„Jobb elnök leszek, mint az utóbbi években voltam” – ígérte eksztázisban ünneplő híveinek Hugo Chávez venezuelai államfő a caracasi Miraflores elnöki palota erkélyén, szokásos piros felsőjében tartott vasárnap éjszakai győzelmi beszédében. Ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy bár a szavazatok 54 százalékával megnyerte az elnökválasztást, diadala csekélyebb volt, s kevesebb szavazatot kapott, mint 1998-as első sikere óta bármikor. A voksolás – igaz, a kampányidőszakban két ellenzéki politikust meggyilkoltak – rendben zajlott le a 29 millió lakosú latin-amerikai országban, ahol a szavazók 81 százalékos rekordarányban járultak az urnákhoz.
Ez nemcsak annak köszönhető, hogy az ellenzék eddigi legesélyesebb kihívója, a 40 éves Henrique Capriles Radonski (HVG, 2012. március 17.) fáradhatatlanul járta az országot, hanem annak is, hogy a pályafutása legnagyobb politikai kihívása elé néző Chávez is mozgósította híveit. Ő uralta a médiát is, az állami televízióban szinte csak őt lehetett látni, a rádióban hallani, és egy helyi civil szervezet kiszámolta, hogy napi 43 perc jutott neki, míg Caprilesnek csupán három. Chávez azzal is rásegített a kampányára, hogy az állam öntötte a pénzt a szociális programokba és a lakásépítésbe, az államfő pedig azzal riogatott, hogy ellenfele – akinek a nevét ki sem ejtette a választási hadjárat során – győzelme esetén véget vet a szegényebb néprétegek támogatásának.
Ha kitölti újabb hatéves hivatali idejét a venezuelai politikába két évtizede egy sikertelen puccskísérlettel berobbant Chávez, összesen húsz éven át vezetheti az országot. Egy 2009-es népszavazás eltörölte az elnöki mandátumok számának korlátozását, ám kérdés, hogy az 58 éves volt katonatiszt a most megnyert ciklusa végéig kitart-e. Tavaly ugyanis rákbetegséget állapítottak meg nála, és háromszor is kezelték a Venezuela által olcsó olajjal támogatott, ideológiai szövetséges Kubában. A pontos diagnózist titokban tartják, ezért is éledtek fel találgatások az államfő haláláról, amikor hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől. Az idén tavasszal tért haza a kemoterápiás kezeléstől lefogyva és kopaszon, de nem tudni, hogy teljesen felgyógyult-e, ahogy hivatalosan állítják. Az alkotmány szerint, ha mandátuma első négy évében képtelenné válik hivatala betöltésére, akkor új elnökválasztást kell tartani, amin Capriles újra indulhat. Már ha együtt tudja tartani a csakis a Chávez-ellenességgel összekovácsolt, három tucat pártból és politikai szervezetből álló szövetségét, amelynek figyelmeztető jel, hogy a 23 szövetségi államból és a főváros alkotta területből csupán háromban tudta vasárnap a szavazatok többségét megszerezni, noha hétben van kormányzója.
A Miraflores erkélyén Latin-Amerika egykori felszabadítója, egyben történelmi példaképe, Simón Bolívar kardjának másolatával ünneplő Chávez mindenesetre nekilát az általa a XXI. századi szocializmusnak tartott bolívari forradalom folytatásának. Eddigi sikereit – és mostani választási győzelmét is – annak köszönheti, hogy a Venezuela legfontosabb nyersanyagkincsének és bevételi forrásának számító kőolaj hordónkénti ára az elnöksége alatt tízről tartósan száz dollár közelébe emelkedett. Az állami olajvállalat (PDVSA) az ország exportjának 95 százalékát produkálja, amiből azokat a szociális programokat finanszírozzák, amelyek legfőbb kedvezményezettjei a Chávez szavazóbázisának gerincét adó szegények.
A bolívari forradalomnak vannak azonban mellékhatásai is. A 2002-es, sikertelen Chávez-elleni puccs óta az olajvállalattól elbocsátott szakembereket nem sikerült pótolni. A PDVSA súlyosan pazarlóan működik – amiben közrejátszik a bevételeit megcsapoló költségvetés –, a napi kitermelés 800 ezer hordóval, a negyedével esett vissza, a géppark elavult és balesetveszélyes. Az is kérdéses, hogy az Orinoco folyó völgyében található, 300 milliárd hordónyi mennyiséget rejtő olajkincset képes-e kiaknázni az állami olajtársaság. A lehetőség iránt érdeklődnek indiai, japán és kínai befektetők, ez diverzifikálhatná Venezuela olajexportpiacát, ám a feltárás és kitermelés 80 milliárd dollárra becsült kezdőtőkéjét nehéz úgy összegyűjteni, hogy a külföldiek nem tudják, Chávez mikor vesz a fejébe újabb államosításokat.
A venezuelai gazdaság ellentmondásoktól terhes. Bár évi 5 százalékos a gazdasági növekedés és 7,6 százalékos a munkanélküliség, sokan dolgoznak a szürkegazdaságban, és nem véletlenül kampányolt mindkét jelölt 3 millió új munkahely létrehozásával. Az infláció a világon ott az egyik legmagasabb, 31,6 százalékos, közgazdászok szerint pedig a választási költekezéssel nehéz helyzetbe hozott költségvetés miatt jövőre elkerülhetetlen lesz a nemzeti valuta, a bolívar leértékelése. Az államosítások és az árszabályozás elsorvasztotta hazai termelés miatt Venezuela az alapvető élelmiszerek – a cukor, a hús és a tejpor –, de a kávé négyötödét is importálja, majd támogatott áron értékesíti. Chávez azt ígérte, hogy újabb elnöki terminusa végére az ország ezeknek a 90 százalékát már maga állítja majd elő.
Az infrastruktúra is katasztrofális állapotban van: gyakoriak a víz- és áramkimaradások, az utakat elmossák az áradások, fontos közlekedési csomópontok között nincs összeköttetés. A szakszervezetek szerint kevés az orvos, nagy részük külföldön vállal munkát, vagy a magánpraxist választja. A legaggasztóbb a választók szerint is a közbiztonság. Míg 1998-ban Venezuelában 100 ezer lakosra számítva 19, 2010-ben már 45 gyilkosságot követtek el, Caracas pedig a világ egyik legveszélyesebb városává vált.
Ami viszont biztos változatlan lesz, az az ideológiai elkötelezettség. Capriles a külpolitika újrapozicionálását ígérte, Chávez viszont kitart hagyományos szövetségesei – Kuba, a fő fegyverszállító Oroszország és a legfontosabb befektető és importőr Kína – mellett, és utat mutat a hasonlóan balos elkötelezettségű latin-amerikai országoknak, mint Bolívia vagy Ecuador. Az USA-ellenességben Venezuela Irán partnere. A választástól Chávez bukását remélő Washington csalódottságát mutatja, hogy az amerikai külügyminisztérium a venezuelai népnek gratulált az aktív részvételért, a bolívari forradalom vezérét pedig sürgette, vegye figyelembe az ellenzéki jelöltre szavazó hatmillió honfitársa véleményét is.
GÁL KRISZTIÁN
