Balesetben meghalt egy brit katona Ukrajnában
A halálos baleset egy új védelmi eszköz tesztelése közben történt.
A halálos baleset egy új védelmi eszköz tesztelése közben történt.
MTI
A litván kormányfő szerint a cigarettacsempészésre használt léggömbök Minszk hibrid támadásai, míg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök arról beszélt, hogy a témát eltúlozzák és átpolitizálják.
MTI
A focilegenda egy másik Európa szimbóluma volt jóval azelőtt, hogy a nyolcvanas évek végén nyugatra ment volna. Nyugalmával, borotváltságával, vasaltságával a filmben is európaiságával tűnt ki a román focisták közül.
Demény Péter
Ausztráliában szerdától akár több millió dolláros bírságot is kockáztathat az a techcég, amelyik nem gondoskodik arról, hogy 16 éven aluliak ne regisztrálhassanak a közösségi felületére.
HVG
A fenntarthatósági kérdések egyre inkább megjelennek a robotikában is. Bár hosszú még az út a most körvonalazódó megoldások elterjedéséig, a jövő a teljesen lebomló, akár ehető robotok korát is elhozhatja.
A magyar külügyminiszter stábja egy moszkvai templomban vette videóra a hálás orosz ifjúság képviselőjének elismerő szavait és jókívánságát az oroszországi „küldetéséhez”.
HVG
Az amerikai elnök a januári hatalomvétel után szépen ráállt a tekintélyuralmi forgatókönyvre, amelyet már oly sok országból ismerünk, vagyis csupán azért szerezte meg a hatalmat, hogy lebontsa az demokráciát, a végső cél pedig nála is az autokrácia megteremtése. Csakhogy amit eddig csinált, az leginkább egy puccs utáni helyzetre emlékeztet.
hvg360
Európa veszíthet, de jobb, ha ez kemény csatában, és nem jajongva következik be. A washingtoni iránymutatás szövege annyira őrült, hogy nem is lehet tudni, hová akar kilyukadni. Putyin bizonyosan imádja olvasgatni a kétértelmű megfogalmazásokat. A liberális demokráciák a „demokratúra” irányába haladnak. Tényleg diktatúra lehet Lengyelországból. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
A négyévnyi ellenzéki politizálás után visszatérő 71 éves cseh kormányfő hárompárti kormányzásra készül.
HVG
Évtizedek óta üldözik és kínozzák a fehérorosz ellenzéket, számos bebörtönzött a szabadulás reményében vállalta a kollaborációt a KGB-vel. Ma már üzleti alapokon működik a beszervezés: Lukasenka elnök személyes sármját bevetve a rend, a napfény és a szép nők országaként hirdeti magát a fehérorosz országimázs.
Miközben Washington szerint már „az utolsó tíz méteren” tartanak a béketárgyalások, az ukrajnai frontokon a még inkább elhúzódó háború képe rajzolódik ki.
A vízellátás is akadozik a szigetország északkeleti részén, több mint 1300 otthon maradt víz nélkül a földrengés után.
HVG
Korábban Pete Hegseth is arról beszélt, hogy a Pentagon háborús szimulációs játékaiban Amerika mindig veszít Kína ellen. A hadügyi tárca most nyilvánosságra került bizalmas, sok évre szóló előrejelzése (Overmatch brief) is lesújtó képet fest a haderők felkészültségéről. A lap vezércikkben szólítja fel a Pentagont, hogy újítsa meg a fegyveres erőket, különben az Egyesült Államok képtelen lesz megvívni egy nagyobb háborút.
hvg360
Az ukrán elnök miután nyugat-európai vezetőkkel találkozott, eltávolította a szerinte nyíltan Ukrajna-ellenes álláspontokat az amerikai tervből, és ismét kizárta, hogy területeket adjanak át Oroszországnak.
MTI
MTI
HVG
Az amerikai csatorna meghosszabbította a szerződését a műsorvezetővel, aki hatalmas botrányba keveredett, miután élesen bírálta a Charlie Kirk meggyilkolására adott reakciókat.
Szijjártó Péter jelentette be Facebook-oldalán, hogy Isztambul után irány Moszkva.
HVG
A nemzetközi elkövetőkből álló csapat több mint 300 ezer liter gázolajat lopott el.
HVG
A török elnökkel tárgyalt Orbán Viktor Isztambulban. Erdogan azt mondta az ukrajnai háborúról: "igazságos békét szeretnénk, és megteszünk mindent tőlünk telhetőt".
MTI
A hétvégén Finnország 108. születésnapját ünnepelte. A nap csúcseseménye minden évben az elnöki palotában rendezett fogadás, ahol több száz vendég várja, hogy kezet foghasson az elnöki párral. Az ötmilliós országban több, mint hárommillióan követik a TV előtt élőben ahogy a vendégek az Oscar-gálára emlékeztető külsőségek közepette vonulnak a vörös szőnyegen bátor, önkifejező, társadalmi kérdésekre reflektáló, saját nemzetük tervezőit reflektorfénybe állító ruhakölteményekben. Az esemény remek példája annak, hogy hogyan lehet elegánsan, az elfogadás szellemében, mindenféle szélsőséges felhang nélkül erősíteni a nemzeti öntudatot.
Sárközi Helga
„Liberális feltámadásként” ünneplik az új bukaresti főpolgármester, Ciprian Ciucu választási győzelmét Romániában. Az előzetes felmérések szerint csak harmadik befutóként mért politikus a december 7-i voksoláson váratlanul előzött meg mindenkit, és a szavazatok 36,16 százalékával megszerezte a mandátumot.