Ilyen van? Az összes hirdetést kiveszi a Skype-ból a Microsoft. Végleg
Váratlan lépés a Microsofttól: teljesen hirdetésmentessé teszi az egyik legismertebb kommunikációs platformját, ráadásul ingyenesen.
Váratlan lépés a Microsofttól: teljesen hirdetésmentessé teszi az egyik legismertebb kommunikációs platformját, ráadásul ingyenesen.
HVG
Az utasok úgy érzik, jobb szolgáltatást kapnak, amikor vonzóbbak a légiutas-kísérők – derül ki a törökországi Dicle Egyetem kutatásából. A tanulmány szerzői EEG-berendezéssel vizsgálták kísérleti alanyaik agyműködését.
HVG
Hamarosan minden felhasználó számára elérhetővé válhat a Circle Search az asztali Chrome böngészőben. Az újdonság még januárban mutatkozott be a Samsung Galaxy S24-ekkel együtt.
HVG
Akkor is frissíthet majd egy alkalmazást a Play Áruházból, ha azt nem onnan szerezte be – az alkalmazásbolt már teszteli az újítást.
HVG
A NASA két űrhajósa, Sunita Williamst és Butch Wilmore június eleje óta várja, hogy visszatérhessen a Földre, ám a Boeing űrhajójának meghibásodása miatt eddig ez nem lett volna biztonságos.
HVG
Világszerte leállások voltak a Microsoft felhasználói és vállalati szolgáltatásaiban egyaránt. A cég előzetes vizsgálata szerint ezt egy támadás okozta, amire a lehető legrosszabbul reagáltak a vállalat védelmi rendszerei.
HVG
A Spotify leállította azt a tesztet, ami elvette a dalszövegek megtekintését az ingyenes felhasználóktól.
HVG
Testközelből ismerkedtünk meg a szétnyitva mindössze 4,35 milliméter vastag Honor Magic V3-mal, és nemcsak az elődjével, hanem a Samsung új csúcskészülékeivel is összevetettük az igencsak vékony kialakítású mobilt.
A Toxoplasma gondii parazita módosított változata segíthet megoldani az Alzheimer- és Parkinson-kór kezelésének egyik legégetőbb problémáját.
HVG
Amerikai kutatóknak sikerült egy olyan eljárást kidolgozniuk, ami környezetbarát módon és viszonylag gyorsan termel hidrogént. Mindez forradalmasíthatja a hajózást.
HVG
A Xiaomi fogja először beépíteni egy telefonjába a Snapdragon 4s Gen 2 lapkakészletet, melynek az alacsony árfekvése ellenére sincs oka a szégyenkezésre.
HVG
Erős mondatokkal szidta a Facebook alapítója az Apple zárt ökoszisztémáját, mondván, az sokszor akadályt gördít eléjük. Hogy mennyire tele a hócipője ezzel, azt nem éppen ezekkel a szavakkal fogalmazta meg egy élő beszélgetésben.
HVG
A kínai kormány keze nyoma is érezhető a Kling nevű mesterséges intelligencia működésén, a szabályozása azonban egy kiskapuval kijátszható.
HVG
A jövőben a tengereken és a szárazföldön is használhatják majd a szélerőműveket építő cégek az amerikai CLS Wind technológiáját, amely most egy nagyon fontos engedélyt kapott meg.
HVG
Az Astro BOT játék rajtjával egy időben egy egyedi PlayStation-kontrollert is kiad a Sony, amelynek legfőbb jellegzetessége, hogy az érintőpadján a kis Astro robot szemei világítanak.
HVG
Brit kutatók azt találták, hogy ha a fej-nyaki daganatot megfertőzi a szájban gyakran előforduló fuzobaktérium, a halálozás kockázata 65 százalékkal csökkenhet.
HVG
Az iOS/iPadOS 18 mellett a 18.1-et is kiadta az Apple az új rendszerei fejlesztői előzeteséből. Az új változat fókuszában az Apple Intelligence tesztelése áll.
HVG
A TikTok mostanra készítette el a YouTube-on már egy ideje elérhető dalfelismerő funkciót, amely nemcsak az adott zenét mutatja meg, de azt is, hogy mely videókban szerepel.
HVG
A Play Áruház kínálatában legalább egy éven át volt elérhető néhány olyan alkalmazás, amelyekbe egy veszélyes kémprogramot injektáltak. Mutatjuk, melyek ezek, és milyen veszélyeket rejtenek.
HVG
Hétfőn kora reggel ismeretlenek hajtottak végre szabotázsakciót a francia internet-infrastruktúra ellen, szerencsére azonban ez az olimpiát nem érintette.
HVG