Aranyérmet szerzett a mesterséges intelligencia a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián
Az OpenAI egy még ki nem adott, kísérleti modelljével ért el olyan eredményt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, ami csak a résztvevők 10 százalékának sikerült.
Az OpenAI egy még ki nem adott, kísérleti modelljével ért el olyan eredményt a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, ami csak a résztvevők 10 százalékának sikerült.
HVG
Az elefántok és a nyulak füle inspirálta azt a fejlesztést, amely passzív módon segít kordában tartani az épületek hőmérsékletét – ezzel együtt pedig csökkentheti azok energiaigényét.
HVG
Miközben az Egyesült Államokban 50 év után lecserélhetik a Coca-Colában lévő kukoricaszirupot, Donald Trump szerint pedig ettől egészségesebb lesz az Egyesült Államok, az egészségügyi szakemberek árnyalják ezt a képet.
HVG
A jelek szerint szúrja az orosz vezetés szemét a WhatsApp, amelyet az ország lakosságának 68 százaléka használ napi rendszerességgel. A cél az lehet, hogy áttereljék őket egy állami hátterű csevegőappba.
HVG
Az Xbox játékkonzolokon és a PC-ken is megszűnik a Microsoft szórakoztató tartalmakat kínáló áruháza, a Filmek & TV – közölte a cég különösebb csinnadratta nélkül.
HVG
Jelszavakat és más érzékeny adatokat próbálnak lopni a hackerek a TeleMessage nevű Signal-klónból, amit az amerikai kormányzatnál is használnak.
HVG
A 23 éves hacker, „Hano” szinte az összes vezető híroldalt túlterhelte.
HVG
Mostantól már nem lehet a Google Térkép segítségével zenét hallgatni, illetve irányítani a lejátszást, a vállalat ugyanis törölte az alkalmazásból az ezt lehetővé tevő funkciót.
HVG
Hitelesítés nélkül hatolhatnak be szerverekre a hackerek, minden adatot és konfigurációt ellophatnak – ráadásul egyelőre nincs is javítás a hibához.
HVG
Több ízben is megkongatták már a vészharangot a kutatók a rendkívül lassan lebomló, örök vegyi anyagokkal kapcsolatban. Most viszont egy pozitívabb hír érkezett: van ellene saját fegyverünk, ami ott bújik a beleinkben.
HVG
Az indulásról, az érkezésről, az űrben végzett kísérletekről és a rehabilitációról is beszélt az űrből nemrég visszatért magyar asztronauta.
HVG
Állandó macska-egér harc zajlik a zsarolóvírusok fejlesztői, valamint az ilyen kártevők észlelésére szakosodott cégek között, ám most a támadók lehetnek jobb pozícióban: elkészült ugyanis a Mamona, ami nagyon másként működik, mint a megszokott megoldások.
HVG
Nem igaz, hogy a magyarok ne törődnének az egészségükkel, de a napi hajtásban vagy a korábbi negatív kórházi élmények miatt nem mindig jutnak el időben az orvoshoz. Erről beszélt dr. Köves Béla, a Wáberer Medical Center urológiai központjának vezetője.
Wáberer Medical Center
A magyar űrhajós edz, hogy visszanyerje régi formáját és kondiját.
HVG
Egészen zseniális ötlete támadt három olasz diáknak: kis energiatermelő üzem válhat minden forgalmas útszakaszból.
HVG
Az iOS 26-tal búcsút vehet majd az idegesítő, ismétlődő zenékkel tarkított ügyfélszolgálatos várakozásnak, de a spamhívások szűrése is jön az iPhone-okra.
HVG
A negyedik ipari forradalom, vagyis az Ipar 4.0 folyamatai új lehetőségeket teremtenek, az utóbbi években robbanásszerű fejlődésnek lehetünk szemtanúi. Digitalizáció, automatizáció, ipari és kollaborítv robotok, adatfelhasználás és mesterséges intelligencia: a mindannapjaink részei, de vajon mennyire tudjuk használni őket? Podcastunkban többek között erre a kérdésre keressünk a választ!
4iG Csoport
Rossz könyvet kiadni továbbra sem tilos. Viszont most már sokkal könnyebb és olcsóbb megírni és eladni. A mesterséges intelligencia (MI) legyártja a szöveget, az internetes piactereken a termék ugyanolyannak látszik, mint az igazi könyvek.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
HVG
A felhasználó helyett intéz mindent a ChatGPT újdonsága, immáron akár egy utazást is meg tud szervezni az OpenAI chatbotja. Persze, csak a felhasználó instrukciói mentén.
HVG