Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Nem született döntés szombaton Hoszni Mubarak volt egyiptomi államfő perében, az ítélethirdetés új időpontjaként november 29-ét jelölte meg a tárgyalást vezető bíró. A tárgyalásnak helyet adó kairói rendőr akadémiánál összeverekedtek a Mubarak kivégzését és szabadon engedését követelők.
Mubarak, Habíb el-Adli volt belügyminiszter és az exelnök hat tanácsadója ellen egyebek mellett az a vád, hogy bűnrészesek több száz békés demonstráló meggyilkolásában. A bíróságnak egyebek mellett arról kell állást foglalnia, hogy Mubarak 2011-ben elrendelte-e több mint 800 tüntető meggyilkolását a három évtizedes uralmának véget vető 18 napig tartó felkelés során.
A bíró a szombati meghallgatás elnapolása előtt közölte, hogy nem tudták befejezni a 160 ezer oldalra rúgó bizonyítékok áttekintését. A 2011 januárjában kirobbant forradalom által lemondásra kényszerített Mubarak és két fia, továbbá Huszein Szálem szökésben lévő üzletember ellen ezen kívül egy korrupciós ügyben is eljárás folyik. A vádpontok között szerepel közpénzek pazarlása és az, hogy Egyiptom számára kedvezőtlen gázügyleteket kötöttek Izraellel, amelyek keretében a világpiacinál jóval alacsonyabb áron nagy mennyiségű földgázt szállítottak a zsidó államnak.
Az egyiptomi sajtóban az "évszázad pereként" emlegetett eljárásban első fokon Mubarakot és Adlit huszonöt év szabadságvesztésre ítélték, de 2013 februárjában a kairói semmítőszék a per újratárgyalását rendelte el. Számos mozgalom előre bejelentette, hogy szombaton tömegesen az utcára vonul, mert attól tartanak, túl enyhe ítélet születik, vagy esetleg még szabadlábra is helyezik a megbuktatott elnököt. A tárgyalás helyszínéül szolgáló kairói rendőr akadémia előtt mindazonáltal alig több mint százan gyűltek össze, a legtöbben azért, hogy a három évtizeden át hatalmon lévő autokrata elnök azonnali szabadlábra helyezéséért demonstráljanak.
A fokozott rendőri jelenlét ellenére a 86 esztendős exelnök kivégzését követelő tüntetőknek sikerült utat törniük a Mubarak-pártiakhoz, és ezt követően heves verekedés tört ki a két tábor között. A biztonságiak tucatnyi embert őrizetbe vettek.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.