Diplomáciai elszigeteltség, a palesztinokkal folyó tárgyalások esetleges megszakadása és a török kapcsolat elvesztése lehet az ára a tengeri segélykonvoj elleni halálos izraeli akciónak.
„Így is győztünk, hogy a segélykonvoj nem jutott el Gázába” – értékelte a helyzetet a palesztin övezetet irányító Hamász. Bár az izraeli kommandó által a Földközi-tengeren hétfőre virradóra megszállt hajórajt – a 10 ezer tonna segéllyel együtt – Asdód kikötőjébe irányították, a zsidó állam a nemzetközi felháborodás nyomán diplomáciai elszigeteltségbe kerülhet, különösen az aránytalanul erőszakosnak tartott, kilenc halálos áldozatot is követelő, akciófilmekbe illő katonai fellépés miatt.
Nemcsak ellenségei – így Irán vagy Szíria –, de barátai is elítélték Izraelt. Németország és Franciaország a „megdöbbenésének” adott hangot, az EU alapos vizsgálatot követelt. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélő nyilatkozatot fogadott el, az arab világ pedig lapzártánkkor még arra várt, hogy kiderüljön, az áldozatok között van-e a török és külföldi békeaktivisták társaságában a hajón érkezett Raid Szaleh palesztin imám. Bagdadtól Kairóig, Stockholmtól Athénig és több európai és közel-keleti városban ezrek tüntettek a palesztinbarát aktivisták halála miatt.
Mahmúd Abbász palesztin elnök mészárlásnak nevezte a támadást, és hozzátette, hogy az szerinte csökkenti az előrelépés esélyét a másfél év után újrakezdett izraeli–palesztin tárgyalásokon, ám a megbeszélések megszakítását egyelőre nem tartotta szükségesnek. A gázai vesztegzár fenntartásával kapcsolatos eltökéltségét Izrael éppen akkor mutatta meg, amikor Khaled Mesál, a Hamász damaszkuszi száműzetésben élő keményvonalas vezetője úgy nyilatkozott, hogy a mozgalom lemond a fegyveres ellenállásról, ha Izrael kivonul az 1967-es határokig. A zsidó állam három éve tartja embargó alatt a Hamász által irányított Gázai övezetet, hogy megakadályozza a fegyvercsempészetet. A szárazföldi átkelőkön heti 15 ezer tonna segélyt juttat a tengerparti sávba, de az ENSZ szerint négyszer ennyi kellene az övezet másfél milliós nyomorgó lakosságának. Valószínű, hogy Izraelre újabb nemzetközi nyomás nehezedik a zárlat enyhítéséért.
Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Kanadában megszakította észak-amerikai útját, holott Barack Obama amerikai elnökkel keddre tervezett találkozója azt a célt szolgálta volna, hogy enyhüljön a feszültség a két szövetséges között. Obama korábban a gázai blokád enyhítését és a ciszjordániai zsidó telepesítés teljes leállítását kérte Izraeltől, amely mindkettőt elutasította.
Az USA a török–izraeli kapcsolatok megromlása miatt is aggódhat, mivel a muszlim többségű Törökország vezetése és Izrael utóbbi évtizedben kialakított stratégiai szövetsége Washington közel-keleti politikájának fontos eleme. Ankara évek óta főszerepet játszott az arab–izraeli békepuhatolózásokban. Nemcsak Szíria és Izrael között közvetített, de állítólag a török diplomácia győzte meg a Hamászt tavaly januárban, hogy mondjon le a zsidó állam elleni rakétatámadásokról, cserébe az izraeli offenzíva leállításáért. Az izraeli–török kapcsolatok felborulása átrajzolhatja az egész Közel-Kelet hatalmi egyensúlyát.
Ankara dühödten reagált a török hajó által vezetett segélykonvoj elleni támadásra. A külügyminisztérium bekérette az izraeli nagykövetet, a török küldöttet hazahívta Tel-Avivból, a kormány lemondta a közös hadgyakorlatokat. Néhány száz fős tömeg „Le a cionista, izraeli imperializmussal!” felkiáltással Izrael isztambuli konzulátusát akarta bevenni, amit a rendőrség páncélozott járművekkel és vízágyúkkal akadályozott meg. A hétfői többezres tüntetések tovább dagadhatnak, ha kiderül, hány török is van az áldozatok között.
Az éles szóváltások, a nagykövetek rángatása, az elhalasztott látogatások és a diplomáciai fricskák már évek óta mérgezik a kétoldalú viszonyt. Áprilisban az izraeli parlament megtette az első lépést annak megvitatására, népirtás volt-e az első világháború alatt az Oszmán Birodalomban másfél millió örmény meggyilkolása. Januárban a török nagykövetet hívták raportra a jeruzsálemi külügyminisztériumba, mert a Farkasok völgye című török tévéfilmben izraeli titkos ügynökök gyerekeket rabolnak el, és időseket lőnek le. Az izraeli diplomaták a média szeme láttára megalázóan bántak a török nagykövettel, szándékosan alacsony kanapéra ültették, míg a morcos külügyi vezetők magasabb széken foglaltak helyet, az asztalról pedig hiányzott a török zászló.
A két ország között erkölcsi vita is támadt. Izrael közölte, hogy Törökország az utolsó állam, amely morális kérdésekben prédikálhat. Ankara azonban azzal vágott vissza, hogy a törökök és zsidók közti történelmi kapcsolat alapot szolgáltat a bírálatra. Az Oszmán Birodalomban a zsidók viszonylagos szabadságot élveztek, például Nagy Szulejmán szultán a 16. században engedélyezte, hogy a zsidók a Siratófalnál imádkozhassanak. Sőt a legenda szerint ő tisztíttatta meg a szent helyet, amelyet addig szemétlerakónak használtak.
A kapcsolatok elhidegülésében a fordulópontot Izrael 2008 végén indított gázai háborúja jelentette. Ahogy Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter fogalmazott az 1970-es években, Izraelnek nincs külpolitikája, csak belügye. A zsidó állam úgy érezte, kemény választ kell adnia a Hamász rakétatámadásaira, és a közel egy hónapos csapásokban másfél ezer palesztin halt meg. A nemzetközi felháborodást okozó izraeli vérontást nem tudták elviselni Törökországban sem, ahol a közös történelem miatt különös aggodalom kíséri a palesztinok sorsát. Tayyip Erdogan kormányfő állami terrorizmussal vádolta Izraelt, majd 2009 januárjában a davosi világgazdasági fórumon látványosan kivonult a Simon Peresz izraeli államfővel folytatott vitáról.
A kapcsolatok látványos fejlődése az 1990-es évek második felében tűnhetett fel a külvilágnak, több milliárd dolláros kereskedelmi és katonai megállapodások, valamint szoros biztonsági együttműködés formájában. A muszlim Törökország akkori világi kormányai a hidegháború után ellenpontot kerestek Ankara európai orientációjával szemben. Akkor még a török hadsereg sokkal inkább beleszólt a külpolitikába, így a kapcsolatokat a katonai együttműködés alakította. Izraeli–török közös érdek volt a szélsőséges iszlám, valamint az iráni, iraki és szír befolyás elleni harc.
Erdogan iszlamista gyökerű pártjának 2002-es hatalomra jutása önmagában kevés lett volna az elhidegüléshez. Szakértők szerint Ankara regionális hatalomként javítani kezdte a szomszédokhoz, így Iránhoz és Szíriához fűződő viszonyát. Irak 2003-as amerikai inváziója a kurdkérdésben is szembeállította egymással Törökországot és Izraelt. Az előbbi érdeke Irak területi integritásának megőrzése, míg az utóbbi támogatna egy önálló kurd államot. A közös gazdasági és katonai érdekek diktálta pragmatizmus eddig elég volt a szakítás elkerülésére. Ha a palesztinkérdés nem teszi tönkre a kapcsolatot, a következő kihívás az iráni atomprogram lehet. Izrael a katonai csapást sem zárná ki a szerinte a létét fenyegető Iránnal szemben, Törökország szerint viszont Teherán jó szándékú, és szankciókat sem érdemelne.
KERESZTES IMRE
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
