Megérkezett a váltás a Nemzetközi Űrállomásra

A Szojuz TMA-2 orosz űrhajó hétfő reggel sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS); az orosz-amerikai űrpáros az ISS eddigi háromfős személyzetét váltja fel.

  • unknown unknown
Megérkezett a váltás a Nemzetközi Űrállomásra
Jurij Malencsenko orosz parancsnok és Edward Lu amerikai fedélzeti mérnök szombaton indult a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről, hogy felváltsa az ISS-en tartózkodó Ken Bowersox parancsnokot, Donald Pettit és Nyikolaj Budarin fedélzeti mérnököket. Az amerikai-orosz űrhármas az eredeti tervek szerint március elején tért volna vissza a Földre, ám a Columbia katasztrófája miatt az űrállomáson rekedtek, a tragédia után ugyanis leállították az amerikai űrsiklók repüléseit. Jelenleg csak az orosz Szojuz űrhajók tudnak személyzetet szállítani az űrállomásra, illetve visszajuttatni onnan űrhajósokat a földre.
A Szojuz TMA-2 és az ISS automatikus üzemmódban végrehajtott összekapcsolódását követően az öt űrhajós egy hétig együtt tartózkodik az űrállomáson: a régi személyzet ez idő alatt egyebek között az ISS biztonsági eljárásaival ismerteti meg újonnan érkezett társait, akik pedig a "régieknek" a Szojuz űrhajó irányításával kapcsolatos ismereteiket frissítik fel. Az eddigi személyzet egy korábban az űrállomáshoz kapcsolt Szojuzzal tér vissza a Földre, míg az orosz-amerikai űrpárost most feljuttató orosz űrhajó - a gyakorlatnak megfelelően - mentőegységként szolgál arra az esetre, ha a legénységnek sürgősen el kellene hagynia az űrállomást.
Az amerikai űrsiklók leállítása miatt most először fordul elő, hogy az ISS legénysége orosz űrhajón tér vissza. Az eddigi háromfős személyzet várhatóan április 4-én ér földet a kazahsztáni sztyeppéken, míg Malencsenko és Lu a tervek szerint októberig marad a Nemzetközi Űrállomáson. (MTI)
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.