Alapos lökést adott a Wall Streeten a részvények, s világszerte az arany árfolyamának, hogy Ben Bernanke, az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed elnöke bejelentette: havi 40 milliárd dollárért addig vásárolnak jelzáloghitelekkel fedezett értékpapírokat, amíg a gazdasági növekedés stabillá nem válik, s a munkanélküliség nem csökken – vagy az infláció veszélyesen fel nem gyorsul a piacra öntött pénz miatt. Ezt átmenetileg, az idei év végéig kiegészíti a jelenleg is futó program, amellyel a Fed havonta 45 milliárd dollárért hosszú lejáratú államkötvényeket vásárol, s cserébe rövid futamidejű állampapírokat ad el. A cél mindkét művelettel ugyanaz: minél alacsonyabbra leszorítani a hosszú távú, jellemzően jelzáloghitelekhez kötődő kamatokat, hogy az alacsonyabb törlesztőrészlet révén fellélegző amerikaiak újra merjenek költeni, ezzel pedig lendületet kapjon a konjunktúra. A gazdaságélénkítést szolgálja az is, hogy Bernanke közölte, a 2008 decembere óta zéróhoz közeli rövid távú irányadó kamatlábat a korábban jelzettnél fél évvel tovább, 2015 közepéig fenntartják.
Harmadszor indítja be a bankóprést a válság kirobbanása óta a Fed, amely a semmiből teremt pénzt, ám ennek inflációs hatását egyelőre semlegesíti a recesszió veszélye. Az első, 2009 márciusában indított akcióval 1250 milliárd, a 2010 novemberében kezdett másodikkal pedig további 600 milliárd dollárt pumpáltak a gazdaságba. A munkanélküliség azonban makacsul 8 százalék fölött van, és a mostani lépést bíráló republikánusok szerint – akik a Fehér Ház megszerzése esetén nem hosszabbítanák meg Bernanke 2014-ben lejáró mandátumát –a Fed-elnök politikai segítséget akar nyújtani a demokrata Barack Obamának, akinek újraválasztását leginkább a gazdaság rossz helyzete akadályozhatja meg. A pénzteremtés védelmezői viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy a dollár és az USA központi világgazdasági szerepe miatt gyakorlatilag szinte korlátlan forrással rendelkező Fednek – legtöbb fejlett országbeli társától, s különösen az Európai Központi Banktól eltérően – nemcsak az árstabilitáson kell őrködnie, hanem a foglalkoztatottságot növelő lépéseket is tennie kell. Ami adott esetben egyenlő a kormánypolitika Európában nehezen elképzelhető aktív jegybanki támogatásával.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Sokak szerint ez a lépés már a hús-vér modellek időszakának végét vetíti előre.
