szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két és fél éves szabadságvesztésre ítélte hétfőn egy prágai bíróság a katari uralkodóház egyik tagját, mert szerinte bizonyítást nyert, hogy a sejk a cseh fővárosban kiskorú lányokkal tartott fenn tiltott szexuális kapcsolatokat.

A katari állam emírjének, Hamad bin Kalifa asz-Szani sejkneka 45 éves fiát, Hamid Szanit, aki a kilencvenes években utazási irodát nyitott Prágában, s azóta gyakran tartózkodott hosszabb ideig a cseh fővárosban, egyúttal a bíróság meghatározatlan időre kiutasította a Cseh Köztársaságból. A Vecerník Praha című lap szerint Hamid Szaninak hazájában három felesége van. Három cseh kerítőnő, akik Hamid Szaninak a lányokat "szállították", rövidebb feltételes szabadságvesztést kapott.

Hamid Szani kiadását az elmúlt hónapokban a katari hatóságok ismételten kérték Prágától, s a cseh igazságügyi tárca a kérésnek hajlandó is lett volna eleget tenni. A prágai bíróság azonban ezzel nem értett egyet, s Hamid Szanit nem adta ki. A bíróság álláspontját azzal indokolta, hogy Hamid Szani ügyének korrekt katari bírósági megtárgyalása nincs biztosítva. Az igazságügyi tárca és a bíróság között ez ügyben kirobbant vitában a fellebbviteli bíróság nem adott igazat a miniszternek. Várható, hogy a jogvitát végül is az alkotmánybíróság fogja eldönteni. Maga Hamid Szani állítólag 20 millió koronát ajánlott fel korábban kaucióként feltételes szabadlábra helyezéséért.

A tiltott szexuális kapcsolatokat ápoló gazdag arabot egy fiatal lány szülei adták rendőrkézre. A hatóságok ezt követően megfigyelés alá vonták a sejk Moldva-parti luxus lakosztályát, s kihallgatták a ház lakóit is, majd az így megszerzett bizonyítékok alapján letartóztatták a katari sejket, illetve két prágai segítőjét. "A házkutatáskor számos pedofíliára utaló bizonyítékot találtunk, s a kezünkbe került egy több száz női nevet tartalmazó lista is" - közölte korábban a rendőrség szóvivője.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Elkezdődött Franciaország legsúlyosabb pedofilpere

A francia kriminológia történetének legnagyobb gyermekmegrontási pere kezdődött meg csütörtökön a franciaországi Angers-ben, ahol hatvanhat személyt, egy feltételezett pedofilhálózat tagjait állították bíróság elé.

MTI Világ

Ötszáz pedofilt vettek őrizetbe 12 országban

Több mint 500 embert vettek őrizetbe és hallgattak ki egy, az internetes pedofília elleni nemzetközi akció keretében 12 európai és latin-amerikai országban - közölte a spanyol csendőrség.

MTI Világ

Rendőrkézen a pedofil náci

Elfogták Chile egyik leginkább keresett bűnözőjét, egy sok éve szökésben lévő pedofil nácit, akinek chilei birtokán Pinochet titkosrendőrsége ellenzékieket kínvallatott.