Na, ne: felrobbant egy iPhone 7 Plus (is)
Még hangos a netes sajtó a Galaxy Note7-ek robbanásától, de már olyan hír is érkezett, hogy egy új iPhone is hasonló sorsra jutott.
Még hangos a netes sajtó a Galaxy Note7-ek robbanásától, de már olyan hír is érkezett, hogy egy új iPhone is hasonló sorsra jutott.
Több olvasónk is jelezte, hogy nem tud elérni néhány weboldalt a Magyar Telekom vezetékes hálózatából.
Az Anchor pontosan ugyanazt kínálja, mint az Instagram, annyi különbséggel, hogy itt képek helyett hangokkal üzenhetünk követőinknek.
Milyen eszközökkel tehetjük vállalkozásunkat sikeresebbé, napi feladatainkat pedig könnyebbé, gördülékenyebbé?
Ha azt hitte, hogy az urnák lezárása után olyan gyorsan fullad ki az online népművészet, mint amennyire eredménytelen lett a népszavazás, akkor tévedett. Íme az újabb adag.
Hawaiin őshonos, de ma már a kihalás szélén álló hét háziméh-fajt vettek fel a veszélyeztetett és védett fajok listájára az amerikai szövetségi hatóságok, ők az első méhek, amelyek törvény általi védettséget élveznek az Egyesült Államokban.
A következő két hétben, október 3-a és 13-a között jelentik be, kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként ma az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Habár a szavazók többségét hidegen hagyta a kvótanépszavazás kérdése, arra éppen elég volt az eredménytelen referendum, hogy a témában született közösségi oldalakat elárasszák a digitális népművészek alkotásai.
A szavazási lehetőség bevezetését a Messenger is tervezi, de az iPhone-okhoz már készült egy elegáns megoldás.
Vasárnap délután 5 óra után elérhetetlenné váltak a Mediaworks portfóliójába tartozó regionális hírszájtok.
Az egyik legnagyobb fotós kiállításként jegyzett Photokina rendkívül beszédes: tetten érhető rajta, hogy ez a piac még nem heverte ki a válságot, és egyelőre a mobilfotózás kihívására sincs igazi válasza.
Egyelőre nem tudni, hogy szimpla technikai hiba vagy külső beavatkozás áll a Fidesz honlapjának elérhetetlensége mögött.
Igazán egyedi matricákat készíthetünk fotóinkból az alábbi androidos app segítségével.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Az alábbiakban egy olyan weboldalt mutatunk, amely abban segít, hogy streamelhessük a megosztandó fájlokat.
Az újdonság neve Messenger Day, és 24 óra után eltűnő, csoportosan is küldhető fotókat és videókat hoz.
Igen jóra értékelik a felhasználók azt az iPhone-os/iPades appot, amellyel önmegsemmisítő üzenet küldhetünk, illetve azután is törölhetjük az üzenetet, ha már a címzett elolvasta.
Ha szeret magáról fotót, videót készíteni, akkor érdemes egy próbát tennie az alábbi appal, ugyanis igazán egyedivé teheti vele a képeket, videókat.
Sporteseményekről már 2012 óta írnak robotok, több hírügynökségnél pedig a tőzsdei cégek gyorsjelentéseit foglalják össze szoftverek. Ezért még nem adnak jelentős szakmai díjat, de ne vegyünk mérget arra, hogy ez a század közepére nem változik meg.
Kipróbáltuk, hogy mit tud a gyakorlatban a fényképezőgépek netovábbjaként hirdetett Canon-masina, amellyel másodpercenként 14 darab 20 megapixeles képet is rögzíthetünk.