35 milliárd liternél is több szennyvíz került a tengerbe Koppenhágából
A város vízrendszere nem bírta el a heves esőzések után jelentkező túlterhelést.
A város vízrendszere nem bírta el a heves esőzések után jelentkező túlterhelést.
MTI
George Floydot úgy tették ártalmatlanná, hogy a nyakára térdeltek. Belehalt a brutális rendőri intézkedésbe.
hvg.hu
A mostani időszakban a korábbinál is fontosabbá vált, hogy tovább tudjuk képezni magunkat, szerencsére ezen a területen már most is dinamikus fejlődés látható, hazánk pedig élen jár a képzések tekintetében.
Braining Hub
Azt állította, a férfi fenyegeti őt, pedig csak arra kérte, pórázon sétáltassa kutyáját a Central Parkban.
hvg.hu
A legtöbb áldozata a koronavírusnak az Egyesült Államokban van, ahol a halottak száma már majdnem elérte a 100 ezret.
MTI
Az Egyesült Államok szívesen látja az amerikai cégeket, amelyek visszatelepülnének Hongkongból vagy Kínából.
MTI
Az AFL-CIO elnöke szerint az elmúlt négy évben Trump megmutatta igazi arcát, és olyan politikát folytatott, amely ártott a dolgozóknak.
MTI
Az Egyesült Királyság egészében hatheti mélypontra csökkent a halálozások száma.
MTI
MTI
hvg.hu
Már több mint 144 ezren felgyógyultak a betegségből.
MTI
A közeljövőben kidolgoznak egy egyszerűbb, kevesebb korlátozásból álló szabályozást Ausztriában, az egyes tartományok lehetőséget kapnak arra, hogy helyi szigorításokat vezessenek be.
MTI
MTI
hvg.hu
A szervezet szerint még a mostani járványnak is lehet egy újabb tetőzése.
hvg.hu
SMS-t küldött a magyar miniszterelnök a volt olasz belügyminiszternek, aki ellen azért indult eljárás, mert közel három hétig nem köthetett ki miatta egy mentőhajó.
MTI
MTI
hvg.hu
Douglas Ross úgy érezte, nem tudja megmagyarázni a választóinak, miért hagyta el a házi karantént Dominic Cummings, a kormányfő tanácsadója.
hvg.hu
Ítéletet hirdetett kedden az azeri „baltás gyilkos” ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága. A testület elmarasztalta Azerbajdzsánt azért, mert nem zárta börtönbe a Magyarországon gyilkosságért elítélt Ramil Safarovot, de arra azért nem kötelezte, hogy most ezt tegye meg.
hvg.hu
Az izraeli miniszterelnök hétfőn újra ígéretet tett arra, hogy a közelgő hónapokban megvalósítja Ciszjordánia egyes részeinek annexióját, az egyre erősödő nemzetközi bírálatok ellenére is.
MTI
A WHO a minap felfüggesztette a szer klinikai tesztjeit.
MTI
Előfordultak kétszer jelentett halálesetek, illetve olyan elhunytak is, akiknél vizsgálat nem igazolta a koronavírus-gyanút.
MTI
Az elmúlt 24 órában már csak 300 új fertőzöttet találtak.
MTI
A kiutazásra, a boltokra, éttermekre, és a sportlétesítményekre vonatkozó szabályok is enyhülnek Szlovákiában a következő hetekben.
MTI
MTI
hvg.hu