Arra a kérdésre, hogy a hadsereg kivonul-e az övezetből Barack Obama megválasztott amerikai elnök (izraeli idő szerint) este hét órakor sorra kerülő eskütételéig, Avital Leibovics szóvivő úgy válaszolt, hogy Izraelben "egyelőre senki sem beszél a csapatok teljes kivonásáról". Megfogalmazása szerint "ez a helyszíni realitásoktól függ majd".
Az izraeli védelmi minisztérium egy név nélkül nyilatkozó magas rangú illetékese azt mondta, "fokozatosan csökkentjük katonáink számát a Gázai övezetben, de azonkívül riadókészültségben tartunk egységeket, hogy gyorsan reagálni tudjunk minden eshetőségre". "A légierő továbbra is ellenőrzi az egész Gázai övezetet - folytatta. - Reméljük, a Hamász fenntartja a nyugalmat, miután megértette, hogy magatartása mekkora károkért tette felelőssé."
A katonai rádió is a védelmi minisztérium tisztségviselőit idézte, akik szerint a Hamász iszlamista szervezetnek még mintegy 1200 rakétából álló készlete van az övezetben. A december 27-én kezdett hadműveletben az izraeli haderők megsemmisítették az övezet déli részét Egyiptommal összekötő csempészalagutak 80 százalékát, amelyeken keresztül a Hamász egyebek mellett fegyverekkel is ellátta magát - mondták a tisztségviselők.
Palesztin szemtanúk szerint az izraeli haditengerészet egy hajója hajnalban tüzet nyitott Gáza északi részére, de az izraeli hadsereg nem erősítette meg ezt. Ugyancsak szemtanúk elmondása szerint az övezet középső részén, Kiszúfim átkelőhely közelében buldózerek és harckocsik hatoltak be néhány száz méterre az övezet belsejébe, de még hajnalban ki is vonultak onnan.
Nyugalom van Gázában
A vasárnap kihirdetett tűzszünet óta a második, keddre virradó éjszaka is nyugodtan telt a Gázai övezetben, egyetlen incidenst sem jelentettek - közölte egy izraeli katonai szóvivő.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
„Nem igaz, hogy a magyar társadalom természeténél fogva passzív”
Nyilvánosságra hozza a kormány az Orbánék által megrendelt, majd 10 évre titkosított egészségügyi reformtervet
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
A miniszter azt ígéri, hamarosan elindul az alkotmányozás.