Alla Scserbinszka, az Ukrán AIDS-megelőzési Központ igazgatója egy kijevi sajtókonferenciáján elmondta, hogy 2003 és 2008 között Ukrajnában sikerült bizonyos eredményeket elérni a HIV és AIDS elleni küzdelemben, de a fertőzés terjedésének felgyorsulása azt jelzi, hogy nem hatékonyak az országban alkalmazott megelőzési módszerek. Szerinte nem sikerült változtatni az ifjúság kockázatokat figyelmen kívül hagyó viselkedésén, azért emelkedik hónapról hónapra a HIV-fertőzöttek száma, és betegednek, halnak meg egyre többen AIDS-ben - jelentette az UNIAN hírügynökség.
Ani Sakarisvili, az ENSZ HIV/AIDS-re vonatkozó Közös Programjának (UNAIDS) ukrajnai koordinátora közölte, hogy a nemzetközi szakértőket is nyugtalanítja a fertőzések számának ukrajnai növekedése. Hozzátette: Ukrajna első helyen áll mind Európában, mind a Független Államok Közösségének tagországai körében a HIV/AIDS terjedési szintjét illetően. A múlt évben Ukrajnában hivatalosan 21 ezer új HIV-fertőzéses esetet regisztráltak, ami 15 százalékkal több, mint amennyit 2007-ben diagnosztizáltak, s ez igen nagy mértékű növekedés egy év alatt - emlékeztetett Sakarisvili.
Rohamosan nő a HIV-fertőzöttek száma Ukrajnában
Gyorsan növekszik a HIV-fertőzöttek száma Ukrajnában, ahol havonta ezerhatszáz új esetet regisztrálnak.
Nem az a baj ez energiaitallal, hogy mi van benne, hanem hogy mit csinálnak, akik isszák
Mészáros Lőrinc eladja a legjövedelmezőbb, de a közbeszerzésekből kizárt cégét, a V-Hidat egy osztrák multinacionális vállalatnak
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyarral
Orbán Viktor édesanyja is részt vett a KDNP fogolykiváltó imaóráján
A helyszín az a budapesti templom volt, amelynek a plébánosa Osztie Zoltán.