Senki ne mondja, hogy az idők nem változnak. Miután 2001 júniusában Orbán Viktor részt vett a felesége tulajdonában is álló Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. taggyűlésén, az aktív miniszterelnök csak azt cáfolta, hogy taggyűlésen vett volna részt, azt viszont már nem, hogy javasolta, "Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet", mármint állami fejlesztési támogatásokból. A sajtóper is leginkább a taggyűlés-nem taggyűlés kérdéskörre fókuszált. Ma már azonban egészen más szelek fújnak. Keletiek.

Az akkori közállapotokhoz képest elmondhatjuk, hogy mára az egész Fidesz-közeli gazdasági holdudvar lényegében egy nagy Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-vé vált, amelynek taggyűlésein a miniszterelnök ismét észt oszt, csak éppen most azt mondja, hogy de igen, ti nyeritek majd a legtöbbet.

Élő mementója a nem is annyira új időknek a már az Orbán-szőlőben is érdekelt Kékessy Dezső volt párizsi nagykövet, aki hírek szerint megint egyik kedvezményezettje lehet haverja kormányzásának: nagy tételben történő birtokszerzéséhez most keresik a kreatív jogi megoldásokat. De elővehetnénk Orbán másik haverját, a felcsúti futballakadémiás polgármestert is, aki válogatott családtagjainak cégeivel együtt közel ezer hektár állami földhöz jutott úgy, hogy a helyi gazdáknak esélyük sem volt. Vagy itt van az egyre prominensebb, Fidesz-közeli Nyerges Zsolt, akinek cége Lepsénynél szerzett földeket, szintén lenyomva a helyi erőket.

És azt se állítsa senki lehetőleg, hogy Haverisztán szultánja nem reagál azonnal és határozottan, ha abban a középületben, amit korábban parlamentként ismertünk, azzal szembesítik, hogy baráti oligarchák kezdik ellepni a magyar földet, valamint a gazdaság egyéb területeit. Orbán Viktor igenis reagált, éspedig úgy, hogy "akár jogállami kérdéseket is felvető módon" rendezné újra a földviszonyokat, felbontva a szocik idején megkötött szerződéseket.

A helyzet csak az, hogy ha valami felvet akár jogállami kérdéseket is, az a kormány kétéves ténykedése.

A fülkeforradalom óta eltelt időszak számos példát szolgátatott a kormány kreatív jogértelmezésére, törvényalkotási minőségére és mennyiségére, jogállami kérdéseket is felvető államosítására, nettó lenyúlásaira, közpénzben is utazó baráti oligarchák helyzetbehozási kísérleteire. Ők maguk sem tudnának nyíltabban fogalmazni, mint a Magyar Nemzet publicistája, aki szerint "igenis szükség van a piacok újrafelosztására (...) Valamilyen úton-módon támogatni kellene az itthoni vállalkozásokat, még akkor is, ha az Európai Unió ezt nem nézi jó szemmel".

Írja mindezt az utalványrendszer államosításának kontextusában, amelyhez szerinte "társadalmi érdek" fűződik, igaz, megengedően hozzáteszi, hogy a multiknak is "megvan a létjogosultságuk bizonyos területeken". Ugyanígy látja ezt az államosított utalványbiznisz egyik fő haszonélvezője, régi barátunk, a CBA elnöke is, aki szerint "fontos a konkurencia, így a multiknak is helyük van a palettán", de azért ideje végre magyar kézbe venni ezt az egészet.

Az utalványpiac azért is szemléletes példa a létrehozandó haveri vircsaftra, mert amióta kezd kiderülni, hogy a szociális segélyeknek nem a nagy része, hanem csak az önkormányzat által utalt összeg ötöde kerül az Erzsébet-utalványra (a családi pótlékot valószínűleg békén hagynák), egyre nehezebben védhető az eddigi hivatalos álláspont, mely szerint az utalvány "szociálpolitikai eszköz", amivel az állam "a jövőben ki tudja építeni egyes szociális jutattások (...) természetbeni nyújtásának rendszerét".

Nem, erről már szó sincs, a szegények a legkevésbé érdekesek az utalványbiznisz szempontjából. Fölösleges tehát újrafutni a régi köröket, hogy akkor most ártalmas-e a "monoki gondolat" vagy sem, legitim lehet-e egy olyan, nem korrupciós alapon működő szociális kártya, hogy a közpénz el is jusson az érintettekhez, avagy sem. Már rég nem ez a kérdés. A kérdés az, ki kerül "akár jogállami kérdéseket is felvető módon" új gazdasági pozíciókba.

Komoly emberek komoly írásainak sokasága bizonygatta eddig, mi is az eddigi, látszólag inkonzisztens intézkedések, adópolitikák mögöttes szándéka, a gazdaság rendbetételétől az új középosztály megsegítéséig, ill. ha még nincs, megteremtéséig. Ha azonban kicsit alaposabban megnézzük a történteket, azt láthatjuk, hogy - eddig legalábbis - az egyik fő cél a haverok elhelyezése volt, a politikai hatalomtól a közigazgatáson és a médiatanácson át egészen a fontos gazdasági posztokig (amibe időnként egy kis polipozás is belefér, ha megbízható emberünk elkezdene önjáróvá válni).

A Fidesz gazdaságpolitikáját úgy lehetne tömören összefoglalni, hogy eddig azt kellett tisztázni, ki ül a farok melyik végén.

Így történhetett meg az, hogy miközben párizsi nagykövetünk azt magyarázta a kikosarazott franciáknak, hogy a kormány még tárgyal az eddigi három francia utalványos céggel "a megállapodás érdekében", addig a hazai hírek már rég arról szóltak, hogy hamarosan elkészül az Erzsébet-utalvány megvalósíthatósági tanulmánya, és utána dönt a tárca a konkrétumokról. De arról már nem, hogy maga a rendszer állami kézben marad-e, merthogy két éve a nép kétharmada úgy döntött, abban marad.

Az Erzsébet-utalványt eddig egyetlen gazdasági szereplő ünnepelte kitörő örömmel, a drága CBA elnöke ("Kereskedőként csak üdvözölni tudom ezt a kormányzati szándékot, jó döntésnek tartanám, amennyiben megvalósulna. Ennek érdekében azonban semmilyen lobbitevékenységet nem folytatunk"), hát persze, a cégtől mindig is távol állt a lobbizás ilyen piszlicsáré ügyekben.

Írhat a bolsevik sajtó, amit akar ("A Lázár testvéreknek oroszlánrészük volt abban, hogy a kereskedelmi láncokat sújtó különadó főleg a multikat érje"), a CBA mindezt nyilván úgy élte meg, hogy a konkurenseiket büntető röhejes és EU-nonkonform plázastopot inkább csak passzívan eltűrték, mintsem hogy pezsgőt bontottak volna miatta.

A most húszéves CBA (Isten éltesse, Baldauf úr, szebb jövőt, Gój Motorosok!) azért lehet ennyire sikeres, mert "a multik politikájával szemben ők a boltokban személyesen is ott vannak, találkoznak a vásárlókkal, meghallgatják és meghallják a kritikákat", ellentétben a geci multival, amelyik ott sincs, csak szivarozik a cilindere alatt és ontja az ótvart a magyarságra, nem is értjük, miért jár oda bárki. Nálunk, a magyar cégnél az ember a lényeg, a vásárló az első, bár van egy szempont, ami ezt is felülírja: "de továbbra is a hazai termékek előtérbe helyezése a legfontosabb". Hát így.

A hazai láncok egyébként olyannyira szívükön viselik alkalmazottaik sorsát, hogy "a CBA-nál, a Coopnál és a Reálnál nagyjából 60 százalék a minimálbért keresők aránya", míg a geci multiknál ez az arány 10 százalékos. Ezt az apró gikszert esetleg kompenzálhatná egy rovásírásos "Üdvözöljük!" tábla a boltok bejáratánál.