelyek már túlmutatnak a videojátékok világán, hiszen nem másról, mint az élet jelentőségének megértéséről szólnak.

Háttérszálak

Így tehát az alapvetően akció-kaland típusba sorolható Colossus elsősorban nem történetileg képes megérinteni az embert, hanem a mögöttes értékek és pluszjelentések felfedezésével, amelyekből bőven kijut a 9-10 órányi játékidőt tartalmazó programban. A felfedezés pedig tényleg az a fajta barangolás, amelyik, furcsa mód, de a játék egyik éltető erejét adja: kalandjaink egy hatalmas, ám kopár pusztasággal kezdődnek, majd ahogy haladunk előrébb, úgy fordulunk meg egyre változatosabb helyszíneken. A tájékozódást – akárcsak a program korábbi verzióiban, most is – kardunk segíti, mely az égbe emelve mutat utat hősünknek, Wandernek és hű társának, Agro nevű lovának.

©

A térkép bebarangolása azonban, mint arra már fentebb utaltunk, egyáltalán nem embert próbáló feladat, hiszen nincsenek sem a játékidőt ezáltal hosszabbá tévő mellékküldetések, és más, legyőzendő ellenfelek sem törnek ránk, míg a helyes irány után kutatunk. Sokkal inkább a már említett pluszértékek felszínre törése jelentik az itt jelentkező, egyedüli „kihívást”, de azok is elsősorban pszichikailag: a térkép főbb pontjai egyfajta átvitt értelemmel is rendelkeznek, így például a pusztaság nem csupán földrajzi értelemben vehető kihalt területnek, maga a helyszín (Ueda értelmezésében) egyet jelent az elmúlással, a bánattal, és mindezen emberi érzéseket tetőző halál szomorúságával.

Életet az életért

Minthogy akció-kalandról van szó, a mögöttes értékekkel való szembekerülés után megkezdődik az igazi harc, mely ezúttal már szó szerint értendő: a kolosszusok megkeresése és legyőzése utazgatásaink legfőbb értelme. Az első három préda leterítése kissé unalmas ujjgyakorlatnak tűnik, de a számok növekedésével a bestiákkal való küzdelem is egyre nehezedik. A győzelemhez vezető út minden esetben ugyanaz: másszunk fel rájuk, hogy gyengepontjaikat kihasználva, pár kardszúrással a túlvilágra küldhessük őket.

A játék nyújtotta kihívás második része igazából pedig itt érhető tetten, hiszen a nevükből adódóan is óriási szörnyekre abszolút nem könnyű felkapaszkodni: minden esetben megpróbálják magukról lerázni az embert. A nehézség azonban sokszor már megközelítésükkor érezhető, ugyanis vagy igyekeznek eltaposni vagy valamely más módon végezni velünk, így a harc némi fejtörővel is párosul, hogy a szükséges taktika kigondolása, majd véghez vitele valóban sikerélmény legyen.

Erre pedig szükség is lesz, pontosan tizenhat alkalommal, ennyi gigászi teremtménnyel kell ugyanis szembe kerülnünk ahhoz, hogy céljaink teljesülése érdekében a templomban hagyott kedvesbe új élet szálljon. Fontos adalék, hogy a kolosszusok, típustól függően, más és más képességgel rendelkeznek, helyzetünket ugyanakkor a kapaszkodást biztosító stamina folyamatos csökkenése is nehezíti. A gyakran adrenalinpumpáló küzdelmek miatt viszont a fifikásabb lények utáni többszöri elbukás is van annyira izgalmas, hogy lehetetlen megálljt parancsolni önmagunknak: újra és újra nekiveselkedünk, hogy a korábban hatásosnak bizonyult stratégiánkat ezúttal már tökélyre fejlesztve sikerüljön végre kiiktatni őket.

Vannak gondok

Sajnos a program érezhető pozitívumai ellenére sem beszélhetünk hibátlan alkotásról, ennek legfőbb oka pedig a kamerakezelés furcsasága. Az érthetetlenséget fokozza, hogy egy alapvetően olyan problémáról van szó, amely a korábbi verziókban is gyakran okozott kellemetlenséget, így aligha beszélhetünk pusztán nagy sietségben elkövetett, és így könnyen megbocsátható fejlesztői malőrről, hiszen a gond jóval régebb óta tapasztalható. A probléma kettős: hősünk mozgatása közben egyfelől gyakran támad olyan érzésünk, mintha a kontroller hibás lenne, és egyszerűen nem érzékelné, vagy megkésve venné be az ujjunk kérte parancsokat.

©

A másik ennél is zavaróbb, mely sajnálatos mód a játék lényegi pontjaira is erős hatással van, a kamera viselkedése bizonyos helyzetekben ugyanis inkább katasztrofális, mintsem zavart keltő. Az egész olyan, mintha a látottak néha öntudatra ébrednének, vagy valaki más is irányítaná a játékot rajtunk kívül. Ez pedig meglehetősen nyugtalanító, különösen akkor, ha menekülés közben válik kínkeservessé az irányítás. Utóbbit mi nem egyszer tapasztaltuk, sőt, olyan is volt, hogy a kolosszusok megmászása közben kezdett rendetlenkedni a kamera, és amely miatt végül egy sikeresnek indult küzdelmet is bebuktunk. Szóval, vannak gondok.

Ezen nehézségektől eltekintve a Shadow of the Colossus viszont továbbra is egy remek játék, az érzést pedig az idei változattal együtt immár harmadjára feltámasztott program grafikai minősége is csak erősíti: néhol csaknem szájtátva figyeltük, hogyan volt képes arra, amire a fejlesztés mögött álló Bluepoint Games és JAPAN Studio. A látottak egészen filmszerű élménye miatt a felhasználó ugyanis nem egyszer úgy/azt érezheti, nem valami digitális produktumban jár-kel, hanem egy izgalmas, interaktív mozi részese. Utóbbiakat a kompatibilis eszközzel rendelkezők akár 4K felbontásban, HDR minőség mellett is élvezhetik.

Az ítélet

Ha ezek alapján sem volna egyértelmű, úgy igyekszünk rövidre zárva világossá tenni: tesztünk alanya úgy tudott sokadik nekifutásra izgalmas maradni, hogy közben az esztendő játékfelhozatalának egyik fontos és kihagyhatatlan darabja lett. Művészi vonalvezetésének köszönhetően azok számára is élvezetes lehet, akik szeretnek néha elvonatkoztatni a dolgoktól és saját értelmezésük alapján megélni az őket ért benyomásokat.

10-ből 7 pontra értékeltük, a kameragondokat leszámítva is bőven ajánlható kategória.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!