Krím: véres évszázadok

A tatárok lehetnek a krími válság legnagyobb vesztesei: a hétszáz éve a félszigeten élő nép mindig menekülésre kényszerült, amikor Moszkva átvette a hatalmat a térség fölött. Az első hullám azt követően hagyta el hazáját, hogy az oroszok – miután 1783-ban megszállták a korábban a Török Birodalom vazallus államának számító, 1441-ben megalakult Krími Kánságot – Szibériába száműzték vagy legyilkolták a helyi lakosság egy részét. A következő évtizedekben a mintegy 300 ezer tatárból kétszázezren menekültek el, a többségük Törökországban kezdett új életet. A durva fellépés részben kollektív büntetés is volt: a kánság hírhedt volt a szomszédos országokban végrehajtott rabszolgaszedő hadjáratairól, melyek során szlávok százezreit, vagy akár millióit gyűjtötték be.

Az 1917-es forradalom után – Krími Népi Demokratikus Köztársaság néven – rövid ideig tartó függetlenség következett, ám a bolsevikok végül diadalmaskodtak, s az 1921-ben, illetve 1932–1933-ban bekövetkezett éhínség, valamint a kitelepítések és tömeggyilkosságok következtében a tatár népesség a felére csökkent. A második világháború végén jött az újabb tömeges kitelepítés: Sztálin azzal vádolta a tatárokat, hogy együttműködtek a náci megszállókkal, ezért 1944 májusában gyakorlatilag az egész ott élő tatárságot marhavagonokba tereltette, és Üzbegisztánba száműzte. Míg ő valószínűleg azt nem bocsátotta meg, hogy a Szovjetuniót lerohanó németek létrehozták az SS-szel együttműködő Tatár Légiót, arról nem volt hajlandó tudomást venni, hogy a tatárok tömegesen harcoltak a Vörös Hadseregben, és tevékeny részt vállaltak a partizánmozgalomban is. Az embertelen körülmények miatt a kitelepítettek közel fele meghalt, s aki eljutott Szamarkandba vagy a többi üzbegisztáni városba, az is végleg elvesztette családi gyökereit.

A szovjet diktátor halála után utódja, Nyikita Hruscsov 1954-ben – arra hivatkozva, hogy a félsziget Ukrajnához van közelebb – Kijev fennhatósága alá helyezte a Krímet. Moszkva 1967-ben hivatalosan is visszavonta a kollektív büntetést, de a tatárok csak a Szovjetunió végnapjaiban, 1989-ben kezdhették meg a fokozatos hazatelepülést. Azóta sem teljes a béke, a Krímben kevés a megművelhető föld, és ezért folyamatosak az összetűzések a hazatérők és a közben az ő házaikba beköltöztetett szláv népesség között.

Moszkva valószínűleg egy pillanatig sem mondott le a Krímről, az 1990-es évek első felében a területi vita miatt komoly feszültség alakult ki Kijevvel. Végül úgy sikerült kompromisszumot találni, hogy a két ország megosztotta a fekete-tengeri flottát, és az ukránok szavatolják 2017-ig az orosz haditengerészet krími állomásoztatását. A flottaegyezményt 2010-ben 2042-ig meghosszabbították, ennek ellenére a moszkvai politikusok többször is hangsúlyozták, hogy a Krímnek vissza kell térnie Oroszországhoz. A leghangosabb Jurij Luzskov egykori moszkvai polgármester, és a kormányzó Egyesült Oroszország alelnöke volt, akit nézetei miatt ki is tiltottak Ukrajnából. Amint 2010-ben lejárt a kitiltás, Luzskov Ukrajnába látogatott, s Viktor Janukovics akkori ukrán államfő hatvanadik születésnapjának ünneplése közepette ismét sürgette a Krím „hazatérését”.