Hordozható beszélőgépet fejlesztettek ki némáknak

Saját néma kislányának megsegítésére tízéves munkával hordozható beszélőgépet fejlesztett ki Fabrice Leblat francia feltaláló. A szerkezet nagy feltűnést keltett a kelet-franciaországi Strasbourgban rendezett találmányi kiállításon.




Végre útnak indult az Atlantis űrsikló

Elindult a Nemzetközi Űrállomásra hatfős legénységgel a fedélzetén az Atlantis űrsikló a floridai Cape Canavaral-i Kennedy űrrepülőtérről szombaton közép-európai idő szerint 17 óra 15 perckor.



Kómában is működik az öntudat egy része?

Az öntudat bizonyos jeleit mutatta egy csaknem egy éve vegetatív állapotban, azaz gyakorlatilag kómában lévő fiatal nő, akinek agyműködését speciális röntgenkészülékkel vizsgáltak orvosai - derült ki a Science című tekintélyes amerikai tudományos folyóiratban megjelent írásból, amely egy hónapokkal ezelőtti kísérlet eredményét, és az azzal kapcsolatos szakmai vitákat ismertette.



Pénteken végre fellövik az Atlantist

Elfogadhatónak ítélte a technikai hiba kockázatát és engedélyezte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), hogy pénteken felbocsássák az Atlantis amerikai űrrepülőgépet.




Retteg a világ az új tbc-től, a tudomány tehetetlen

A tuberkulózis (tbc) egy gyakorlatilag gyógyíthatatlan baktériuma terjed a világban – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet. A WHO szerint a baktérium – amely ellen szinte lehetetlen a védekezés - már Európa keleti részén is felbukkant. Szakemberek állítják: bár nincs reális esélye, hogy a gyógyíthatatlan baktérium idehaza is felbukkan, nem árt rendszeresen tüdőszűrésre járni.


Még ma is kísértene a jégember "átka"?

Tizenöt éve találta meg Helmut Simon kiránduló az Ötztaler Alpokban az 5300 évvel ezelőtt élt vadász jégbe fagyott tetemét: egyesek szerint nem kizárt, hogy Ötzi bosszút áll azokon, akik a nyugalmát bolygatják, bizonyos viszont, hogy a megtalálásához fűződő jogok körül máig per zajlik.



Európai háztartások a szélessávú interneten

A legfrissebb (augusztus végi) Eurobarometer jelentésben egy olyan kutatási anyagot hoztak nyilvánosságra a háztartások szélessávú internettel való ellátottságáról, amely az EU valamennyi tagállamára kiterjedő, 25 ezer háztartást számláló reprezentatív minta adatai alapján készült. A jelentés a jelenlegi helyzet kétarcúságára világít rá.


Magyarország az illegális szoftverhasználók paradicsoma

Magyarországon az illegális szoftverhasználat mértéke 42 százalék, ami az európai átlagnál 7 százalékponttal magasabb - mondta Georg Herrnleben, a Business Software Alliance (BSA) informatikai tanácsadó cég Közép-Kelet-európai igazgatója.


Holdfogyatkozás lesz csütörtökön

Részleges holdfogyatkozás lesz csütörtök este 20 óra 5 perckor, és a ritka jelenség az egész ország területéről megfigyelhető. Szeptember 7-én, a Hold "bebújik" a Föld árnyékába, érdekes, kissé eltorzult látványt nyújtva annak, aki 20 óra 5 és 21 38 között felnéz az égre.


Robotbogár gyógyítja a daganatot

Tudományos- fantasztikus filmek váltak valósággá: a tudósok olyan kapszula-endoszkópot fejlesztettek, amelynek segítségével a gyomor- és bélrák korai stádiumban fölismerhető és egyúttal kezelhető is.



NHH: a fogyasztói érdekekre figyelünk leginkább

A távközlési piac egyik legfontosabb kihívása a flexibilis frekvenciagazdálkodás megvalósítása - mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke egy telekomunikációs konferencián.


Ölhet-e embert a mosógép?

Gyilkos mosógépek és egypennysek, taxilesöprő vadászgépek, az ember, aki kiirtotta saját faluját egy faágyúval – a Legendavadászat című könyv szerzőinek londoni interjúja Adam Savage-dzsel, a Discovery Channel műsorán futó Mythbusters (Állítólag) című sorozat egyik szereplőjével.