szerző:
Molnár Csaba (DK)
Tetszett a cikk?

Európa mindenképp integrálódik, csak arról dönthetünk, hogy velünk vagy nélkülünk.

Nyugat-Európa már nagyon megbánta az Európai Unió több mint tíz évvel ezelőtti keleti bővítését. Az akkori eufória, egyesítési álom mára szertefoszlott. Az új tagok nem új lehetőségeket hoznak, hanem fárasztó és kezelhetetlen problémákat okoznak a régieknek. Nem találni lassan olyan befolyásos európai politikust, aki érdemi pozitívumot látna az EU 2004-es bővítésében. Azt a kelet-európai jobboldal által gyakran használt érvet ugyanis, hogy a nyugatiaknak is megérte a bővítés – hiszen így piachoz, olcsó munkaerőhöz, megszerezhető gyártási kapacitásokhoz, stb. jutottak – senki sem osztja a régi tagállamokban. Érthetően, hiszen egyrészt mindez már jóval a bővítés előtt, a '90-es években megtörtént, másrészt piac- és befolyásszerzési célokból nem szokás egy országot az elit tagjává tenni, ahol jogokat és védelmet is kap. Akit gyarmatosítani akarsz, azt nem veszed be a klubba.

A bővítés annak idején másról szólt. Egy új európai álom formálódott a Nyugat vezetői fejében, akik egy egységes, 500 milliós európai értékközösséget, valamint Amerikával és a feltörekvő Ázsiával versenyképes gazdasági közösséget akartak. Mára úgy tűnik, feladták azt, hogy ezt lehet velünk, keletiekkel közösen csinálni. Úgy érzik, hogy több problémát okozunk, mint amennyit ők kezelni képesek. Nem a gazdasági lemaradásunkkal van baj, ezt ugyanis a kezdetekkor is tudta mindenki. Épp ezért működnek a felzárkóztatási támogatások, köztük a nekünk, magyaroknak jutó 8 ezer milliárd forint. Ha csak ez lenne a gond, akkor azt meg lehetne érteni és lehetne – persze nem rövid távon – orvosolni. A baj máshol volt: a Nyugatot sokként érte a keleti tagállamok egy részének elmúlt évekbeli politikai-kulturális elfordulása a közös európai értékektől. Tíz éve senki sem hitte volna, hogy ilyen méretű visszarendeződés következhet be több kelet-európai tagállamban. A volt szovjet blokk uniós taggá vált államai közül a Nyugat szemében mára jószerivel csak a baltiak és Szlovénia számítanak problémamentesnek, korrekt szövetségesnek. A korábbi éltanuló hármas (Magyar-, Lengyel- és Csehország) már csak mint állandó problémaforrás szerepel az EU napirendjén.

Az Európa-ellenes politikai közeg, a társadalmak bezárkózása, a demokratikus értékrend feladása már nem megoldható problémát jelent az unió és a vezető tagállamok politikusainak. Az új tagállamokból nyugatra indult vándorlás pedig az ottani közvéleményben okoz ellenérzéseket, amely nem nagyon tesz különbséget az unión kívülről érkező menekültek és az uniós keleti munkavállalók között. Nem véletlenül támogatják egyre több országban a keleti tagállamokból érkező munkavállalók jogait korlátozó brit javaslatokat. Vagyis a Nyugat politikai elitje és társadalmai – más-más okokból persze – egyaránt problémaként tekintenek ránk, keletiekre.

Az uniós és főleg a német politikusok már belefáradtak abba, hogy az igazán fontos közös politikák helyett állandóan olyan magyar, lengyel, stb. ügyekkel kellett foglalkozniuk, amelyek csak rabolják az időt és az energiát, de nem viszik előre a közös európai projektet. Nehezen viselik, hogy több mint 50 éven át fokozatosan fejlesztették az európai integrációt, gyakran bukdácsolva, de mindig a szorosabb együttműködés irányába, majd most néhány újonnan csatlakozott állam vezetője visszaélve a kompromisszumokon alapuló működési modellel megpróbálja lerombolni azt, amit évtizedek alatt – egyébként még nélkülünk – felépítettek. "Az idők folyamán az a benyomásom alakult ki, hogy minél több taggal bővült az EU, annál inkább visszaszorultak az eszméi" – nyilatkozta nemrég az Európai Bizottság elnöke, jól leírva a többségi álláspontot.

Keleti viselkedészavar

A nemzetállami rendszert visszaállítani akaró keleti vezetők ráadásul gyakran olyan eszközöket alkalmaznak az EU gyengítésére, amelyek idegenek az európai klub szellemétől és gyakorlatától. Vétóval, vagy blokkoló kisebbség szervezésével akadályozzák a közös határozathozatalt, majd utána panaszkodnak, hogy az EU lassú és képtelen döntéseket hozni. Úgy viselkednek, mint a kocsmai rosszfiú, aki tör-zúz a söntésben, kötekedik, verekszik, majd utána elpanaszolja, hogy mennyire rossz a közbiztonság a környéken. Amíg azonban ez a viselkedési norma csak e tagállamok belpolitikájában volt jellemző, addig nyugaton – eléggé elítélendő módon – nem igazán foglalkoztak vele, mondván, ez a tagállamok belügye. Voltak látszatvizsgálatok és intézkedések, de ezek nem igazán érintették meg az európai politikát. Mára megváltozott a helyzet, ez a politika felért az unió szintjére és már a közösség működőképességét veszélyezteti. A menekültügyben elfoglalt keleti álláspont ugyanis az unió befolyásos politikusai szemében nem a migrációról szól. Jóval inkább arról, hogy egyes új tagállami vezetők egyirányú utcának tekintik az EU-t: elfogadják, sőt magától értetődőnek tartják a pénzügyi és egyéb támogatásokat, de közös kihívás esetén nem hajlandóak erőfeszítést tenni, segíteni más, nagyobb bajban lévő tagállamnak. Amikor kapni kell, akkor bent vannak, amikor adni kell, akkor idegenként viselkednek. Vagyis az EU legalapvetőbb pillérét, a tagállamok közötti szolidaritást kérdőjelezik meg. Ezután már nem lehet lesöpörni az asztalról a problémát, hiszen ez már nem magyar-lengyel-szlovák-stb. ügy, hanem az unió alapjai ellen intézett támadás.

Ha a nemzetállami világ visszaállításán munkálkodó kelet-európai politikusok azt remélik, hogy mindez az integráció végét, vagy legalábbis gyengülését eredményezi, akkor tévednek. A régi mag erre a kihívásra nem visszarendeződéssel, hanem – vezető német és francia politikusok nyilatkozataiból jól láthatóan – még szorosabb integrációval fog válaszolni. Ebből azonban a kerékkötők ki fognak maradni. Egyre elkerülhetetlenebbnek látszik a régóta emlegetett "két Európa" létrejötte, de nem úgy, ahogy ezt korábban hittük. A keleti bővítést már megbánó, az új tagállamokat már csak problémagócnak tekintő régiek ugyanis érdemi föderációra léphetnek kihagyva ebből az újakat. Ez már nem egy, a jelenlegi EU-n belül szorosabban együttműködő "mag-Európát" és lazábban integrált perifériát (ezt neveztük "kétsebességes Európának") jelentene, hanem a mai EU kiüresítését és egy új, kisebb és integráltabb közösség létrejöttét. Valódi politikai uniót, a mostani tagállami rendszer helyett. Brüsszelben, nem nyilvános fórumokon már szinte mindenki tényként beszél erről.

Nélkülünk és ellenünk, ha kell

Paradox módon így az unió gyengítését célzó keleti nemzetállami törekvések jelentősen gyorsítják a valódi politikai integráció folyamatát. A baj az, hogy nélkülünk. A Nyugat politikusai csak úgy tudják saját közvéleményüket meggyőzni a föderatív elmozdulás szükségességéről, ha biztosítják őket arról, hogy a "keleti kolonc" nem marad a nyakukon. Ráadásul ezáltal a politikai rendszer is megszabadulna az állandó keletről érkező nyomástól. Tíz év alatt ugyanis megtanulták: csak olyanok tudnak tartós közösséget létrehozni, akik osztják a legfontosabb alapértékeket. Az új tagállamok nagy része pedig nem bizonyult ilyennek. Soha többé nem fogják "bemondásra" elhinni, hogy az alapvető dolgokról ugyanúgy gondolkodunk. Bizonyítani kell, méghozzá hosszú ideig.

És mi lesz a kimaradókkal? A régi EU esetleg megmaradhat egy gazdasági együttműködési rendszernek, amolyan politikai- és értékközösség nélküli "közös piacnak" mint amilyen a '70-es években volt. Talán a kelet új vezetői nem is bánnák ezt, hiszen mindig erről, a nemzetek laza együttműködésén alapuló unióról beszélnek. Mi, polgárok annál inkább bánhatnánk. Kimaradva a magból minden bizonnyal megszűnnének a magyar GDP 5-6%-át kitevő felzárkóztatási támogatások (nem lenne, aki állná a cechet, hiszen a gazdagabb "nettó befizetők" már más integrációban lennének), amelyek nélkül már ma sem lenne gazdasági növekedés Magyarországon. Kimaradnánk a szabad munkavállalás és tanulás övezetéből, ugrásszerűen megnőne ezáltal a munkanélküliség, hiszen már ma is csak a más tagállamokban munkát vállaló magyarok beszámításával sikerül azt elviselhető szinten tartani. Megszűnne a szabad mozgás, utazás joga, visszatérne a határok, az útlevél- és vámvizsgálatok kora. Jelentősen csökkenne a hazánkkal szembeni nemzetközi gazdasági, pénzügyi bizalom, a forint stabilitása. Oldalakon keresztül folytatható a felsorolás. Röviden: visszafelé forogna a világ kereke, elveszítenénk mindazt, amiért a rendszerváltás óta annyit küzdöttünk, küszködtünk.

Lehet, hogy az unió gyengítése, szétverése, a nemzetállami Európa visszaállítása a magyar, vagy az új lengyel kormány álma. Lelkük rajta. De nekünk ismernünk kell ennek a következményeit is: ha nélkülünk alakul meg az új európai föderáció, akkor a lemaradásunk csak nőni fog. A közvélemény-kutatások szerint a magyar kormány minden erőfeszítése dacára nagyon erős az európai integráció támogatottsága Magyarországon. A magyar embereknél csak két uniós tagállamban viszonyulnak pozitívabban a polgárok az EU-hoz. Tehát láthatóan értjük, hogy miről szól és miért jó nekünk Európa. Ha másért nem, hát ezért meg kellene védenünk. Ezt pedig csak úgy tudjuk, hogy bizonyítjuk: nem úgy gondolkodunk Európáról, ahogy azt mai vezetőink teszik.

A szerző a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, EP-képviselő.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!