Egy repülőgépen derült ki, hogy néz ki a Huawei új titkos mobilja
Richard Yu, a Huawei Consumer igazgatótanácsának elnöke egy olyan mobilt nyomogatott nemrég egy repülőgép fedélzetén ülve, amit még nem mutatott be a kínai vállalat.
Richard Yu, a Huawei Consumer igazgatótanácsának elnöke egy olyan mobilt nyomogatott nemrég egy repülőgép fedélzetén ülve, amit még nem mutatott be a kínai vállalat.
HVG
Már elkezdte javítani a Sinkclose nevű biztonsági rést az AMD, mely jó eséllyel az ön számítógépében is ott tátong. Ez a jó hír. A rossz, hogy ha régebbi eszköze van, talán hiába várja a javítást.
HVG
Most először sikerült megörökíteni, hogy a kínai Senlung napelemekkel, vagy valamilyen más célt szolgáló eszközökkel az oldalán kering a Föld körül. A célja továbbra sem ismert, Kína pedig az űrrepülőgép létezését sem ismeri el.
HVG
Kínos, banális hiba eredménye az, hogy a Crowdstrike biztonsági szoftveréhez kiadott frissítés a Windows-alapú rendszerek összeomlását okozta. Most hosszabban is kifejtette a vállalat azt, hogy mi történt.
HVG
Egy norvégiai futballstadion tetőszerkezetére telepítették a világ eddigi legnagyobb tetőre helyezett függőleges napelemrendszerét. Tervezői szerint jóval hatékonyabb az eddigi megoldásoknál.
HVG
Nagyjából 150 évvel ezelőtt óriási vitába bonyolódott a hím pillangók színeivel kapcsolatban két ikonikus brit evolúciókutató, Charles Darwin és Alfred Russel Wallace. Hogy melyiküknek volt igaza, az végül csak mostanában dőlt el a mesterséges intelligencia segítségével.
HVG
Az okostelefonos alkalmazás mellett az emberek, sőt az emberszabásúak fejében is ott él egy bizonyos térkép.
HVG
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
HVG
Több százezer forintos váltságdíjat is követelhet az egyszerű felhasználóktól a Magniber nevű zsarolóvírus, ami világszerte, így Európában is támadásba lendült.
HVG
Sok emberéletet menthetnek meg, de gyerekbetegségeik, tévedéseik révén egyúttal bosszúságot is okozhatnak azok az autós okosságok, amelyeket az EU most tett kötelezővé.
Gyakorlatilag minden érzékeny adat nyilvánosan hozzáférhető volt a Moonly app felhasználóiról, valamint a fejlesztőkről is, miután egy adatbázist rosszul konfiguráltak. Ebből arra is fény derült, hogy valójában orosz hátterű alkalmazásról lehet szó.
HVG
Nem egyforma a hála kifejezése a kultúrákban és a közeli, illetve távoli kapcsolatokban. Ezeket a sajátosságokat vizsgálta egy amerikai kutatás.
HVG
Az autókba épített számítógépes rendszerek nemsokára a vezető arcát figyelve tudják majd megmondani, hogy ittas-e a sofőr, és nem engedik majd vezetni. A jelenlegi projekt eredménye szerint az észlelés pontossága 75 százalék, de ez még javulhat a jövőben.
HVG
Ha túl erős az ablakon beszűrődő fény, behúzza magát, ha a határérték feletti az UV-sugárzás, elszíneződik – mindezt elektromosság nélkül.
HVG
Újabb tétellel bővült a gyorsételek bűnlajstroma: már az alvásminőséget is rontják egy új kutatás szerint, ha valaki sokat fogyaszt belőlük.
HVG
A videóhívásokat is megszakítás nélkül átrakhatja egyik eszközéről a másikra, valamint az internetet is rendkívül egyszerűen megoszthatja közöttük – köszönhetően az Android két új funkciójának.
HVG
Újabb figyelemre méltó lelettel szolgált a régészeknek a 12 ezer éves törökországi lelőhely, a Göbekli Tepe, melyet már évtizedek óta vizsgálnak a szakemberek.
HVG
Egy magyar tagokat is számláló nemzetközi konzorcium olyan robotokat fejleszt, melyek az idősgondozásban segíthetik a dolgozók munkáját – szem előtt tartva, hogy az idősek számára se legyen zavaró a robotok jelenléte.
HVG
Többféleképpen is létrehozhat a felhasználó saját mesterséges intelligenciát, MI-alapú karaktereket a Meta AI Studio nevű eszközével.
HVG
Egyes alaplapokhoz már elérhető az Intel processzorok súlyos hibáját megelőző frissítés első bétája, melyet jelen helyzetben erősen ajánlott telepíteni.
HVG