Keller Lászlót kizárni készül az MSZP. Illetve első fokon már ki is zárta az illetékes megyei szervezet, és Keller most fellebbezésének elbírálására vár. Önmagában ebben semmi meglepő sincs, a munkásmozgalom története belső leszámolások története, és az MSZP ebből a szempontból méltó utódja munkásmozgalmi őseinek. Ráadásul ezt a humán populációhalmazt a közös szocializáció (MSZMP-és/vagy KISZ-múlt) és a közös ellenségkép (a Zorbán) cementjén kívül nem sok köti össze. Egyik-másik szoci korrupcióbotrány is nagy valószínűséggel úgy kezdődött, hogy egyik elvtárs felnyomta a másikat, mert az kitúrta az üzletből.

Most viszont a párt öklét akarják kizárni. A Fidesz elleni rohamok rettenthetetlen élharcosát.

Tudják, ő volt a szoci Budai Gyula. Vagyis dehogy, nem illik elvenni az elsőbbséget: Budaiból lett a Fidesz Keller Lászlója. Mert Keller kapott először saját hivatalt főnökeitől az előző kormány, a rivális párt vezetőinek büntetőjogi „levadászása” céljából, amit ma elszámoltatásnak hívnak. Vagyis ahogy akkor Medgyessy Péter mondta „hogy feltárja az elmúlt években elkövetett jogsértéseket.” Bizony, ezt, hogy kampányszövegből összerakott prekoncepcióktól, görcsös belpolitikai csőlátástól vezetve próbálunk feljelentést, bűncselekménygyanút, korrupcióvádat fabrikálni, a szocik találták ki. A Fidesznek annyira megtetszett, hogy lekoppintotta. De természetesen a másolat is ugyanúgy lefulladt, mint az eredeti.

Az elfogult pártpolitikusok által vezetett elszámoltatások már csak olyanok, hogy nem tudnak objektívek, szakmaiak, jogképesek lenni. Mert nem az a céljuk, hogy kiderítsék, az illető sáros-e vagy sem. Nem, ők már ott szorongatják az ítélet gombját a markukban, s ahhoz keresik a bizonyító erejű kabátot. Habzó szájjal lecsapnak a leggyengébb vallomásra, leghalványabb gyanúra, legkétesebb dokumentumra is. Ezzel az önlejárató üzemmóddal csak azt lehet elérni, hogy az is megússza, aki esetleg tényleg bűnös.

Ahogy szorult ki Keller a különféle fontosabb pozíciókból, úgy kellett egyre kisebb ellenségekkel, egyre szerényebb szenzációs leleplezésekkel beérnie. Végül már csak saját elvtársai maradtak.

Ebben a kiszorított helyzetben Keller végre azt is feltárja, hogy miért is vallott kudarcot az elszámoltatás. Véleménye szerint azért, mivel „Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc sem támogatta kellően a korrupció elleni harcát.” A két miniszterelnök szabotált, nyilván. „Nem álltak mellém, a kényelmesebb utat választották, és inkább a szőnyeg alá söpörték a problémát”. A közügyek tisztaságának eme hérosza és fárosza mindezt ama büntetőperben mondta, ahol hivatali visszaélés miatt ő került a vádlottak padjára. Legyen ez intő jel minden túlbuzgó komisszárnak. Ha a politikai hévtől fűtött elszámoltatás csődöt mond, az elszámoltató pedig közröhej tárgya lesz, már csak úgy emlegetik, hogy az üvegszemű, akkor ejtik, mint a forró krumplit. De tanulság ez Keller minden elvtársának: 2002-ben elindítottak egy Fidesz-ellenes McCarthy-korszakot, ám az elszámoltatás bumerángja végül őket csapta jól homlokon. A fizikai veszélyt senkire nem jelentő fehérgalléros „politikusbűnözők” vezetőszíjon történő rángatása joggal kifogásolható, de ne feledjük: a bukott adminisztráció embereinek túlbuzgó és megalázó fogva tartása Berkecz Máriával kezdődött 2002-ben. Persze a vezetőszíjat is, a motozást is ki lehet dumálni, hogy jogszerű meg szakszerű, de azért nem vagyunk hülyék. Ha a politika a maga kimondatlan igényeivel, elvárásaival belefolyik egy ügybe, abból diktatúrában koncepciós per lesz. Demokráciában meg az, amit Keller László produkált.