27 millió üzenetet küldött szét a Facebookon, 30 hónap börtönt kapott
A spamkirály néven is emlegetett Sanford Wallace több mint 500 ezer Facebook-fiókot tört fel, hogy aztán segítségükkel spamelhessen.
A spamkirály néven is emlegetett Sanford Wallace több mint 500 ezer Facebook-fiókot tört fel, hogy aztán segítségükkel spamelhessen.
Ha szeretne egy gyors, ráadásul kevés helyet foglaló böngészőt a telefonjára, akkor próbálja ki az alábbi appot. Semmit sem kockáztat, egy rövid ideig ugyanis ingyen is hozzájuthat.
A csütörtökön Lengyelország ellen játszó német válogatott felkészülését az SAP német szoftvergyártó új technológiái is segítik. A sportanalitikai megoldásokkal az edzők és a szakmai stáb már nem csak a csapat edzéseit, az egyéni játékosok teljesítményét, hanem az ellenfél támadó és védekező játékát, valamint a tizenegyeseket is kielemezhetik.
Mozgóképen a 6 GB RAM-ot kapott, olcsón jó OnePlus 3.
Előrendelhető az az okostelefon, amelyik talán nem annyira eszes, mint piacon lévő kollégái, de eleget tud ahhoz, hogy ne maradjunk kapcsolatok nélkül, viszont jobban tudjunk a környezetünkre figyelni.
Az amerikai elnök végre lecserélhette a régi BlackBerryt, igaz, túl sok mindenre nem használhatja új mobilját.
Ha a magyar labdarúgó-válogatott szabadrúgás-specialistája, Dzsudzsák Balázs most ráérne, talán ő is játszana ezzel az ingyenes focis játékkal. Ön már az Eb közben is megteheti.
Az amerikai kutatók találmánya után újra kell gondolni a "nem látja a fától az erdőt" közmondást.
Közel 280 ezer rajongót gyűjtött eddig a Magyar Telekom Szurkolói szív alkalmazása, miután az osztrákok felett aratott győzelemtől is hajtva egyetlen nap alatt több mint 200 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Még alacsonyabb árral szeretné felzárkóztatni saját versenyzőjét a piacvezető PlayStation 4-hez a Microsoft.
Sikerült megismételni a szenzációs felfedezést.
Az Apple számítógépes operációs rendszerében jelek utalnak arra, hogy a felső sor billentyűit egy kijelző cserélné le, és videó is bizonyítja, hogy ez mennyire hasznos lenne.
Kiderült, melyik cég adta el a legtöbb okostelefont 2016 első negyedévében.
Egy kémiai szakoldal lerántotta a leplet a foci-Eb hivatalos labdájáról, most már tudományos pontossággal tudjuk, hogy mit is rúgtak olyan jól Geráék az osztrákok ellen.
Szinte hihetetlen, hogyan kerülhetett ilyen elfogadható összeg az év eddigi legszuperebb androidos telefonjának árcédulájára. Érdemes azt is megnézni, milyen fotókat készíthetünk vele.
Telefonálni és videótelefonálni már jó ideje tudunk a Messenger segítségével, a Facebook pedig most újabb szolgáltatást integrál az alkalmazásba: az SMS-küldést. A fejlesztők azt szeretnék, hogy a felhasználóknak ne kelljen váltogatniuk az SMS-ek és a messengeres üzenetek között, egy helyen tudják elérni ezeket.
Nem lesz értelme az iPhone hátoldaláról beszélni a jövőben, ha megvalósul egy Apple-szabadalom.
A Facebook vezére egy igen fontos és minden bizonnyal sokakat foglalkoztató kérdésre is választ adott első Facebook Live-os kérdezz-felelekjében.
Meglepő hír érkezett Dél-Koreából: a Samsung állítólag elhagyná az androidos világot.
Zsebkendőkkel zárták le az osztrákok által nyitott közösségi webes vitát.