Nagyhatású felfedezést jelent be csütörtökön a NASA

A NASA honlapja szerint az amerikai űrkutatási hivatal december másodikára egy asztrobiológiai felfedezésről tart sajtótájékoztatót. A hírrel együtt érkezett az az értesülés is, hogy a Science tudományos magazin embargós közleménye is várhatóan ekkor jelenik meg.











Árulták-e a testüket a gyesen lévő anyukák a presszókban?

Mi az igazság a 80-as évek közepén készült Falfúró című filmben ábrázolt, unatkozó gyeses anyukákról, akik állítólag kuplerájt üzemeltettek a lakótelepi presszóban? Az Urbanlegends.hu blog a készítőket és egy történészt kérdezett.





Egy hacker vállalta magára a Wikileaks elleni támadást

A bizalmas dokumentumokat megosztó oldalt a legutóbbi, az amerikai diplomáciát kényesen érintő kiszivárogtatása után érte túlterheléses támadás, melynek során a weblap elérése megszűnt, illetve rendkívüli módon lelassult. Most egy saját szakállára tevékenykedő hacker vállalta magára a felelősséget.


Újra látható a Jupiterről korábban eltűnt barna sáv

Az idei év során a csillagászok megfigyelték, hogy a gázóriás déli féltekéjén végighúzódó sáv egyszerűen felszívódott, most azonban egy amatőr kollégájuk által felfedezett kitörésből arra következtetnek, hogy a Jupiter visszanyeri korábbi ábrázatát.



WikiLeaks-botrány: "gyengülni fog a diplomácia"

Carl Bildt svéd külügyminiszter szerint világszerte meg fogja gyengíti a diplomácia intézményét a WikiLeaks kiszivárogtatása. Az is kiderült időközben, hogy egy The Jester (Udvari Bolond) álnevet használó hacker bénította meg vasárnap a Wikileaks-et.


WikiLeaks: Irán mentőautókkal szállíttatott fegyvert a Hezbollahnak

A mentőautókban a szállított egészségügyi felszerelést és a fegyvereket az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat tagjai kísérték. A gárdatagok így szivárogtak be Libanonba a konfliktus idején - olvasható a dokumentumban, amely a WikiLeaks jóvoltából vált hozzáférhetővé.


A PC-k kontójára nő a táblagépek eladása

A korábban vártnál kevesebb hagyományos személyi számítógép (PC) eladása várható az idén és jövőre, elsősorban amiatt, hogy a felhasználók egyre inkább előnyben részesítik az úgynevezett táblagépeket.