szerző:
MTI

Bíróság előtt kell felelnie a jobboldali-populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) parlamenti képviselőjének azokért az iszlám hívőket sértő kijelentéseiért, amelyeket az ügyészség vádiratában uszításnak és becsmérlésnek minősített.

Susanne Winter tárgyalása ma kezdődött meg a grazi tartományi bíróságon, miután a Nemzeti Tanács mentelmi bizottsága múlt novemberben úgy döntött, hogy az ügyészség kezdeményezésére feloldja a képviselő mentességét a jogi felelősségre vonás alól. Ha a bíróság bűnösnek találja a vádpontokban, akár kétévi börtönbüntetésre is ítélheti az FPÖ-politikust.

A képviselő tavaly januárban - akkor még a grazi városi tanácsnak volt a tagja -, a bevándorlás- és idegenellenes platformon álló párt nagygyűlésén, amely a helyhatósági választási kampányba illeszkedett, egyebek között azt mondta Mohamedről, hogy a "mai rendszerben megrontással" lehetne vádolni, mert egy hatéves leányt vett feleségül. A prófétát olyan hadvezérnek nevezte, aki "epilepsziás rohamában írhatta a Koránt". Kifejtette azt is, hogy Grazra bevándorlóáradat zúdult, lényegében "lopakodó iszlámosítás" zajlik a stájerországi székvárosban. Szorgalmazta, hogy hozzanak létre "egy állatbordélyt a városi parkban, ahová a muzulmán férfiak járhatnának, ahelyett, hogy fiatal lányokkal fajtalankodnak a parkban". Szerinte az iszlám valójában egy "totalitárius uralmi rendszer", és követelte, hogy a muzulmánok menjenek vissza oda, ahonnan jöttek: a Földközi-tenger túlsó partjára.

A grazi tartományi ügyészség azután kezdeményezte Winter bíróság elé állítását, hogy arra a megállapításra jutott: megnyilvánulásai uszításnak és becsmérlésnek minősülnek. A képviselő előzetesen közölte, hogy a tárgyaláson ártatlannak fogja minősíteni magát. Szerinte politikai hajsza indult ellene.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Helyi érték

FPÖ: az osztrákok is példát vehetnének a magyarokról

Ilse Benkő osztrák szabadságpárti képviselő (FPÖ) a jennersdorfi polgármesterhez fordult azzal a kéréssel, hogy vegyen példát magyar kollégáiról és kezdeményezzen a Burgenland déli részén fekvő településein népszavazást a tervezett hulladékégető ügyében.

Balog Zoltán: Az ellenzék jobb, mint korábban

Balog Zoltán: Az ellenzék jobb, mint korábban

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!

Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Turbulencia, villámok: 25 perc helyett kétórás rémálom lett a brit hercegi repülőút

Turbulencia, villámok: 25 perc helyett kétórás rémálom lett a brit hercegi repülőút

Pác-só és nitrit ad randevút a Csík zenekar Nébih-es dalában

Pác-só és nitrit ad randevút a Csík zenekar Nébih-es dalában