A Hamász radikális szervezet, amely ellen az izraeli hadsereg az offenzívát folytatta az övezetben, több száz bebörtönzött palesztin szabadon engedését követeli Salitért cserébe. A parancs úgy szólt, hogy fogolyejtési akció esetén a bajtársaknak tüzet kell nyitniuk az ellenséges harcosokra, még akkor is, ha a foglyul ejtendő katona élete forog kockán.
A Golani nevű elitegység alezredes parancsnoka egyenesen azt mondta embereinek a hadművelet kezdete előtt, "mindenáron el kell kerülni, hogy a Hamász élve elfogja bármelyikőtöket, akár úgy is, hogy felrobbantjátok a nálatok lévő kézigránátokat". A hadsereg szóvivője ezzel szemben azt hangsúlyozta egy közleményében, hogy a katonák semmilyen hasonló parancsot nem kaptak, és hogy az idézett tiszt csak katonái harci morálját akarta növelni.
Katonai források szerint a hadművelet során a palesztin milicisták több ízben is megpróbáltak foglyot ejteni, s egy esetben majdnem sikerült is: berángattak egy izraeli katonát egy föld alatti üregbe, de bajtársai végül kiszabadították.
Parancs az izraelieknek: inkább a halál, mint a fogság
Az izraeli katonák parancsot kaptak a gázai övezeti offenzívában arra, hogy "mindenáron" kerüljék el a fogságba esést, ne ismétlődhessen meg a 2006-ban palesztin harcosok által elhurcolt és azóta is fogságban tartott Gilád Salit tizedes esete - közölték hétfőn meg nem nevezett katonai források.
Nem az a baj ez energiaitallal, hogy mi van benne, hanem hogy mit csinálnak, akik isszák
Mészáros Lőrinc eladja a legjövedelmezőbb, de a közbeszerzésekből kizárt cégét, a V-Hidat egy osztrák multinacionális vállalatnak
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyarral
Orbán Viktor édesanyja is részt vett a KDNP fogolykiváltó imaóráján
A helyszín az a budapesti templom volt, amelynek a plébánosa Osztie Zoltán.