Sodró lendület

A drogkereskedelem állami szintre emelése vagy rég várt liberalizációs lépés – e két véglet között ingadozik annak megítélése, hogy Uruguay a világon elsőként a múlt héten a marihuána termesztésének és kereskedelmének legalizálásáról döntött (a fogyasztás már 1974 óta nem bűncselekmény). A szenátus jóváhagyása után, 120 napos türelmi idővel életbe lépő rendelkezés szerint áprilistól minden 18. életévét betöltött uruguayi az erre kijelölt, állami engedéllyel ellátott üzletekben havi 40 gramm cannabist vehet, ami nagyjából ugyanennyi spangli sodrásához elég. Hogy a Hollandiában is tapasztalt drogturizmust kizárják, a lehetőség csak a magukat adatbázisban regisztráló uruguayi állampolgárok számára nyitott. Aki saját használatra akar kendert termeszteni, az évi hat tövet nevelhet, a 15–45 tagú termelői klubok pedig összesen 99 tövet.

Az elosztó és a nagykereskedelmi értékesítő szerepét az állam tölti be, amely kutatóintézetet is létrehoz, kiválasztja a termesztőket, megszabja az árat, és kiveti az adót. A hírek szerint egy gramm marihuána egy dollárnak megfelelő összeg lesz, ami egyszerre rendkívül olcsó – Magyarországon a feketepiacon 2 ezer forint – és garantál csinos hasznot, hiszen a latin-amerikai országban a költsége 20–50 cent között mozog. Az állami ellenőrzés alatt álló törvényes kereskedelem a kormány reményei szerint ellehetetlenítheti a feketepiacot, ahol főleg Paraguayból származó füvet lehet kapni, grammonként 1,4 dollárért. A messzebbre tekintők úgy vélik, Uruguay akár regionális exporthatalom is lehet, a legális termeléséből szállítva azoknak az országoknak, ahol orvosi célokra törvényes a marihuána – mint például Kanadában, ahol 2024-re 434 ezerre nőhet a használók száma, és ezzel akár évi 100 tonna import is szükségessé válhat.

Az ENSZ bécsi székhelyű Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Hivatala (INCB) úgy véli, Uruguay ezzel megsérti az általa is aláírt 1961-es nemzetközi drogellenes megállapodást, amely a cannabis használatát csak orvosi és tudományos célokra tartja engedélyezhetőnek. A marihuánát kapudrognak tekintő egyezményt ugyanakkor az is kikezdi, hogy nő a legalizációpártiak tábora. Latin-Amerikában Otto Pérez Molina guatemalai és Juan Manuel Santos kolumbiai elnök vetette fel az ötletet, amivel Puerto Rico, Chile, Belize, Barbados, valamint Trinidad és Tobago törvényhozóinak egy csoportja is foglalkozik. Az odahaza és Latin-Amerikában is drogháborút folytató USA-ban pedig – egy 2012-es népszavazást követően – januártól Colorado és Washington államban is legálisan lehet rekreációs célra marihuánát vásárolni.

A két nagy dél-amerikai fogyasztó, Argentína és Brazília közé szorult, 3,3 milliós Uruguay azt reméli, a törvényesítéstől csökkenhet a drogokhoz kötődő bűncselekmények aránya, ami azért jóval alacsonyabb, mint a kábítószertől fertőzött Kolumbiában vagy Mexikóban. A hivatalos becslések szerint 184 ezren használtak tavaly marihuánát, és közülük csak minden tizedik napi fogyasztó. A börtönökben ülők harmadát kábítószer-kereskedelem miatt ítélték el, ez azonban inkább annak tulajdonítható, hogy Uruguay a paraguayi cannabis és a bolíviai kokain tranzitországa. Az uruguayiak 58 százaléka ugyanakkor a szenátusi szavazás előtt készült közvélemény-kutatás alapján ellenzi a marihuána legalizálását, igaz, ez gyors csökkenés a júniusban mért 68 százalékhoz képest.

A külvilág által pozitív vagy negatív értelemben radikálisnak tartott lépés illeszkedik abba a liberális intézkedéssorozatba, amely az egykori baloldali gerilla, a 2010-ben elnökké választott, 78 éves José Mujica kormányzását jellemzi. Néhány hónapja a közösségi médiát bejárta Mujicának a húsz vezető gazdasági hatalom (G20) állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján tartott beszéde, amelyben ostorozta a folyamatos gazdasági növekedés hajszolását, és sokkal inkább a boldogság keresésére helyezte a hangsúlyt, mert szerinte a fogyasztás jelenlegi ütemét bolygónk amúgy sem nem bírná el. Uruguayt a régióban eddig is a legkevésbé korrupt és a legkisebb jövedelmi különbségeket megtűrő országnak tekintették, amely Diego Canepa, az elnök kabinetfőnöke szerint tökéletes laboratórium arra, hogy megnézzék, működőképesek-e a különböző liberalizáló ötletek. Tavaly törvényesítették az abortuszt, bár igaz, a nőnek három szakértő előtt is el kell mondania, mit tervez, ami után értékelik a kockázatokat és a lehetőségeket, a helyzet azonban még így is jobb, mint a térség más, mélyen katolikus országaiban. Az idén augusztustól pedig a melegek is köthetnek házasságot, miután eltörölték azt a passzust, amely kimondta, hogy az csak nő és férfi között születhet.

A kísérletezések közé tartozik az állam határozottabb szerepvállalása is, ami azonban az elrettentő példának tartott venezuelainál kisebb mértékű és átgondoltabb. Az állam beszállt az energetikai és a távközlési cégekbe, az alapvető élelmiszerekre, a tejre és a kenyérre pedig rögzített árrendszert vezetett be. Ennek ellenére az infláció a prognosztizált 6 százalék helyett idén 7,5 százalék lesz, a munkanélküliség 6 százalékos aránya viszont jónak mondható. Más balos latin-amerikai államfőktől eltérően Mujica óvatos, az ország külföldi partnereit nem akarja elriasztani, egyaránt jó viszonyra törekszik az USA-val és Kínával, utóbbi Brazília mögött már a második legnagyobb exportpiaca. Kínai befektetőkkel tárgyal egy mélytengeri kikötő építéséről, Brazíliával pedig nagy kapacitású tehervasúti összeköttetés építését tervezi, mindkét beruházás nagyot lendítene a főleg mezőgazdasági termékekből álló kivitelen.

A Pepe becenévre hallgató Mujica jövőre már nem indulhat az elnökválasztáson, de nem tétlenkedik. 2011-ben kormánya elrendelte a katonai diktatúra (1973–1985) idején elkövetett emberi jogi visszaélések kivizsgálását. Akkor 200 embert raboltak el és öltek meg, ezreket pedig letartóztattak és megkínoztak, magát Mujicát is, aki 14 évig volt börtönben, ebből tízet magánzárkában töltött. Visszaemlékezése szerint csak egy patkány és egy béka volt a társasága, és sokszor a saját vizeletét kellett meginnia az életben maradáshoz. Az államfőre az újságírók a „világ legszegényebb elnöke” címet ragasztották, mivel egy ütött-kopott, 26 éves Volskwagen Bogárral jár dolgozni, de nem az elnöki palotából, hanem a főváros, Montevideo melletti farmjáról. Elnöki fizetésének 90 százalékát jótékonysági célra ajánlja fel, megesik, hogy műfogsora nélkül nyilatkozik, és nincs se mobilja, se hitelkártyája. A színes egyéniségű politikus életéről a szerb Emir Kusturica szeretne dokumentumfilmet forgatni, aki ezt saját zenekarának belgiumi koncertje után mondta el, ahol a jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokságra kijutott uruguayi válogatott mezében lépett fel.

GÁL KRISZTIÁN