HVG: Elválasztható egymástól az iszlámban a vallás és az állam?
B. L.: Nehezen, mivel a muszlimok egész más történelmet éltek meg. Krisztust keresztre feszítették, híveit évszázadokon át üldözték. Mohamed viszont még életében államfő lett, nemcsak az új hit prófétája, de az új birodalom irányítója is, egyesítve a politikai és a vallási vezető szerepét. A kereszténységben kezdettől elvált egymástól az isten és a császár. A szekularizáció, az állam és egyház szétválasztása egyértelműen keresztény gondolat. Az iszlámban sokszor még a terminológia sem létezik, számos muszlim országban nincsenek világi törvények. A saját fogalmaink szerint ítéljük meg a másikat – ami nem mindig működik.
HVG: Győzhet-e a muszlim világban a nyugati típusú demokrácia, vagy az iszlámnak megvan a maga demokratikus modellje?
B. L.: Minden kultúrának magának kell kialakítania politikai intézményeit. A nyugati világban, de különösen az angolul beszélő országokban hajlamosak azt hinni, hogy csak az ő útjuk a helyes. De ez nem igaz! Ráadásul az angolszász típusú demokrácia még a keresztény világon belül is csak néhány országban működik a maga teljességében.
HVG: Az amerikai demokráciaexport ürügy a hódításra, vagy valódi stratégia?
B. L.: Nem mondanám, hogy ürügy, de ettől függetlenül lehetőséget kell adni a muszlim országoknak, hogy kidolgozzák saját demokratikus rendszerüket. Nekünk régóta választásaink vannak, a muszlim világban azonban ez egészen új dolog. Az iszlámban viszont hagyománya van a konzultációnak, amely a 18. századig működött. Párizs például az 1780-as évek végén arra utasította isztambuli nagykövetét, hogy tárgyaljon bizonyos témákban a szultánnal. A megbeszélések lassan haladtak, Párizs türelmetlen lett, mire a nagykövet 1786-ban – három évvel a francia forradalom előtt – levelet írt: a francia király azt csinál, amit akar, de a szultánnak egyeztetnie kell mindenféle emberekkel, például a céhek, a kereskedők, a földbirtokosok vezetőivel.
HVG: A konzultáció lenne a muszlim demokrácia alapja?
B. L.: Ha ez nem is a mai értelemben vett demokrácia, mégsem a muszlim világban ma ismert önkényuralom, amely nagymértékben a 19. századi nyugati modernizáció következménye. A nyugati életforma átvétele ugyanis kettős hatással járt. Sok területen hatalmas fejlődést hozott – például a technológiában, a távközlésben, a közlekedésben –, ugyanakkor katasztrofális politikai hatása volt. Jelentősen nőtt az uralkodó hatalma, gyengítve azoknak a csoportoknak a befolyását, amelyek korábban korlátozták a szultán hatáskörét.
HVG: Akkor ez érv lehet a muszlimoknak a nyugati hatással szemben?
B. L.: Nem hiszem, mert a nyugatiasítás sok jót is hozott, csak tisztában kell lenni a kedvezőtlen hatásával. Szem előtt kell tartani, hogy nem erőltethetjük rájuk a mi demokráciánkat, és a folyamat nem megy végbe egyik napról a másikra.
HVG: Az al-Káida egyik érve, hogy a Nyugat támogatja az arab diktatórikus rezsimeket.
B. L.: A Nyugatnak olyan kormányokkal kell együttműködnie, amilyenek vannak. Nem felelős ezekért a rezsimekért.
HVG: Megbízhatók azok a felmérések, amelyek szerint a muszlimok többsége elutasítja Oszama bin Ladent és az al-Káidát?
B. L.: A közvélemény-kutatás nyugati műfaj, nem szentelnék ennek túl sok figyelmet. Talán az Európába vagy az USA-ba vándorolt muszlimok körében végzett felmérések érdekesek, mert a megkérdezettek őszintébben beszélnek. A válaszok azonban vegyesek, az erőszak teljes elutasításától a támogatásáig.
KERESZTES IMRE / TEL-AVIV
(a Bernard Lewisszal készült teljes interjút lásd www.hvg.hu)
