„Ne mosolyogj, baszd meg, mert pofán baszlak, hülye seggfej”
Tamás Gáspár Miklós írása a végpontról. Arról, hogy miként jutottunk a választásos zsarnokságig.
Móra Veronika: A zsebünkbe kell nyúlnunk
Ha nem támogatjuk az alulról építkező, közösségi munkát és annak segítőit most, akkor évek múlva megint csak a gyenge civil társadalom és a tudatos állampolgárság hiánya miatt siránkozhatunk – figyelmeztet Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója. Vélemény.
Móra Veronika
Orbán Viktor szomorú nőügyei
Orbán Viktor szokásos múlt péntek reggeli Kossuth rádiós Szabad Nép Húszpercében kijelentette: szeretne átfogó megállapodást kötni a magyar nőkkel. Egyrészt kár, hogy mi az elmúlt években (évtizedekben?) már ezerszer elmondtuk, hogy mit szeretnénk, csak senki nem hallotta meg, másrészt eleve már a kérdésfeltevés hibás. Vélemény.
Hercsel Adél
Gomperz: Első nap az árulásban
Az ellenzék kiegyezett a hatalommal. Magunkra maradtunk.
Gomperz Tamás
Gyarmathy Éva: Tanóra a boldogtalan magyar gyerekeknek
Egyre több óvodában és iskolában vezetik be a boldogságórákat. Ez nem vicc, ez a valóság. Ezek a büdös kölkök ugyanis még boldogok sem tudnak lenni, erre is tanítani kell őket.
Gyarmathy Éva
Seres: A nagy Márki-Zay-sejtés
Az antiparlamentáris demagógia akkor is kártékony, ha a parlament most éppen nem olyan, amilyennek lennie kéne (erős understatement). Vélemény.
Seres László
TGM: Egyszerű ez nagyon
A választás valódi kérdése az etnikai-faji probléma volt. A radikális jobboldali kormány tézisét ismerjük, de mi volt az ellenzék válasza? Ez: „drága magyar testvéreink, voltaképpen mi is fajgyűlölők vagyunk, ne piszkáljatok már bennünket, megtartjuk a kerítést, na”.
Lévai Júlia: Csak a népszavazás marad
Azt a praktikus szempontot mindenki megérti, hogy ha a lopás meghatározó szerepet kap a társadalomban, akkor annak következményei őt magát is bármikor utolérhetik. Vélemény.
Lévai Júlia
Tóta W.: A történelem vége és az utolsó elnökök
Utolsó vezetőiket választják meg az ellenzéki pártok.
„Nem az életünket, hanem a méltóságunkat akarjuk megmenteni” – 75 éves a varsói gettófelkelés
Ma hetvenöt éve, hogy a varsói gettófelkelés élesbe fordult. Az évforduló alkalmából érdemes szemügyre venni a lengyelországi és a magyarországi zsidóságnak a Soá idején mutatott hozzáállását.
Szegő Péter
Egyszerűen senkik vagytok – a választási autokráciáról
A választás se nem szabad, se nem tisztességes, bizalmat nem érdemel.
Majtényi Balázs
-
Majtényi Balázs
-
Unger Anna
-
Ziegler Dezső Tamás
Parragh László megint az oktatásügy élére áll. Lehet, hogy megvilágosult?
„Élethosszon át tartó tanulás” – ilyen tőle meglepő kifejezéseket mondott például. Vélemény.
10 tuti tipp választási depresszió ellen, avagy így éld túl a kétharmadot
Túlélési kiskáténk Soros-bérenceknek az elkövetkezendő négy narancsos évre. Vélemény.
Hercsel Adél
A NER megbuktatásának forgatókönyve. Első fejezet
Az ellenzéknek le kell válnia a rendszerről. Vélemény.
Gomperz Tamás
Mindfulness: Oravecz–Coelho, csak drágább?
A napokban fellángolt a vita a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét hasznáról és káráról. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, mindfulness-tanár, a Magyar Mindfulness és Kontemplatív Egyesület elnökségi tagjának véleménycikkét olvashatják.
Pulzus
Antiszociális rehabilitáció: a 22-es csapdája
Az ilyen helyzetben lévő önkormányzati bérlők jogilag teljesen kiszolgáltatottak, mivel Kőbányán semmi joguk nincsen. Vélemény.
Győri Péter