Barát vagy ellenség?

Megrendelem a könyvet.

Az országban 500 ezernél is több webszájt van, és körülbelül 1400 online hírszolgáltató működik. A kínai szervereken a becslések szerint 600 ezren vezetnek blogot. Kínai viszonylatban persze ezek kis számok, és az információhoz való hozzáférés egyenlőtlen eloszlását mutatják. Igen nagy szakadék választja el azokat, akik továbbra is a hagyományos médiából tájékozódnak azoktól, akik internet-hozzáféréssel rendelkeznek.

A nyugatiak már régóta azt jósolják, hogy az internet az ellenállás fegyverévé válik majd, amely a demokratikus erőket fogja erősíteni Kínában, az eredmények azonban nagyban elmaradnak a várt mértéktől. Ennek egyik oka, hogy nem azok használják az internetet, akik elvesztették a hitüket az új társadalmi rendben, hanem éppen annak a támogatói: a városi, jómódú fiatalok. Egy másik ok az, hogy az internethasználókat látszólag jobban érdekli a fogyasztás és a személyes előmenetel. Bár politikai viták is zajlanak – mindenekelőtt a Renmin Ribao fórumán –, az olyan kínai portálokon, mint a Sohu, a Sina és a Netease, sokkal több hirdetés van, amely a személyes kapcsolatokkal, a művészetekkel, a lakhatással, az autókkal, a családi élettel, a jó megjelenéssel vagy a szórakozóhelyekkel foglalkozik.

A kormány is fölismerte az internetben rejlő gazdasági lehetőségeket. Úgy látják, az internet széles körű elterjedése „békaugrásszerű modernizációra” ad lehetőséget: ki lehet hagyni olyan fejlődési fokokat, amelyeken más országoknak a magas-technológiai iparágak kifejlesztéséhez végig kellett menniük. A kormány mindazonáltal korlátozni is akarja az internet általuk helytelenített aspektusait, a pornográfiától a politikai felforgató tevékenységig.

Előrehaladás azért már van

Elrettentő példa

Börtön pletykálkodásért, lánclevelek, SMS-ek küldözgetéséért? Kattintson!

Ma már jóval nehezebb manipulálni a híreket. 1999-ben, a belgrádi kínai nagykövetség épületének lebombázásakor, majd 2001-ben, amikor egy amerikai és kínai repülőgép ütközött össze, a kormány még sikeresen eltitkolta a másik fél álláspontját. Ám mindössze annyit értek el, hogy a média oly mértékben fölkorbácsolta a nacionalista érzelmeket, hogy az már nem volt hasznos a kormány számára. A 2003-as SARS-botrány kapcsán – amikor adatok eltitkolásán kapták a kormányt –, és egyes olyan esetekben, mint amikor egyes helyi hivatalnokok megpróbálták elkendőzni egy iskolában történt robbanásban való bűnrészességüket, a kormánynak azzal kellett szembenéznie, hogy az elkötelezett újságíróknak az ő minden igyekezetük ellenére sikerült a valódi történetet eljuttatniuk a Hongkongban és más helyeken dolgozó kollégáiknak. Ezeket a történeteket azután az interneten közzéteszik, sms-ben körbeküldik, és egész Kínában elhíresztelik, míg végül a hivatalos verzió olyan mértékben diszkreditálódik, hogy lassan értelmetlen lesz a további védelme. A börtönökben bekövetkezett halálesetek internetes kritikája vette rá a kormányt arra, hogy változtasson a városi bevándorlókkal kapcsolatos politikáján.

Egy olyan országban, ahol igen nagy az egészségügyi és környezeti katasztrófák kockázata, amennyiben ezeket nem sikerül időben felismerni, ez nagyon sokat jelent. Az internet és a mobiltelefon adta gyors kommunikáció megnehezíti az ügyek elkendőzését, vagyis olyan erőt képvisel, amely bizonyos mértékű ellenőrizhetőséget kényszerít ki. A kormány által működtetett és a Kínai Társadalomtudományi Akadémiához tartozó Hír- és Tájékoztatáskutatási Intézet szakértői elismerik, hogy "az internetes közvélemény olyan nyomásgyakorló tényezővé vált, hogy azt ma már egyetlen kormányzati minisztérium, szerv vagy közszereplő sem hagyhatja figyelmen kívül.” Az internet-alapú média népszerűsége, aktualitása, nyitottsága, közösségi jellege és interaktivitása elérte, hogy az internet az ideológiai harcok egyre fontosabb színterévé válik.

A kormány mégis elszántan felügyeli az internetet. Törvény bünteti, ha az ember nem a hivatalos kínai portálok valamelyikén keresztül csatlakozik, amelyek persze mind olyan átjárón keresztül kapcsolódnak, amelyet a kormány ellenőriz. Egy tanulmány szerint jelenleg Kína működteti a világ legszélesebb körű, technológiailag legfejlettebb, és legmesszebbre elérő internetes szűrőrendszerét. A meglévő honlapok elérhetőségének korlátozására, és az országon belül az internetre feltölthető tartalmak ellenőrzésére  ezek a rendszerek kiemelt fontosságú kulcsszavakra keresnek. Az egyes adathalmazokat a hálózatba tervezett „szűkületi pontokon” szűrik meg: a szűrést gépi és emberi cenzorok is végzik. Úgy hírlik, körülbelül 50 ezren végzik teljes munkaidőben a cenzori tevékenységet, és sok önkéntes is részt vesz a munkában.

Az ehhez szükséges technológiát a Cisco, a Nortel, a Sun, a 3COM és a Microsoft szolgáltatják. A Reporters sans Frontières (RSF) közlése szerint a Yahoo! már évek óta cenzúrázza kínai keresőrendszerét. Ezt könnyű kipróbálni, ha az ember rákeres például a „Radio Free Asia,” a „demokrácia,” a „független Tajvan,” a „június negyedike,” a „Wei Jingsheng,” a „független Tibet,” vagy a „BBC” kifejezésre. Az RSF úgy véli, hogy miután a Yahoo! China egyesül a kínai tulajdonban lévő Alibabával, a továbbiakban többé nem lesz szükség arra, hogy a Yahoo! mint nemzetközi partner és a részvények negyven százalékának tulajdonosa közvetlenül Pekinggel egyeztessen a cenzurális kérdésekről; minden ilyen típusú döntés a helyi menedzsment kezébe kerül majd.

A Baidu, a Google kínai partnere is végez szűrést. A 2006. január 23-ával kezdődő héten két történet látott napvilágra a Google-ről: az első az volt, hogy nem hajlandó együttműködésre lépni az Egyesült Államok kormányával, nem szolgáltat ki például olyan információkat, amelyek segítenék a pedofilok azonosítását; a másik szerint pedig segített a kínai kormánynak a másként gondolkodók azonosításában. 2006 februárjában azzal vádolták meg a Yahoo!-t, hogy kiadott olyan bizonyítékokat, amelyek alapján a KNK börtönbe zárt egy másként gondolkodót.

A cenzúra nem az egyetlen módszer, amellyel a KNK kontrollálni igyekszik a hálózati polgárokat. Kötelezővé tette a valódi néven való bejelentkezést, amelyet többszörösen is ellenőriznek – ez sokaknak jelentett csalódást, elsősorban azoknak a diákoknak, akik faliújságokat, és üzenetküldő csoportokat működtetnek. A honlapokon megjelenő tartalmakért az adminisztrátor tehető felelőssé, továbbá számos bloggert zártak börtönbe „felforgató tevékenység” vádjával. 2005-ben a Nanfang Zhoumou – az a folyóirat, amely oknyomozó tevékenységéről a leghíresebbé vált – arról tudósított, hogy a KKP Suqiani Propagandaosztálya egy kisebb hadosztagnyi „titkos online kommentátort,” avagy „cyber ügynököt” toborzott: ez volt a prototípusa számos azóta bevetett csoportnak. Az ügynököket politikai nézeteik és tájékozottságuk alapján válogatják ki, „közönséges internet-használókként jelennek meg a fórumokon és chat-szobákban, ahol megvédik a kormányt a negatív megjegyzésekkel szemben” – így próbálják befolyásolni a közvéleményt. Az ügynökök képzésekre járnak, rendszeres találkozókon egyeztetnek velük, és a teljesítményük alapján értékelik a munkájukat.

Kína más ázsiai államok internetszolgáltatója is: egyes közép-ázsiai országoké, valamint Koreáé és Vietnamé. Minden valószínűség szerint az internet kontrollálásának technikáit is exportálni fogja ezekre a helyekre. A szabadság hívei abban reménykednek, hogy a KNK nem tudja majd tartani a versenyt a technikai fejlődéssel.