A megszorítások és az adóemelések ellenére népszerű Nagy-Britanniában David Cameron konzervatív–liberális demokrata koalíciója, amely azonban nehéz ősz elébe néz.
Megkönnyebbültek a londoni kormányfői rezidencia alkalmazottai, amikor David Cameron konzervatív kormányfő beköltözött családjával, várandós feleségével és két gyermekével új otthonába, a Downing Street 10.-be. Elődjének, a szintén kétgyermekes munkáspárti Gordon Brownnak a májusi választást megelőző rendkívül ideges, zaklatott és nyomasztó időszaka után nyugalom költözött a nagy múltú épületbe, amely közel 280 éve a brit kormányfők otthona és hivatala. Pedig a konzervatívok kormányalakítása – a második világháború utáni első koalíció felállítása –, majd a liberális demokratákkal közös programalkotás sem ment egyszerűen. A közel két évszázada a legfiatalabb brit kormányfő, a 44 éves Cameron új életmódot honosított meg: ha teheti, futással kezdi a napot, a nehéz steakek helyett általában szusit fogyaszt, és – a köztudottan munkamániás Brownhoz hasonlóan – ő is korán reggel tartja első munkaértekezletét, de még késő este is a hivatalos teendőit intézi.
A britek a közel száz napja hivatalban lévő Cameront karizmatikusnak, határozottnak tartják, elismerik, hogy kiáll elvei mellett. Gyengeségei közé sorolják viszont, hogy nem ért szót az emberekkel, és a válsághelyzetekben sem igazán állja meg a helyét. Tapasztalatlansága különösen külpolitikai kérdésekben szembetűnő, a YouGov brit közvélemény-kutató legfrissebb felmérése szerint e területen a legkevésbé elégedettek vele. A megkérdezettek lényegesen jobb államférfinak gondolják Brownnál, ám arról is meg vannak győződve, hogy soha nem lesz olyan jó külpolitikus, mint a 2007-ben lemondott Tony Blair, aki a leghosszabb ideig kormányzó munkáspárti miniszterelnök volt.
A hivatalba lépését követő első két hónapban a gazdasági és belpolitikai kérdésekre összpontosító, külpolitikával csak az utóbbi hetekben foglalkozó Cameron több diplomáciai bakit is elkövetett. Indiai látogatásán nemrég kijelentette, megengedhetetlen, hogy pakisztáni elemek a terrorizmus exportját támogassák, ami miatt az éppen Londonba készülő Aszif Ali Zardari pakisztáni államfő majdnem lemondta nagy-britanniai látogatását. Miután azonban Cameron jelezte, hogy bírálatát nem a pakisztáni kormánynak címezte, Zardari megbékélt, és Londonban már a két ország soha meg nem szakadó barátságáról, az eddigieknél szorosabb együttműködés szükségességéről beszélt. Pakisztánnak szóló kritikája miatt Cameron ugyanakkor jó pontokat szerzett a választóknál, akik nagyra értékelték, hogy őszintén szólt az ázsiai országgal szembeni fenntartásokról. Mindemellett az izraeli vezetést is alaposan megsértette a brit kormányfő, amikor a Gázai övezetet börtöntáborokhoz hasonlította, és a török hajó vezette segélyflottilla elleni május végi izraeli támadást tűrhetetlennek nevezte. Cameron mérsékletre intette ugyanakkor törökországi útján az ankarai kormányt, és azt ajánlotta, ne szakítsa meg emiatt kapcsolatait a zsidó állammal.
Aligha örülnek Párizsban és Berlinben annak, hogy a brit miniszterelnök – elődeivel egyetértésben – keményen kiállt Ankara uniós tagsága mellett, és az öt éve kezdődött, időközben megrekedt tárgyalások felgyorsítását sürgette. A Brown-kormány idején kissé kihűlt amerikai kapcsolatok felmelegedésére számítanak külpolitikai szakértők. Július végi washingtoni látogatásán Cameron és Barack Obama elnök számos kérdésben, így az afganisztáni csapatkivonások ütemezésében, azonos álláspontot képviselt, és tárgyalásaikat a BP brit olajcég okozta mexikói-öböli olajkatasztrófa sem árnyékolta be. Megrökönyödést keltett viszont Cameron egyik televíziós megszólalása, amikor az iráni szankciókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy Teheránnak atombombája van.
A britek összességében kedvező bizonyítványt állítottak ki a Cameron-kormányról. A koalíció támogatottsága a májusi választás óta nem ment 40 százalék alá, még július végén is felette volt, amikor pedig a konzervatív George Osborne pénzügyminiszter a második világháború óta nem látott kiadáscsökkentéseket és adóemeléseket tartalmazó rendkívüli költségvetéssel állt elő az EU legmagasabb államháztartási hiányának egyensúlyba hozására (HVG, 2010. július 17.). Ennek részben az lehet az oka, hogy az intézkedések hatásai csak jövőre lesznek érzékelhetők. Javította ugyanakkor a közérzetet, hogy a kormány bevonta a lakosságot a programalkotásba, és felhívást tett közzé, hogy bárki küldje el ötleteit, miként spórolna az államon.
Cameron meghirdette a kampányban hangoztatott társadalmi programját is. Ennek keretében decentralizálják az egészségügyet, az iskolarendszert, a rendőrséget, a közlekedést, a kulturális intézményeket. Ilyesfajta szolgáltatásokra az új kormány tervei szerint helyi kis közösségek szerveződhetnének, a programok finanszírozására külön állami bankot állítanának fel. Forrásául pedig – a még a munkáspárti kormány által elfogadott törvény alapján – a közjó javára felhasználható, 15 éve érintetlen számlákon lévő 400 millió font szolgálna.
Az egészségügy és a külföldi segélyezés kivételével minden tárca büdzséjét átlagosan a negyedével megnyirbáló, a szociális juttatásokat, a közszféra bérezését is fájdalmasan érintő intézkedések ellenére a konzervatívok töretlenül vezetik a népszerűségi listákat, és biztos az előnyük a Munkáspárttal szemben. A kisebbik kormánypárt, a liberális demokraták viszont támogatottságuk negyedét elvesztették. Baloldali szavazóik ugyanis nem tudják megbocsátani nekik, hogy a konzervatívokkal álltak össze, és nem a Munkáspárttal, amelyhez mindig is kötődtek. Csalódottak, amiért elnökük, Nick Clegg, a miniszterelnök-helyettesi posztért sorra feladja a párt elveit és kampányígéreteit. A Cameronnal az utóbbi hónapokban igen közeli, már-már baráti viszonyba került, vele szinte egykorú Clegg szemére veti a párt egyre több képviselője is, hogy pusztán asszisztál a konzervatívoknak, akik minden lényeges miniszteri tárcát megszereztek. A liberális demokraták megítélésén az sem javított, hogy legfőbb választási kampányígéretüknek eleget tettek, és előálltak a győztes mindent visz elven alapuló választási rendszer reformjával, majd elérték, hogy erről jövő májusban referendumot tartsanak. A népszavazás a koalíció első nagy erőpróbája lesz, a konzervatívok ugyanis továbbra sem támogatják a választási esélyeiket rontó, a kisebb pártoknak kedvező reformokat, és minden bizonnyal ellene fognak kampányolni. Bármi legyen is az eredmény, a vita repedést okozhat a koalícióban.
Már az ősszel nehézségekkel kerülhet szembe a Cameron-kormány. A szakszervezetek mozgolódnak, és a megszorítások elleni tiltakozó akciókra készülnek. A koalíció helyzetét nehezíti, hogy a Munkáspárt rövid idő alatt magához térhet a válságából. Különösen, ha a szeptemberi kongresszuson a Blair politikai örököseként emlegetett 45 éves David Milibandet, a Brown-kormány egykori külügyminiszterét választják pártvezérré.
TÁLAS ANDREA
Nem akkor fognak a városi fák hatékonyan hűteni hőhullámok idején, ha sok van belőlük, hanem ha a telepítésükkor olyan szempontokat is figyelembe vesznek, mint a helyi klíma, az épített környezet vagy a már ott élő növények. Az elsivatagosodó Szegeden török és kazah fajokkal is kísérleteznek.
Nyolcan megsérültek a ráfutásos balesetben.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
A kormányfő Diogo Jotáról, Lázár Jánosról és a Tisza Pártról is beszélt egy videós interjúban, meg arról, hogy a felesége szólt neki: ne engedjen be egy migránst sem.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
