szerző:
MTI

Egészségügyi panaszai miatt ideiglenesen ifjabbik fivérét bízta meg az ország kormányzásával Fidel Castro kubai elnök.

A havannai televízióban hétfőn magának a betegnek a nyilatkozatát olvasta fel a kubai párt- és állami vezető személyi titkára. Ebben az augusztus 13-án 80 életévét betöltő államfő tudatta honfitársaival, hogy egészségügy problémái miatt megműtötték, és hatalmi tisztségeit, vagyis a kommunista párt vezetését és az államfői teendők ellátását, valamint a hadsereg főparancsnoki tisztét átmenetileg Raúl Castróra bízta.

Castro írásában kitért arra, hogy a rengeteg munka miatti megpróbáltatásoknak a szervezete ellenállt, de az állandó terhelés következtében egészségi állapota mostanra megrendült, gyomorvérzést kapott, és ezért műtéten esett át. Ezt követően még várhatóan hetekig kell pihennie, és ebben az időszakban öccse, Raúl helyettesíti őt - derült ki az írásból.

Havannában általában nyugodtan fogadták a helyi idő szerint este bejelentett hírt, a kubai emigráció központjában, Miamiban pedig utcai ünneplés kezdődött annak reményében, hogy végéhez közeledik a közel öt évtizedes kommunista rendszer. Miami polgármestere, Carlos Álvarez önmérsékletet kért az emigránsoktól.

Ez az első eset, hogy a 80. évét augusztus 13-án betöltő Fidel Castro átengedi - még ha ideiglenes jelleggel is - a hatalmat, noha arról már régen szó volt, hogy a most 75 éves, nála sokkal kevésbé karizmatikus Raúl lesz az utódja. Kezébe kerül az 50 ezer fős hadsereg és a belbiztonsági erők irányítása, bár egy júniusi nyilatkozatában azt mondta, hogy az utódlásra felkészített, megerősített kommunista párt révén akarja gyakorolni a hatalmat.

Fidel Castro egészségi állapota 2001-ben került a figyelem középpontjába, amikor egy szabadban tartott beszéd alatt elájult. 2004-ben látványosan elesett egy szónoki emelvényről lelépve, s eltörte a térdét. A hatalmát egyik esetben sem bízta másra. Most ezt azzal indokolta, hogy Kubát az amerikai kormány fenyegeti.

A kubai államszervezet és pártvezetés fő alakjai (Oldaltörés)

Raul Castro
Raúl Castro (75), a kinevezett örökös, a Kubai Kommunista Párt, az államtanács, a miniszterelnökség és a fegyveres erők második számú embere azóta, hogy a forradalom győzött 1959-ben. Valamivel nagyobb érdeklődést mutat a kínai és vietnami kommunista párt gazdasági nyitása fellé, mint a bátyja. Raúl nemrégiben kijelentette, hogy Fidel Castro igazi, "méltó örököse" a kommunista párt.

Ricardo Alarcon
Ricardo Alarcón (69) a parlament elnöke 1993 óta. Ifjúsági vezetőként került a hatalom szférájába, majd diplomata lett, az Egyesült Államok értő ismerője, ENSZ-nagykövet, majd rövid ideig külügyminiszter is volt. Kulturált, ragyogó vitapartnerként ismerik. A kommunista párt politikai bizottságának a tagja, Fidel Castro politikai vonalának hű követője.

Carlos Lage
Carlos Lage, az államtanács alelnöke, a minisztertanács titkára és a kormány gazdasági végrehajtó bizottságának vezetője. Eredetileg gyermekorvosnak tanult, de sohasem praktizált. Inkább technokrata gazdasági vezető, aki korlátozott reformokat irányított, hogy biztosítsa a rendszer túlélését a 90-es években, amikor megszűnt a Szovjetunió és más szocialista országok támogatása. A párt politikai bizottságának a tagja, de a hatalom decentralizációjának a híve, két éve csöndben ezen dolgozik. Magánemberként tekintélyt vívott ki spártai életmódjával, amely más kubai vezetőkre nem jellemző. A tartományokban komoly támogatottsággal bír.

Felipe Pérez Roque
Felipe Pérez Roque (41) külügyminiszter, a "táliboknak" nevezett fiatal generáció tagja. Az egyetemről rögtön a hatalom berkeibe került: hét éven át volt Fidel Castro személyi titkára. Külügyminiszter 1999-ben lett. Tagja az államtanácsnak. Ő volt az, aki 2001-ben, amikor az államfő egy beszéde közben elájult, magához ragadta a mikrofont, és közölte a hallgatósággal, hogy csak múló rosszullétről van szó, majd elkiáltotta magát: "éljen Fidel, éljen Raúl".

Befolyásos személyiség még Francisco Soberón, a központi bank elnöke, valamint Leopoldo Cintra Frías és Alvaro López Miera tábornokok. Utóbbi Raúl Castro helyére állhat a forradalmi fegyveres erők minisztériumának élén.

Raúl Castro: egy titokzatos örökös Fidel Castro árnyékában (Oldaltörés)

A bátyjánál, Fidelnél öt évvel fiatalabb Raúl Castro, akit Fidel Castro hétfőn ideiglenesen megbízott az ország vezetésével, 1959 óta áll a második sorban bátyja mögött, a kubai fegyveres erők erős kezű vezetőjeként.
 
Fidel Castro egészségi állapota tette indokolttá, hogy ideiglenesen átruházza az államfői jogköröket öccsére. Az alkotmányból is az következik, hogy az elnök "távolléte, betegsége vagy elhalálozása esetén" az államtanács első alelnöke, vagyis ő gyakorolja az elnöki jogokat.

A bátyjával ellentétben visszafogott vérmérsékletű Raúl fél évszázada gyűjti a "kettes számú" címeket: az államtanács (kormány) első alelnöke, a Kubai Kommunista Párt második titkára s a rezsim hajnala óta a Forradalmi Fegyveres Erők minisztere.

1997-ben Fidel Castro hivatalosan is utódaként jelölte meg öccsét. 2001-ben így nyilatkozott róla: "Kétségkívül ő az az elvtársunk, aki rajtam kívül a legnagyobb tekintélyű s a legtapasztaltabb. És megvan minden tulajdonsága ahhoz, hogy a nyomomba lépjen." Az alacsony termetű, ráadásul gyenge szónoki képességekkel rendelkező Raúlból hiányzik az a karizma, ami magas, szenvedélyes, maratoni szónoklatokra képes testvérbátyja sajátja.

A két fivér között mindig is szoros volt a viszony azóta, hogy Fidel a szárnyai alá vette Raúlt, a Castro-család legifjabb sarját, elérve, hogy szüleik ugyanazt az iskolázását adják meg öccsének is, mint neki az ország legjobb jezsuita iskoláiban.

Irányítása alatt a kubai hadsereg az utóbbi években az egyre fontosabb szerepre tett szert a gazdaság kulcsfontosságú ágazataiban, különösen a turizmusban - a Gaviota-csoport révén az ő irányításuk alatt áll a szállodák nagy része. A gyakran a pragmatikusabbként jellemzett Raúl gazdasági vonatkozásban hajlandóságot mutat a reformok iránt, ebben a kínai és a vietnami testvérpártoknál tett számos tanulmányútjának tapasztalatai inspirálják őt.
 
Habár az Egyesült Államokkal szemben bátyja mintájára a konfrontáció és a kirohanások eszközével él, időről időre váratlanul jelét adja a nyitásnak is - így például szándékát a kapcsolatok normalizálására az ősellenséggel még Fidel életében, aminek 2001-ben egy ízben nyilvánosan is hangot adott.

Az 1931. június 3-án Biranban született Raúl Castro korán szakított keresztény családi gyökereivel. Huszonkét éves kora óta híve a kommunizmusnak, és a kubai kommunista párt azon kevés tagjának egyike, akik 1953. július 26-án részt vettek a Moncada laktanya ostromában, a kubai forradalmat bevezető eseményben.

Bebörtönzik, majd 1955-ben másokkal együtt kegyelmet kap Batista diktátortól. Ezután Mexikóba megy, ahol Ernesto "Che" Guevarával és Fidel Castróval együtt szervezik gerillacsapatukat. 1956. december 2-án a Granma hajó fedélzetén ő is Kubába hajózik. Maroknyi társával együtt 25 hónapig folytat gerillaharcot a Sierra Maestra hegyei között, majd 1959. január 2-án bevonulnak Havannába, menekülésre késztetve Fulgencio Batistát.

Raúl a forradalom kezdete óta mindig is a szovjet ortodoxia irányvonalába illeszkedett, s arra törekedett, hogy legyen olyan kubai hadsereg és titkosszolgálat, amely méltó testvére nemzetközi törekvéseihez.
 
Felesége, Vilma Espin - az ország valóságos "első asszonya" -, akivel a Sierra Maestrában ismerkedett meg, a kubai nőszövetség elnöke ötven éve. Négy gyermekük és nyolc unokájuk van.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Fidel Castro kubai elnök felajánlotta lemondását

A kubai elnök felajánlotta lemondását 47 évi hatalom után az Egyesült Államoknak arra az esetre, ha Washington bebizonyítja, hogy nagy magánvagyonnal rendelkezik, ahogyan azt az amerikai Forbes magazin állította, vagy pedig ha megtalálják akárcsak egy külföldi bankszámláját.

automenedzser.hu Autó

Castromobilizmus

A kubai autópark már átlépett az örökkévalóságba. A közép-amerikai szigetországban, ahol a forradalom óta alig bontottak el gépkocsit, már-már művészet az autófenntartás.

MTI Világ

Castro cáfol: nincsenek hatalmi harcok Kubában

Cáfolta az állítólagos kubai hatalmi harcról ismét elterjedt híreszteléseket helyi idő szerint szerda este Raúl Castro, az idén augusztusban nyolcvanadik életévét betöltő kubai elnök, Fidel Castro öccse.

MTI Világ

Castro ölette meg Kennedyt?

A kubai titkosszolgálat utasítására gyilkolta meg Lee Harvey Oswald John Kennedy elnököt 1963 november 22-én Dallasban - legalábbis ezt állítja dokumentumfilmjében Wilfried Huissman. A német baloldali filmes alkotását péntek este mutatja be az ARD német közszolgálati tévécsatorna.

Ősi ragasztót használhatott a neandervölgyi ember

Ősi ragasztót használhatott a neandervölgyi ember

Szélsőjobbosok rohamozták meg az Aurórát

Szélsőjobbosok rohamozták meg az Aurórát

Az emberrablók ellen is véd majd a Google Térkép

Az emberrablók ellen is véd majd a Google Térkép

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

A kamuvédegylet ismét megpróbálkozik Wittinghoff lejáratásával

Két autó karambolozott Zuglóban

Két autó karambolozott Zuglóban

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben

Két nyomozás is folyik a Borkai-ügyben