Miközben csütörtök délelőtt kurd fegyveresek átvették az ellenőrzést a fontos olajkutak fölött ellenőrzést gyakorló északi-iraki Kirkukban, Bagdadban amerikai tengerészgyalogosok és feltehetőleg az iraki Köztársasági Gárda maradványai között folyik heves tűzpárbaj egy bagdadi mecset közelében, ahol az amerikaiak feltevése szerint Szaddám Huszein bujkál. Mohammed al-Duri iraki ENSZ-nagykövet New Yorkban kijelentette: a "játszma véget ért, és remélhetőleg a béke kerekedik felül".

A BBC helyszíni tudósítójának jelentése szerint a kurdok enyhe ellenállásba ütköztek Kirkukban, a helyiek ünnepelnek. A városból, amelyhez stratégiailag fontos észak-iraki olajkutak tartoznak, a jelek szerint elmenekült az iraki hadsereg. A Reuters szerint amerikai páncélosok behatoltak Erbilbe, és az iraki erők kiürítették Kanakin városát is.
Egy amerikai tengerészgyalogos meghalt és többen megsebesültek csütörtökön reggel Bagdad északi részén a Szaddám Huszein elnökhöz hű iraki katonákkal vívott tűzharcban. A BBC helyszíni tudósítója szerint a tűzharc akkor robbant ki, amikor a tengerészgyalogosok egy mecsetet kutattak át, ahol feltételezések szerint Szaddám Huszein rejtőzködhetett. Az amerikai katonák ezt megelőzően a Tigris folyó melletti elnöki palotát biztosították. A tengerészgyalogos halálát repeszgránát okozta - jelentette a brit rádió riportere.
Csütörtök reggel ismét bombázták Bagdad külső kerületeit a szövetséges légierő harci gépei. Éjszaka amerikai tengerészgyalogosok tüzérségi párbajt vívtak a Szaddám Huszein elnökhöz hű iraki erőkkel Bagdad egyik északkeleti negyedében. Nem tudni, az amerikaiak mekkora ellenállásba ütköztek, de mire felkelt a nap, már csak szórványos lövöldözés hallatszott. Katonai források szerint az akció célja az volt, hogy biztosítsák a főleg a síita közösség által lakott kétmilliós Szaddámvárost és környékét. A BBC és a CNN szerint a lakosság vegyes érzelmekkel fogadta a rezsim bukását: egyesek örömmámorban törtek ki, mások viszont még mindig gyanakvással élnek az amerikaiakkal szemben, akikre egy újabb nyugati, hódító hadseregként tekintenek.
Az amerikai légierő több darab csaknem tíztonnás - MOAB-nak nevezett - óriásbombát szállíttatott a Perzsa-öböl térségébe. Egyelőre nem világos, milyen szerephez juthat az Egyesült Államok fegyverarzenáljának legnagyobb hagyományos bombája, amelynek romboló ereje egy kisebb nukleáris töltetével egyenértékű. A MOAB (Massive Ordnance Air Blast) nevű bombát a "bombák anyjának" becézik, és lényegében a Vietnamban bevetett 6,75 tonnás "daisy cutter" (százszorszép-nyeső) bomba még rombolóbb változata. Ez a kisebb változat az első öbölháborúban, de később Afganisztánban is szerepet kapott azok ellen a barlangrendszerek ellen, ahol a tálib fegyveresek és al-Kaida terroristái bujkáltak. A műholdvezérlésű óriásbomba épp csak kikerült az amerikai légierő fejlesztőlaboratóriumából és a múlt hónapban kísérleti robbantást is végrehajtottak vele a floridai Eglin légibázis közelében. A környék lakosságát előre figyelmeztették a bomba óriási hatóereje miatt. A "bombák anyja" 3000 méter magas, gomba alakú porfelhőt kavart. Az amerikai légierő videofelvételt tett közzé az első éles kísérletről, hogy fokozza az iraki hadseregre nehezedő lélektani nyomást. A "bombák anyjának" kifejlesztésén tavaly óta dolgoztak. Úgy tervezték meg, hogy nagyobb csapategységek vagy betonbunkerek ellen is hatékonyan vethessék be. Hatalmas hangereje bénítóan hathat az ellenséges erőkre, egyes amerikai katonatisztek szerint az irakiak akár össze is téveszthetik egy nukleáris robbanással.
Amerikai harci repülőgépek csütörtök hajnalban iraki állásokat bombáztak az észak-iraki Kirkuk közelében - jelentette a Reuters hírügynökség kurd lakosokra és saját tudósítójára hivatkozva. A fontos olajközpont még iraki kézen van, de kurd fegyveresek állítólag már alig 10 kilométerre vannak a várostól. Az amerikaiak hetek óta bombázzák a városban és környékén az iraki állásokat. "Felszabadították" szerdán Mahmúrt, amely félúton fekszik Kirkuk és Moszul között - állította a műholdas kurd televízió. A jelentés szerint a várost immár nem a Szaddám Huszein iraki elnök rezsimjéhez hű erők ellenőrzik, hanem újra kurd irányítás alá került. A tévé nem közölte, milyen módon esett el Mahmúr, és más forrásból a hírt nem erősítették meg.
Szaddám Huszein hatalmának megdőlése láttán az Arab Liga tagországai úgy döntöttek, hogy visszavonják az ENSZ Közgyűlés összehívását célzó kérésüket. Abdullah Szaleh al-Astal jemeni ENSZ-nagykövet hétfőn kérte a közgyűlés összehívását: az arab országok ugyanis azt remélték, hogy a közgyűlés határozatban tűzszünetre szólítja fel a hadviselő feleket. Az iraki kormányzat bukása nyomán az arab országok ENSZ-diplomatái szerdán azonban felhatalmazták a jemeni ENSZ-nagykövetet, hogy levélben tájékoztassa a közgyűlés elnökét arról, hogy a kérést tekintse tárgytalannak.
Emigráns és hazai ellenzéki csoportok a napokban konferenciát tartanak Irakban az ország politikai jövőjéről. Ahmed Csalabi, a száműzetésben működő Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) vezetője szerdán Násziríjában úgy nyilatkozott, hogy a találkozót szombaton rendezik meg a dél-iraki város melletti légi támaszponton. Richard Boucher külügyi szóvivő hozzátette: az ideiglenes kormány megalakításáról Bagdadban rendeznek majd megfelelő időben konferenciát. A legnagyobb síita ellenzéki szervezet, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa (SCIRI) szerdán bejelentette, hogy az amerikai katonai jelenlét miatt bojkottálja a hét végi tanácskozást. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
„A táplálkozástudománynak David Attenborough-kra lenne szüksége” – Interjú Szász Máté biológussal és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval

„A táplálkozástudománynak David Attenborough-kra lenne szüksége” – Interjú Szász Máté biológussal és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszóval

Újabb tisztségéről mondott le Farkas Flórián

Újabb tisztségéről mondott le Farkas Flórián

Vizsgázik a kis méregzsák: így gyorsul 0-ról 270-re a BMW M2 Competition - videó

Vizsgázik a kis méregzsák: így gyorsul 0-ról 270-re a BMW M2 Competition - videó

Hatalmas szarvasgombára bukkantak Baranyában

Hatalmas szarvasgombára bukkantak Baranyában

Itt az új Paul McCartney-klip Emma Stone főszereplésével

Itt az új Paul McCartney-klip Emma Stone főszereplésével

Török Gábor: A fal most dőlt le a Jobbik és a baloldal között

Török Gábor: A fal most dőlt le a Jobbik és a baloldal között