Orosz teherűrhajóval emelték meg a Nemzetközi Űrállomást

A Progressz orosz teherűrhajó csütörtökre virradóra 2,3 kilométerrel megemelte a Nemzetközi Űrállomást (ISS), hogy a Föld körül keringő bázis a ideális pályamagasságon fogadja a júliusban érkező Discovery amerikai űrrepülőgépet – jelentette a Moszkva melletti Koroljovban lévő repülésirányítási központ.

Panoráma

A cél előtt az öngyilkos űrszonda

Hétfőn érkezik meg úti céljához, a jelenleg a Földtől 132 millió kilométerre lévő Tempel 1 üstököshöz a Deep Impact (Mély Becsapódás) nevű amerikai űrszonda, hogy a tudomány oltárán feláldozva magát behatoljon a kométa magjába, és hatalmas krátert vájjon a felszínbe.

MTI

Célba vették Jackson rajongóit is

Májusban emelkedett a rosszindulatú programokat tartalmazó kéretlen levelek száma - derül ki a Clearswift legújabb Spam Index felméréséből. A levélszemét-küldők továbbra is leginkább azzal veszik rá a felhasználókat a fertőzött levelek megnyitására, hogy baráti üdvözlőlapnak álcázzák a spameket.

hvg.hu

A kínaiak miatt szakít a Cisco és a Synergon

A Synergon Informatika Rt. és a Cisco System International BV. között fennálló, közvetlen beszerzést lehetővé tevő partneri szerződés 2005. július 27-vel megszűnik - közölte a Synergon.

MTI

A nők agyát gyorsabban károsítja az alkohol

A nők agyát gyorsabb ütemben és nagyobb mértékben károsítja az alkoholfogyasztás, mint a férfiakét. Ám jó hír, hogy az agy alkohol híján képes bizonyos mértékű regenerálódásra - derül ki a mannheimi függőségkutató klinikán végzet kísérletekből.

MTI

Nanotechnológiával a tartós sörhabért

A frissen csapolt sör elengedhetetlen tartozéka a dús hab, ami azonban túl gyorsan összeesik. Ezen segíthet brit vegyészek új eljárása, amelyet kifejezetten a hab tartósítására fejlesztettek ki.

Panoráma

Metán hömpölyög a Titán felszínén

A Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán a tavak holdja – tudatosul egyre inkább az űrkutatókban a planéta körül lassan egy éve keringő Cassini amerikai űrszonda adatai alapján.

Panoráma

Tovább izmosodott a Vodafone a magyar piacon

A mobil előfizetések száma egy hónap alatt 37 ezerrel 8,894 millióra nőtt május végére - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A legtöbb új előfizetést a Vodafone szerezte.

MTI

Pilóta nélküli gépek repülnek Boszniában

Belgium pilóta nélküli felderítő repülőgépeket küldött kedden Bosznia-Hercegovinába: a hat légieszközt és a hozzájuk tartozó három földi irányítóállomást egy C-17-es óriás szállítógép vitte Tuzlába, amelynek repülőtere a boszniai EU-erőben szolgáló belga alakulatok egyik támaszpontja.

MTI

Magyarok is dolgoznak majd a termonukleáris reaktorban

Remélhetőleg magyar kutatók is dolgozhatnak majd a világ első kísérleti termonukleáris atomreaktorában, az ITER-ben, amely Dél-Franciaországban épül meg - mondta az Atomenergia Kutatóintézet igazgatóhelyettese.

MTI

Biológiai fegyverrel az aknázómoly ellen

A pár év alatt egész Európában elterjedt aknázómollyal szemben csődöt mondtak a hagyományos irtószerek, ezért szakemberek újabban az apró lepke természetes ellenségeinek bevetésétől remélik a falánk moly megfékezését.

Panoráma

Volt-e Hitlernek atombombája?

Egy tervrajz alátámasztani látszik, hogy Hitler parancsára német tudósok egy csoportja megtervezte és talán tesztelte is az atombombát - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

MTI

Az ifjú apák depressziója a környezetükre is veszélyes

Bár általános felfogás szerint a szülés utáni depresszió csak a fiatal anyákat érinti. Brit kutatók most közzétett megállapítása szerint az ifjú apáknál is előfordulhat ez a pszichés rendellenesség, és befolyással lehet gyermekük fejlődésére is.

Panoráma

Mennyibe kerül az .eu kiterjesztés?

Az Európai Bizottságot kérdőre vonták a .eu doménvégződés bevezetésének költségéről. A .eu legfelsőbb szintű doménnév bevezetését már elkezdték.

eurohirek.hu


Gombával a malária ellen

Számos kudarc és csalódás után biztató eredményről számoltak be a malária köztesgazdájának számító szúnyog nagybani irtásával foglalkozó kutatók.

MTI

Könnyen zsákutcába juthat az iTunes mobil változata

Egy év alatt meghódította az európai piacokat az iTunes letöltő rendszerével az Apple, amely a sikeren felbuzdulva saját mobiltelefonokra írott zenelejátszó szoftvert jelenetet meg. Sőt már útban van az első iTunes mobilkészülék is, melynek piacra kerülése azonban súlyos ellentmondásokkal terhelt és könnyen zsákutcába juthat.

MTI

A szoftverletöltés nem egyenlő a bolti lopással

Egy brit felmérés szerint a legtöbb szerzői jogi védelmet élvező tartalom letöltését nem tartják bűncselekmények a felhasználók, az ezzel kapcsolatos kampányok pedig teljesen eredménytelenek.

hvg.hu