„A fiúk a meleg kultúrkörben is harcosabbak, a nők halkabbak”

HVG: Mi lenne a helyes magatartás, ha az idei melegdemonstráció is kivágja a biztosítékot az egyre durvább eszközöket bevető radikális homofóboknál?

G. A.: Mármint kinek a részéről? Mi, melegek a felhergelt vagy felbérelt csőcseléket látva azt mondhattuk volna tavaly, hogy nem megyünk végig a kordonok között, nem vagyunk karámba terelhető birkák. Ha nem lennénk ilyen megfeleléskényszeres jó gyerekek, mint egyébként a melegek általában, akkor megálltunk volna az Andrássy út elején, és azt mondjuk, hogy akik fenyegetőzni és alázni akarnak, azok tegyék ezt egymással, majd méltósággal és vidáman megtartjuk a szivárványpartinkat. De nem tesszük ki magunkat a 100-150 főnyi „sereg” terrortámadásának. Ehelyett jól nevelt, szabálykövető emberekként hagytuk magunkat megdobálni, megalázni, „megerőszakolni”.

HVG: Nem viszi félre ezeket a rendezvényeket, hogy a felvonulók közt sokak szemében provokatív, extrém göncökbe bújt travesztitákat és transzvesztitákat is látni?

Gordon Agáta © Végel Dániel

G. A.: A melegek egy része is felteszi ezt a kérdést. De nem tagadhatjuk meg a travikat éppen mi, akik számon kérjük a toleranciát.

HVG: Ami a világ más tájain karnevál, mifelénk sokaknak idegen, trendi protestálás. Nem lenne okosabb más eszközzel harcolni az emancipációért?

G. A.: A hagyományt elindító 1969-es Stonewall Inn-beli felvonulás előzménye, hogy a New York-i melegkörökben közkedvelt szórakozóhelyet addig zaklatták a „buzizó” zsaruk, míg a törzsközönség visszaütött. Ők és a velük közösséget vállalók a csata első évfordulóján, parádét rögtönözve tartották meg az első Meleg Felszabadulás Napot, amely azóta Pride-ként terjedt el a világon. Tartozunk magunknak ennyivel.

HVG: A szalonhomofóbok szerint mindenki azt csinál otthon, amit akar, de a másság nem közügy. Mit gondol, nem ez játszik szerepet a durvuló melegellenességben?

Gordon Agáta

A Hajdúsámson melletti Aradványpusztán, majd Battonyán felcseperedett, ma 46 éves irodalmár a debreceni egyetem bölcsészkarán diplomázik magyar–történelem szakon, de a katedra helyett egy, a Zselic és a Mecsek határán álló tanyán kóstol bele a felnőttlétbe. Coming outnak nevezhető 1997-es regényének kéziratát Nádas Péter küldi el a Magvető Kiadónak. A vidéki remeteséget tíz évvel ezelőtt a pesti életre cserélte, kezdetben a Kozma utcai Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hatvan, életellenes bűncselekményt elkövető férfi „elmebetegre” felügyelt. A börtönfóbiája kezelésére kezd a Tilos Rádióban leszbikusműsort vezetni, és csatlakozik az elsősorban férfiakat tömörítő melegmozgalmakhoz. 2005-ben jelent meg a női szexualitásról szóló, általa is szerkesztett antológia, az Éjszakai állatkert, egy évvel később második regénye, az Ezüstboxer. Emellett Irodalmi Centrifuga néven a női literátoroknak szóló netes folyóiratot vezet, valamint pódiumbeszélgetéseket és felolvasóesteket rendez.

G. A.: Mi az agresszív homofóbokkal vívunk harcot, és nem a többségi társadalommal, amellyel szeretnénk elismertetni, hogy normális emberek vagyunk, s nem fejlődési zavartól sújtott egyedek. Szerintem a félreértett homoszexuális kifejezés szüli az ellenérzéseket, mivel egyértelműen a testiségre utal. Mintha a melegek csak a szexszel foglalkoznának. Holott ez csak a szociális, érzelmi beállítódás egy része. A homoszociális jelző kifejezőbb volna. A meleg férfiakat például a férfiak érdeklik: intellektuálisan, társadalmilag, üzletileg, sportban vagy a tudományban. A szexuális preferenciáik megmutatásáról szabadon döntenek. A leszbikusokat sem csak a szex érdekli: sokan keresnek például spirituális utakat, érdeklődnek az érzelmi alapú női tapasztalat és tudás iránt.

HVG: Mit ért pontosan a női tudáson?

G. A.: Ami hiányzik férfias társadalmi tudatunkból: azt, ami nem férfi – jelenleg ugyanis mindent férfistruktúrában kapunk meg, így tanulunk, így élünk. A férfidominanciát korábban ellensúlyozta, hogy a kisfiúk is az anyjuk mellett nőttek fel, így mindannyian részesülhettünk érzelemmel telített, őszinte női tudásból. Ennek felélesztése, újragondolása azért is időszerű, mert demográfiai tény, hogy ma a nők többen vannak és iskolázottabbak, mint a férfiak. Egyébként a fiúk a meleg kultúrkörben is harcosabbak, a lányok halkabbak – talán ez változni fog, de tény, hogy előbb a fiúk tudtak pluszenergiákat mozgósítani, hogy a társadalmi előítéletek ellenére a melegmozgalom megmutatkozhasson.

HVG: Önmagát nem feminista, hanem népi-leszbikus írónak aposztrofálja. Ez mit jelent?

G. A.: Van ilyen a magyar irodalom történetében: nagyra becsült elődöm, Galgóczi Erzsébet regényei az ötvenes évek történetének érzelmileg hiteles női forrásai. Paraszti családból a „fényes szelekkel” felemelkedő első generációs értelmiségi nő volt, maga is leszbikus, a Törvényen kívül című regénye erről a sorsról szól. Engem a családi gyökereim, a tájak és a témáim vezettek ide.

HVG: Az ön szilárd öntudata a másság felismerésének eredménye?

G. A.: Tanyasi tanítók gyerekeként egyfajta kisebbségi létben éltem, ez és a melegségem a bölcsészdiploma után a világból való kivonuláshoz vezetett. Hittem a zöld ideológiákban, a rendszerváltás idején pedig azt gondoltam, hogy az egyedüli helyes út elvonulni, növényeket és állatokat nevelni. A barátnőm is falusi egyetemista volt, a szakirodalomból szereztünk gazdálkodási ismereteket. Közben kiderült, hogy hihetetlenül kemény melóról van szó. Egy dunántúli falucska közelében éltünk, kis házban egy erdei tisztáson. Tartottunk nyulakat, kecskéket, sajtot készítettünk, de ebből nem tudtunk megélni. A falusi iskolában dolgoztam, az iskolát azonban bezárták, én pedig az első diplomás munkanélküli lettem a megyében. Kreatív kényszervállalkozók voltunk, a munkaügyi központ indítókölcsönéből fajátékokat kezdtünk gyártani, és ezzel el is indultunk vissza a civilizációba. Villanyszámla, telefon, autó. A nagy életkísérlet tíz évig tartott, ezalatt érett meg írói küldetésem. 1997-ben jelent meg Kecskerúzs című regényem, amit meglepően sokan olvastak. Amikor két évvel később egy hátizsákkal újra Budapestre érkeztem, már ismertek páran. A rádiós újságíró, melegmozgalmár Pálfi Balázs vett a szárnyai alá. Műsorvezető társa voltam az azóta megszüntetett Önazonosban a Petőfi rádióban és a Zártkörű lányokban a Tilos Rádióban.

HVG: Kecsketenyésztő, játékkészítő falusi tanító néniként is ilyen egyértelmű volt mássága vállalása?

G. A.: Csak visszavetítve igaz, hogy mi ezt akkor felvállaltuk. Ha megkérdezték volna a falusiak, mi van veletek, mi ez az egész, akkor nem biztos, hogy „előbújunk”. De nem kérdezték, és buzizásra legfeljebb az utcai veszekedések alkalmával került sor, szitokszóként. Egyébként békesség volt. Ehhez valószínűleg az is kellett, hogy amikor már volt autónk, minden reggel mi vittük az iskolás gyerekeket a buszhoz, de orvoshoz, tápért is vittük a szomszédokat. Azt éreztük, hogy jók vagyunk, és számítanak ránk.

HVG: Ön is osztja a „meleg nagybácsi, leszbikus nagynéni”- elméletet, amely szerint az utódnevelésben egykor fontos szerep jutott a gyerektelen, egyedül élő, kissé bogaras, ám segítőkész rokonoknak?

G. A.: Szerintem tényleg minden – tágabb – család érintett a melegségben. Minden homofób család mélyen titkol egy-két meleg családtagot. Pedig a melegek segítő szerepe akkor működne jól, ha a másságot nem övezné ekkora előítélet. A melegek – férfiak és nők – nagyon hasznosak tudnak lenni sok családban, és a munkahelyi közösségben is. Hiszen nekünk mindig kicsit több szabad kapacitásunk van, mint a két-három-négy gyereket nevelő pároknak.

© Végel Dániel

HVG: Akkor miért kardoskodnak az örökbefogadási vagy a reprodukciós jogaik érvényesítése mellett?

G. A.: Mert a melegeket pontosan ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többséget. Egyre több leszbikus párnak van kisbabája, de ez ügyben még mindig gyerekcipőben jár a magyar társadalom. A férfiaknál rosszabb a helyzet, örökbefogadásról még szó sem lehet, legfeljebb olyan helyzetekről, amikor egy meleg pasi letekert egy időszakot az életéből heteróként, és gyerekeit nevelheti – az exfeleség jóvoltából – akár férfi párjával együtt is.

HVG: A margóra szorítottság okán foglalkozik újabban a nők mellett a nagyvárosi cigányokkal is?

G. A.: Folyamatosan tanulom a kisebbségek tapasztalatait, szolgálom a meleg- és női közösségeket. Az utam nemrégiben a VIII. kerületi Magdolna-negyedbe vezetett, szegényekkel élek egy házban, akiknek gyakran a napi betevő előteremtése is gondot okoz. A nőkre és a gyerekekre figyelek, akik hihetetlen terheket cipelnek. Hónap végén két kanál lisztért, egy-egy hagymáért, egy-kétszáz forintért kopognak át. Tagadhatatlan, hogy van cigánygyűlölet, és van magyargyűlölet is. Félelmetes volt, hogy először mennyire bizalmatlanok voltak velem a gyerekek: gádzsit jó szomszédként addig nem ismertek. Íróként van itt dolgom, figyelem és dokumentálom a közös tapasztalatokat, izgalmas kísérlet. Hiszek benne, hogy így lehet elkerülni a bizalmatlanságot és a gyűlöletet.

VAJNA TAMÁS