A Save the Kroon – Mentsük meg a koronát – elnevezésű euróellenes mozgalom irányítója

Zentai Péter: Üdvözöljük a Titanic fedélzetén – még nem szedték le ezeket az elhíresült óriásplakátokat Tallinn utcáiról? Mellesleg szellemes ez a szöveg, tényleg ön találta ki?

Anti Poolamets: Még fenn vannak a plakátjaink, de két héten belül el kell tüntetni őket, lejár a bérlet.

media.photobucket.com

Máskülönben a szöveget közösen találtuk ki, bár őszintén szólva nem kellett hosszasan törni a fejünket. Hiszen ez kifejezi az észtek többségének véleményét, érzését: elvégre Észtország tényleg ahhoz az utashoz hasonlít, akinek nagy nehezen, utolsóként sikerült még jegyet váltania a Titanicra.

Z.P.: Ez azért erős túlzás, most már nyugodtan elismerheti. Ha nem válik be az euró, még mindig ki lehet belőle lépni, nem fognak vele elsüllyedni. Másrészt valószínűbb, hogy az euró nem elsüllyedni fog, hanem virágozni. Egyébként, ha jól tudom, a kezdet kezdetétől amúgy is a lehető legszorosabban az euróhoz kötötték a koronájukat.

A.P.: Most veszítettük el véglegesen a szuverenitásunkat. Az Európai Unió még hangzásban is hasonlít a Szovjetunióhoz, egyik unióból a másikba kerülünk. Azt mondhatjuk csupán, hogy volt néhány szabad évünk.

Z.P.: Remélem, csak tréfálkozik. Bár olvasom, hogy euróellenes kampányukban gyakorta titulálták az európai fizetőeszközt az „új rubelnek”. Tényleg, miért kell ennyire csúsztatniuk? Hogy lehet összemosni egy katonai eszközökkel magukra ráerőltetett politikai-pénzügyi rendszert egy olyan, éppenséggel a szabadságon alapuló szisztémával, amelyhez szabad akaratból, józan gazdasági érdekekből csatlakoznak nemzetek?

A.P.: Szerintem maga vagy nagyon elfogult vagy nagyon naiv. A mi országunknak szemernyi köze sem volt az európai gazdasági-pénzügyi válság kirobbanásához, ám azt mégis velünk fizettették meg leginkább. Ez a nép a légynek sem ártott, és most szenved a munkanélküliségtől, és attól, hogy a szovjetek után nyugat-európaiak, leginkább a finnek gyarmatosítanak bennünket. Megölték az iparunkat, nincs saját bankunk, nincs saját kereskedelmi hálózatunk. Minden külföldi kézbe került.

A vendéglős

Zentai Péter: Azt hallottam egy honfitársától, hogy megszűnt Észtország függetlensége. Magának mi erről a véleménye?

Sirje Kaart: Életem legboldogabb napja az volt, amikor úgy húsz évvel ezelőtt kezembe foghattam a koronát, és kivonták a forgalomból a gyűlölt rubelt. Sírtam, mindenki sírt a boldogságtól. Az észt pénz kézzelfogható bizonyítékát jelentette, hogy vége a megszállásnak, vége a ránk erőltetett szovjet rendszernek, valóban létezik az önálló, szabad Észtország.

Z.P.: És most is könnyezett? Megsiratta a koronát?

S.K: Nem. Semmit sem érzek. Beletörődtünk a dolgokba. Az utóbbi két-három évben folyamatosan kevesebbet és kevesebbet kerestünk, alig ismerek olyanokat, akiknek biztos az állásuk. A legtöbb barátnőm munkanélküli, negyvenen felül semmi esély semmire. A vendéglőmbe legfeljebb finnek és svédek járnak enni, az észtek nem engedhetik meg maguknak.

Z.P.: Mennyit keresnek egyébként átlagosan az észtek?

S.K.: A tanár férjem például 15 ezer koronát. Azt hiszem ez itt az átlag.

Z.P.: Tehát még  mindig koronában számol. Elárulná, hány euró az a 15 ezer korona?

S.K.: Egy euró majdnem 16 korona.  Ezt itt minden gyerek tudja. Mindig ennyiért váltották.

Z.P.: És mit gondolnak a barátai, milyen előnyökkel számolhat Észtország, hála az eurónak?

S.K.: Egyelőre mindenki azt mondja, hogy csak hátrányunk származik belőle, általános a vélemény, hogy emelkedni fog mindennek az ára. Éppen a hétvégén gondoltam át, micsoda szégyen, hogy összes megtakarításom mindössze hatezer euró.

Az euró, Észtország térképével

hu.wikipedia.org

De hisz az semmi! Pedig eddig olyan büszke voltam rá, hogy van százezer koronám. Az itt soknak számított. Százezer vagy hatezer… higgye el, a kettő  nem ugyanaz – még ha valójában ugyanaz is.

Az észt bankszövetség helyettes elnöke, egy svéd bank tallinni igazgatója

Zentai Péter: Eddig két honfitársával beszéltem, mindkettő elégedetlen. És ön?

Ivi Normet: Természetesen elégedett vagyok. Az észtek fantasztikus áldozatokat hoztak az utóbbi években, de megérte. Büszke vagyok erre az országra. Míg a szomszédos lettek szinte fellázadtak a megszorítások ellen, addig itt felülkerekedett a józan ész, az emberek megértették, hogy drasztikusan csökkenteni kell adósságaikat, ehhez pedig kiadásaikat kell keményen visszafogniuk.

Z.P.: Én inkább azt hallom, hogy nem megértették, hanem egyszerűen beletörődtek a dolgokba.

I.N.: Akkor mivel magyarázza, hogy a megszorításokat bevezető kormány népszerűsége töretlen? Sőt, ha most tartanának választást, akkor – a közvélemény-kutatások szerint – fölényes győzelmet aratnának a konzervatívok, akik a kormányt alkotják. De tudja, miért?

Z.P.: Nem.

I.N.: Azért, mert példát mutatattak. A miniszterek, a kormányfővel az élen, lemondtak juttatásaik nagy részéről, visszaadták hivatali autóikat vagy saját keresetükből vásárolják az üzemanyagot. Két évvel ezelőtt 14 százalékot zuhant a GDP ebben az országban, másfél év leforgása alatt azonban visszatornáztunk 9 százalékot. Ez világcsúcs, és európai „csúcsbeállítók” lettünk az államadósság csökkentésében is. Tartósan három százalék alatt tudjuk tartani a GDP-arányos deficitet.

Z.P.: De a munkanélküliség nem csökken, e tekintetben se nem oszt, se nem szoroz az euró bevezetése. Vagy tévedek?

I.N. Persze, hogy téved. Ebben tévednek a legnagyobbat nálunk is az eurót ellenzők. Hihetetlen mértékben növekszik ugyanis a külföldi tőke bizalma Észtország iránt. Megteremtettük az euróövezet legliberálisabb környezetét a külföldi tőkebefektetések számára. Ezt honorálja egész Nyugat-Európa, sőt, Ázsia. Kínai, indiai, koreai, brazil, észak-amerikai befektetők sora készül új beruházásokra nálunk. Az euróról mondhat bárki bármit, valójában stabil pénz. Egy olyan, igazi erőforrások nélküli kis országnak, mint amilyen Észtország, nincs más alternatívája, mint hogy kiszámítható környezetet nyújtson a kül- és belföldi beruházók számára. Az euró bevezetésével vált teljessé ez a történet.