Aki fütyül: alkotmányos jogával él. Tettével szemben súlyos kifogások

emelhetők a politikai kultúra, az általános illemszabályok, a jóérzés, a keresztény erkölcs és más normák szerint, de hatósági felelősségre vonása föl sem merülhet: az ilyen eljárás magát a demokráciát veszélyeztetné

Igen ám, csakhogy aki fütyül, végső soron az is a demokráciát veszélyezteti. A demokrácia ugyanis a szabadság rendszere, az a politikai keret, amelyben a lehető legtöbb ember szabadsága valósul meg, a lehető legnagyobb mértékben. De nem korlátlanul. Ami az egyik ember szabadságának korlátja, az a másik szabadsága. Mindenki addig szabad, ameddig nem teszi lehetetlenné, hogy más is az legyen. A más véleményét elfojtó véleménynyilvánítás antidemokratikus. A demokrácia ugyanis nem más, mint a különböző vélemények megfelelő szabályok szerinti ütköztetése és rangsorolása. Ha bizonyos vélemények eleve meg sem nyilvánulhatnak, a demokrácia működése már az első fázisban csorbát szenved. A szónok beszédét követő fütty - a véleményre felelő vélemény - demokratikus. A beszédet megelőző és folyamatosan kísérő fütty - a véleménynyilvánítást elfojtani akaró vélemény - demokráciaellenes. Ha az utóbbi általános politikai gyakorlattá válik, ha a szemben álló politikai táborok kölcsönösen élnek vele, akkor megbénul a szabadság rendje. Különösen veszélyes az a fütty, amely a demokrácia keretét adó politikai közösség, a nemzet ünnepét rontva és tagadva zúg.

Ám bármily veszélyes is, nehéz vele mit kezdeni. Hatósági elfojtása ugyanis rövid, elharapódzása viszont hosszú távon fenyegeti az egyéni, illetve a közszabadságot. A füttyel szemben ezért csak politikai eszközök alkalmazhatók. Ehhez a szemben álló felek bátorságára, bölcsességére és felelősségére van szükség. Arra, hogy a rövid távon megszerezhető egyoldalú - ám fölöttébb kétes - politikai haszon kedvéért ne áldozzák föl a demokrácia kölcsönös és hosszú távú előnyöket nyújtó érdekeit.

Egyfelől helyes, ha az atrocitást elszenvedő fél elszántságot és bátorságot mutat. Ha nem hagyja magába fojtani a szót. Ha a zavaró és gátló körülmények ellenére is ragaszkodik a jogához, és végigmondja a beszédét. Ha később sem kerüli, ha újra és újra vállalja a hasonló nehéz helyzeteket.

Az efféle demokratikus erények gyakorlása komoly lelkierőt követel, a politikai ellenlábas helyzete jóval könnyebb. Nem kell mást tennie, mint elítélni a fütyülőket, és közösséget vállalni a kifütyült ellenféllel. Ehhez mindössze csekély előrelátás, némi empátia és természetes emberség szükségeltetik. Ilyenkor nem szabad hallgatni. Még kevésbé megosztónak és nemzetárulónak nevezni az ellenfelet. Ennél is rosszabb azt mondani, hogy akik a nép érdekében tevékenykednek, azokat nem szokták kifütyülni. A legrosszabb azonban kétértelmű nyilatkozatot tenni. Előbb sajnálkozni a fütyülés miatt, majd a fütyülők iránti megértésnek hangot adni. Kifejteni, hogy az áldozat nagyban hozzájárult saját kifütyüléséhez, hogy azt valójában magának köszönheti, végül felszólítani, hogy tartson önvizsgálatot.

Az ilyen nyilatkozat valójában nem két-, hanem egyértelmű (legföljebb dupla fenekű). A nyelvi közlésnek vannak ugyanis bizonyos szabályai. Ilyen a sorrend. Mit állítok először, általánosságban - és mit másodszor, az általános kijelentést megszorító, valójában érvénytelenítő módon. Egyszerű példával: ha azt mondom, vezetés előtt nem szabad ugyan inni, de érthető, ha az ember mégis fölhajt egy-két pohár vörösbort egy jó birkapörköltre (főleg húsvétkor) - ebben az esetben az ittas vezető mellé állok. Ha viszont úgy fogalmazok, hogy egy jó pörkölt után jólesne ugyan, de vezetés előtt inni mégse szabad - akkor az ellen foglalok állást, aki mégis ivott.

A fütyülők mellé állni a kifütyült ellenében: antidemokratikus. Egy héttel később - miután a kifütyültbe újra belé akarták fojtani a szót - fölállni a parlamentben, és azt mondani, hogy az illetőt nem kifütyülték, hanem kiröhögték, ez súlyosabb eset. Ez nem pusztán antidemokratikus, rövidlátó és felelőtlen, ez egyszerűen hitvány dolog.

DEBRECZENI JÓZSEF

(A szerző publicista)