Rendkívüli választások Németországban

Múlt vasárnap este, 6 óra után néhány perccel a német kereszténydemokrata párt, a CDU berlini székházában, a düsseldorfi választási központban, s országszerte sok konzervatív szavazó és szimpatizáns szívében kitört az öröm. Nem is csoda. 39 év szociáldemokrata kormányzás után a CDU megnyerte a legnagyobb német tartomány, a több mint 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfália parlamenti választását. A maguk 44,8, továbbá a potenciális koalíciós partner, a konzervatív-liberális FDP 6,2 százalékával biztos többségük lesz a düsseldorfi tartományi parlamentben. A szociáldemokrácia őshazájában győztek, ezt szerették volna a másnapi lapok címoldalán olvasni - ám ehelyett vasárnap este negyed 7 óta Németország rendkívüli, előrehozott választásokra készül, s ez az igazi szenzáció.

© AP

A hírt először Franz Müntefering, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke jelentette be. Amúgy is markáns vonásait még jobban megkeményítve, szaggatottan előadott rövid, kijelentő mondatokban közölte: a vereség keserű, a következtetéseket le kell vonni. "Döntésre akarjuk vinni a kérdést, ki kormányozza Németországot" - mondta, tájékoztatva a berlini Willy Brandt-házban összegyűlt híveit és a sajtót arról, hogy Gerhard Schröder kancellárral elhatározták, előrehozott országos választásokat akarnak, lehetőleg még az idén ősszel. "Ezek most úgy tesznek, mint az az ember, aki annyira fél a haláltól, hogy inkább öngyilkos lesz" - minősítette egy kommentátor azon frissiben a bejelentést.

A halál, legalábbis a politikai, az eredetileg 2006 őszén esedékes szövetségi parlamenti választásokon várt volna az SPD-re. Sorozatban kilenc tartományi választást buktak el, a berlini szövetségi kormányban velük koalícióban lévő zöldek a vasárnapi eredménnyel az összes tartományi vezetésből kiestek. A kétkamarás parlament felsőházában, a tartományok képviselőiből álló, s a törvényeket jóváhagyó vagy megbuktató Bundesratban a konzervatív pártok többsége már nyomasztó lett (37 szavazat a CDU-CSU, illetve az FDP által kormányzott tartományoké, 15 a nagykoalíciós, s Észak-Rajna-Vesztfália elvesztésével immár csak 11 a szociáldemokrata voksok száma) - minden jel arra mutatott tehát, hogy másfél év vesszőfutás vár Gerhard Schröder kormányára. Pedig az - legalábbis a kormányfő véleménye szerint - megtette az ország jövője, elsősorban a társadalombiztosítási (tb) rendszerek biztonságos működése és a német gazdaság versenyképessége érdekében szükséges és elengedhetetlen reformlépéseket. "Ez a választási eredmény azonban kétségessé tette munkánk politikai alapjait" - olvasta fel saját közleményét Schröder vasárnap este a kancellári hivatalban a rendkívüli sajtótájékoztatón (ahol a szokásoktól eltérően kérdésekre nem volt lehetőség), majd közölte, mivel a reformok folytatásához a németek többségének támogatására van szükség, "kötelességemnek tartom lépéseket tenni annak érdekében, hogy az államfő még ez év őszére rendkívüli választásokat írjon ki".

Ennek módja az lesz, hogy július 1-jén, a Bundestagnak a nyári szünet előtti utolsó ülésén Schröder bizalmi szavazást kér maga ellen, amit - saját frakciójával egyeztetve - elveszít, s ezzel megnyílik az út az előrehozott s várhatóan szeptember 18-án megtartandó választások előtt (lásd Bizalmi leszavazás című írásunkat).

HVG

Pestiesen szólva ahhoz, hogy még jobban szívathassa őket, ami korrekt fogalmazásban úgy hangzik, hogy a német gazdaság és a nagy elosztórendszerek - elsősorban a tb és a munkanélküli-ellátás - megújításának költségeit ők, az átlagemberek, az átlagválasztók viseljék. Ahogy tették eddig is. A kancellár nevéhez fűződő Agenda 2010 reformprogram ugyanis elsősorban a szociális kiadások csökkentésével próbálja élénkíteni az évek óta stagnáló vagy csak alig fejlődő - az idei GDP-növekedési kilátások még az 1 százalékot sem érik el - német gazdaságot, és valamelyest a maastrichti kritériumok közelébe mozdítani a megengedett 3 százalékos deficitet évek óta rendszeresen túllépő költségvetést.

Schröder ugyanis magáévá tette a munkaadók és gyáriparosok érvelését és követelését, miszerint a német gazdaság legfőbb baja a bérek túl magas járulékos költségeiben rejtőzik, ezek akadályozzák az új munkahelyek létrehozását, tehát ezeket kell lefaragni. A további akadály pedig a túl nagyvonalú munkanélküli-ellátási rendszer, amely amellett, hogy agyonnyomja a költségvetést, még csak nem is ösztönzi a munkanélkülieket az álláskeresésre. E meggondolások jegyében születtek aztán az intézkedések az egészségügyi ellátás szigorítására, a gyógyszerárak, illetve a térítési díjak emelésére, végül pedig a munkanélküli-ellátás nagyon kemény lefaragására, a szociális segéllyel egy szintre hozására (HVG, 2005. január 15.).

Hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, arra ma már számos jel mutat, az pedig egészen biztos, hogy emiatt veszítette el az SPD az észak-rajna-vesztfáliai választásokat. A legnagyobb német ipari tartományban ugyanis, ahol régen azt nem lehetett ugyan tudni, hogy a fiúgyerek olvasztárnak vagy bányásznak születik, de hogy SPD-tagnak (vagy legalábbis -szavazónak), az biztos volt, most 1 millió ember van munka nélkül. S az ő szempontjukból a Schröder-kormány politikája maga a kudarc, amiért akkor is büntetés jár, ha a tartományi választások elvileg elsősorban helyi, a tartományok hatáskörébe tartozó kérdésekről - így például az oktatásról - szólnak. Hogy mennyire belejátszanak azonban országos kérdések is, azt jól mutatja, hogy Jürgen Rüttgers, a CDU listavezetője - s immár Észak-Rajna-Vesztfália leendő miniszterelnöke - kampányában "beígérte" a felsőoktatási tandíjat, s bár az SPD, elsősorban a munkásgyerekek továbbtanulási lehetőségeire hivatkozva ragaszkodott az első diploma ingyenességéhez, már ez sem segített: a választási felmérések szerint az ősi bázisnak számító munkásoknak is csak kevesebb mint a fele (48 százalék) szavazott az SPD-re.

A mód és az elszántság, ahogy most Schröder és Müntefering kockára teszik saját politikai sorsukat, mindenképp respektálandó, hiszen végső soron senki nem kényszerítette őket erre a lépésre. Itt állunk, és nem tehetünk másképp, szavazzatok rólunk - mondják most egy lutheri parafrázissal. Csakhogy azt is meg kellene mondaniuk, mi is az, amit nem tehetnek másképp. Schröder reformpolitikájának, megszorításainak folytatását - amiért a kancellár rendre bezsebeli a munkaadók, gyáriparosok elismerését, legutóbb például a milliárdos Würth cég tulajdonosa méltatta a kancellár "történelemkönyvbe illő bátorságát és következetességét" - vagy pedig Müntefering baloldali szíveket megmelengető kapitalizmuskritikáját (lásd Erős rés című írásunkat).

Ez utóbbi ugyanis - ha nem csupán a most elbukott választási kampány része volt - azt az ígéretet hordozza, az SPD talán mégiscsak megpróbálja kiegyensúlyozottabbá tenni a terhek elosztását. Mindenesetre a párt balszárnyához tartozó képviselők máris bátorítva érzik magukat, s annak szükségességéről beszélnek, hogy a szociális megszorítások rendszerét felül kell vizsgálni. Hogy ez mennyiben reális lehetőség akkor, amikor a párt listavezetőjét Gerhard Schrödernek hívják majd (amint azt Müntefering rögtön az előrehozott választásokat bejelentve közölte), az a következő hónapok izgalmas kérdése.

Mint ahogy az is, milyen programmal száll majd be a küzdelembe a CDU-CSU és az FDP. Mert az egy dolog, hogy a választók így is, úgy is leváltják a hatalom eddigi birtokosait. Mindjárt más azonban, amikor a konzervatív pártoknak is konkrét választ kell adniuk, mit tennének a munkanélküliség ellen, mit az egészségbiztosítás gondjaival, mit az oktatás javításáért. Mert igaz ugyan, hogy ma még az elemzők nagy része a CDU-CSU-FDP koalíciónak ad nagyobb esélyt a győzelemre, de mi lesz, ha a munkavállalók megismerik a munkahelyteremtés jobboldali receptjét, mely szerint lazítani kell a szakszervezeti jogokon, a felmondási védelmen, mert emiatt ódzkodnak a cégek az új emberek felvételétől, vagy az egészségbiztosítási reformelképzeléseket, nevezetesen, hogy a CDU szerint a bér nagyságától függő járulék helyett egységes fejkvótát kellene bevezetni, tehát ugyanannyi tb-t fizetne a vezérigazgató és a titkárnő. Schröder és Müntefering a jelek szerint abban bíznak, ezek ismeretében a választók úgy gondolhatják majd szeptemberben, még mindig az SPD a kisebbik rossz.

Ha mégis inkább a váltásra szavaznak, akkor ősztől Németország első női kancellárja léphet hivatalba, aki ráadásul keletnémet és protestáns. Mert a formális döntés még hátravan ugyan, s a CDU-CSU hivatalosan csak jövő hétfőn nevezi meg listavezetőjét, Berlinben nyílt titoknak számít, hogy ez Angela Merkel lesz. Ebben az esetben nem csupán a belpolitikában kell változásokra felkészülni. Várhatóan módosul majd Németország Gerhard Schröder által képviselt s a Vlagyimir Putyin iránti barátsággal fémjelzett, a kritikát jobbára nélkülöző Oroszország-politikája, ugyanakkor szorosabbak és szívélyesebbek lesznek az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatok. Törökország európai uniós tagsági ambíciói pedig kemény ellenzőre találnak majd Merkel személyében. Ez persze csak a választás utáni kilátásokra vonatkozik, az viszont már most egészen biztos, hogy az EU megsínyli majd a német belpolitikai fordulatot. Aligha képzelhető el ugyanis, hogy a 2007-2013 közötti időszak költségvetésének most folyó vitái során egy többé-kevésbé már csak ügyvezetőként működő német kormány rugalmas tárgyalópartner lesz. Borítékolható, hogy a brüsszeli kassza legnagyobb befizetője ragaszkodni fog a hozzájárulás 1 százalékos plafonjának megőrzéséhez.

WEYER BÉLA