Mit sportoljon a gyerek? Már van tudományos válasz

A szülők gyakran aszerint választanak sportot gyermeküknek, hogy milyen lehetőség van a közelben. Azt azonban kevesen tudják, hogy létezik tudományos módszer is arra, hogy megtudjuk, hova érdemes beíratni a gyereket.



Iszapömlés: elkezdődhet a ökológiai rehabilitáció

Befejeződött a vízminőségi kárelhárítás a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térségben, így elkezdődhet a terület ökológiai rehabilitációja - mondta Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerdán, az egyik érintett településen Kolontáron tartott nemzetközi sajtótájékoztatón.


Elérkezett az érintőképernyős média kora

A kattintgatás és a görgetés teljes tévedés volt. A navigációnak ezek a módjai ellentétesek az emberi természettel, ezért az érintőképernyő sokkal emberibb, segítségével jobban el lehet merülni a tartalomban - olvasható a Médiablogn.



Környezetvédelmi jegyrendszert vezetnének be az ipari országokban

A globális felmelegedés olyan mértékű veszélyt jelent az emberiségre, hogy klímakutatók a II. világháború idején érvényben lévő jegyrendszerhez hasonló bevezetését szorgalmazzák az ipari államokban a karbonkibocsátás csökkentésére a brit tudományos akadémia folyóiratában - írja a Zöldtér.




A Monsantónak meg kell semmisítenie a génmódosított cukorrépát

Az amerikai szövetségi bíróság kedden elrendelte a Monsanto által kifejlesztett, genetikailag módosított cukorrépa betakarítását és megsemmisítését, miután úgy ítélte, az Egyesült Államok agrárminisztériuma törvénytelen módon engedélyezte a biotechnológiai eljárással készült takarmánynövényt.



Hol lehet az '56 utáni megtorlás egyetlen szegedi áldozatának holtteste?

Szegeden az 1956-os forradalom után egyetlen embert végeztek ki az eseményekben való részvétele miatt: Kováts Józsefet. Életéről és haláláról csak nagyon keveset tudunk – olvasható abban a levélben, amelyet a napokban küldtek el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek. A levél aláírói: Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum megyei igazgatója, Blazovich Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője és Kunstár Csaba újságíró.



"A férfiak nem hímsoviniszták"

Várhatóan parázs vitát kavar majd Szatosi Kanazawa, az evolúcióval foglalkozó pszichológus kutatása, amelyben a címben olvashatóhoz hasonló, kényelmetlen, politikailag egyáltalán nem korrekt, kutatásaival alátámasztott igazságokat mutat be. Lássuk, milyen megdöbbentő kijelentésekre kell felkészülni.



Trianon: nem volt valódi játéktér

„1914-ben már eldőlt, hogy a történelmi Magyarország területe nem maradhat fenn.” 1917 végéig még – igaz, változó mértékben – lehetőség nyílott a trianoninál kedvezőbb állapot elérésére, de utána már nem – állítja Hajdu Tibor történész.