Déjá vu érzésük lehetett az iráni választóknak az e hét pénteki parlamenti választás kampányában. Nemcsak azért, mert Ali Khamenei legfőbb vallási vezető hatalmas portréi tekintettek le a járókelőkre, hanem mert ismét előtérbe kerültek az iszlám értékei. Mint az 1979-es forradalom után, most is az ideológia volt a hívó szó, holott 1997-től Mohamed Khatami reformista elnök fellépésével a nemzeti büszkeség egy időre háttérbe szorította a forradalmi jelszavakat. Csakhogy az iráni atomprogram körül egyre jobban éleződő nemzetközi viszály, az esetleges izraeli vagy amerikai megelőző csapás veszélye és a gazdasági nehézségek újfent a dicsőséges múlt felidézését követelték.
A mostani parlamenti szavazás az első alkalom a véleménynyilvánításra az urnáknál, mióta Mahmúd Ahmadinedzsád elnök 2009-es újraválasztását csalások feketítették be, és az utcákra vonult tüntetőket a rendfenntartók szétverték. A reformmozgalom két meghatározó alakja Mir-Husszein Muszavi és Mehdi Karubi házi őrizetben van, a liberális csoportok többségét betiltották, a maradék pedig nem állított listákat, mondván: a választás nem demokratikus. Így a küzdelem a konzervatívok között dől el, ami viszont korántsem érdektelen, mióta tavaly felszínre tört a Khamenei és Ahmadinedzsád közti hatalmi harc.
Mivel az elnök egyre népszerűtlenebb az árak emelkedése és a nehéz megélhetés miatt, furcsa módon az ő hívei is a vallási vezető portréival kampányolnak, mintha a két politikus és a két tábor kibékült volna. Holott nem ez a helyzet: Khamenei emberei folyton-folyvást igyekeznek aláásni Ahmadinedzsád tekintélyét, azzal vádolva az elnök körét, hogy megkísérli felhígítani a forradalom hagyományait. A legtöbbet azonban a rezsim veszítheti, mert a legitimációja megsínyli, ha a szavazók a lábukkal voksolnak, és a részvételi arány jóval elmarad a hatóságok által várt 60 százalékostól.
