Nepál legendás toleranciája – amely a hatvanas években a hippimozgalom fellegvárává emelte Katmandut – alighanem az ország etnikai sokszínűségének és a középkorban a Tibet és India közötti kereskedelmi útvonalon fekvő Katmandu-völgy lakóinak, a nevároknak köszönhető. A mesés földrajzi elhelyezkedés nemcsak aranyat és virágzó kereskedelmet jelentett az így meggazdagodó népcsoportnak, de a két nagy civilizáció, India és Tibet közötti kulturális csere is ott, félúton zajlott le: a völgyön haladt át például Tibet felé az indiai Tilópa és Narópa az V. században, hátukon az új eszme, a buddhizmus tekercseivel.
A tehetős nevárok rengeteget költöttek művészetre. Több a templom és a szentély, mint a lakóház, csodálkozott el egy brit utazó a XIX. században, és nem túlzott: a völgy településeiben lépten-nyomon a világtörténelem leghosszabban virágzó kultúrájának eredményeibe, épületekbe, szobrokba botlik az ember. A Katmandu-völgy hétszáz éven át ért el újabb csúcsokat építészetben és a képzőművészetben, a legszebb buddhista rézszobrok a mai napig ott készülnek. A pagoda például onnan indult Ázsiát meghódító útjára, amikor egy fiatal nevári építész elvitte a tudását Dzsingisz kán udvarába.
A neváriak két világvallás, a buddhizmus és a hinduizmus olyan keverékét honosították meg, amely páratlan a világon. Siva-lingamokon Buddha-fejek nőttek, buddhista szent képeken megjelenik Ganésa, az elefántfejű hindu istenség. Vannak családok, amelyek beemelik a másik vallás istenségeit a családi istenségek közé, s a HVG tudósítója olyan 12 éves nepáli fiúval is találkozott, akinek hindu szülei minden ellenkezés nélkül engedték, hogy a gyerek buddhizmusra térjen át. A két valláshoz a Katmandu-völgy is hozzátette saját megközelítését: ott mindkét vallás tantrikus ága fejlődött ki, amely minden energiában lehetőséget lát, így a szexualitást is szabadon kezeli. A szexuális felvilágosítás gondjával küszködő katmandui szülők gyakori megoldása, hogy elviszik a gyereket a helyi tantrikus templomba, ahol a kétséget nem hagyó fafaragások megválaszolják a felmerülő kérdéseket.
Amikor a himalájai királyság addigi teljes elszigeteltségéből 1950-ben megnyílt a világ előtt, középkori, feudális országot találtak az első nyugatiak – a hegymászók. A hippigeneráció megjelenését az 1966-ban megtartott Katmandui Karácsony jelképezi, amikor száz fiatal szállta meg a várost és ünnepelt együtt. Innentől Katmandu lett a végcél, az Isztambulból vagy Londonból induló Hippiösvény utolsó állomása. A színes ruhákban vagy meztelenül járkáló, szabad spirituális kísérletezést (és azon belül gyakran szexualitást) hirdető fiatalokat bár nem nézték túl jó szemmel a helyiek, és szeto bhadarnak, azaz fehér majmoknak nevezték őket, mégis megtűrték. Az egyik nepáli hindu pap úgy vélte, „hagyni kell e fiatal külföldieket, hogy szabadon éljenek és tanuljanak, s közben tudatuk határait feszegessék”. Erre volt is esélyük: az állami hasisboltokban mai áron számolva pár száz forintért 10 gramm hasist lehetett venni.
A határok feszegetése tíz évig tartott. Az amerikai kormány nyomására és az általa nyújtott 20 millió dolláros segélynek köszönhetően Nepál betiltotta a marihuána termesztését, és sok vízum nélküli hippit kiebrudalt az országból. A mai napig más területekre is kihat a régióban szokatlan nyitottság. A nyolc országot tömörítő Dél-ázsiai Regionális Együttműködési Tanács (SAARC) tagjai közül Nepálban egyedüliként alkohol nemcsak kijelölt helyeken, de minden sarkon kapható, és ott választották meg hat éve Délkelet-Ázsia első nyíltan homoszexuális parlamenti képviselőjét is.
