A liberális osztrák lap utolsó oldalán közölte Gregor Mayer elemzését, amelyben a szerző egyebek között megállapította, hogy ugyan nem Orbán Viktor utasítására cselekszik a csőcselék, de a jobboldali-populista ellenzéki vezető - aki egymás után két parlamenti választást is elveszített, és minden vereség után felvetette a hatalmi kérdést - döntően járult hozzá a politikai-társadalmi légkör elmérgesedéséhez. Az eszkaláció ugyanis biztosítja Orbánnak - a Harcosnak, a Néptribunnak, az Igaz Ügy Lovagjának - a politikai túlélést. Mert anélkül párttársai feltehetnék a kérdést, hogy ugyan politikailag még mit sikerül elérnie - vélte az elemző.
A cikkíró úgy látja, hogy Orbán is kettős játékot játszik, mint minden populista, aki a feszültség fokozásából él. Egyrészt szavakban és beszédekben békeszeretetet esküszik. Ennek alátámasztására a tudósító a Fidesz 56-os párhuzamos megemlékezésén elhangzottak közül felidézte azt, amikor Orbán Viktor kijelentette, hogy a cél nem szentesíti az eszközt. A kormány reformjai elleni népszavazási bejelentése pedig visszaterelte a konfliktust politikai síkra. Másrészt azonban Orbán és a Fidesz gesztusokkal és állásfoglalásokkal fűti tovább a hangulatot. Emlékeztetett Szíjjártó Péter Fidesz-szóvivőnek arra a kijelentésére, miszerint a rendőrség hétfőn este békés tüntetőket vert össze. Úgy magyarázta, hogy a „mi nem az erőszak útját járjuk” típusú általános szóvirágoktól eltekintve Orbán Viktortól nem lehetett olyan világos állásfoglalást hallani, amely szerint szeretné, ha végre eltűnne az utcákról a jobboldali csőcselék. Ehelyett a jobboldali radikálisokat - akiktől Orbán első és egyben utolsó miniszterelnöki megbízatása idején sem határolódott el valójában - mártírokká nyilvánították. A velük való ki nem mondott összetartozás pedig fennmaradt - vonta le a következtetést az elemző.
Az osztrák újságíró szerint a kormányzó szocialisták is felelősek a magyar politika jelenlegi állapotáért, ám aszimmetrikus módon. Kifejtette, hogy ez az aszimmetria azzal kezdődik, hogy Gyurcsány Ferenc „hazugságbeszéde” nem oka a legutóbbi feszültségnek, hanem csak ürügy. Úgy értelmezte, hogy ebben a beszédben a miniszterelnök valójában nem választási hazugságokért vádolta önmagát, hanem a politikai hazugságok Magyarországon érvényesülő kultúrájával való szakítást követelt elvtársaitól.
Az elemző szerint az aszimmetriához tartozik az is, hogy itt nem két rettenetes tábor fröcsköl sárral és méreggel. A szocialistáknál szemmel láthatóan hiányzik a mersz, hogy a jobboldal provokációival szemben mobilizálják a társadalom demokratikus reflexeit. Természetesen a szocialisták „a kommunisták örökösei” még akkor is, ha egyenesen szociáldemokratákká váltak és (vezetésük) megfiatalodott. Az 1956-os forradalommal való viszonyuk is rettenetesen rendezetlen: korábban a kommunista pártból reformszárnyként 1989-ben kinőtt MSZP „sajnálta” az igazságtalanságot, azonban „a késői szülés kegyénél” fogva a továbbiakban nem érezték magukat illetékesnek. A cikkíró emlékeztetett arra, hogy a párt politikusainak többsége - még a fiatalabbak is - valamikor a kommunista pártban kezdte életpályáját, és ezért rossz a lelkiismeretük.
A cikkíró szerint Orbánban az a veszélyes, hogy ő már több mint 10 évvel ezelőtt felismerte a szocialistáknak ezt a gyengeségét és hidegvérűen erre játszik. Magyarországon azonban csak azt követően lesz nyugalom, ha a társadalom demokratikus reflexei megtalálják a megfelelő kifejeződést. Ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, sajnos ehhez nem volt elegendő, ami két demokratikus választáson is történt, amikor Orbánt 2002-ben leváltották, majd nem választották újra.
