Karácsony, vagy amit akartok

Brüsszel utcáit járva nem csak a kétnyelvű, flamandul és franciául is kihelyezett táblák sugallják a nyelvi és kulturális sokszínűséget. Az Európai Unió intézményeit övező kerületekben bóklászva az ember gyakrabban hall angolul, netán olaszul vagy lengyelül diskuráló csoportokat, mint francia szót, más környékekre tévedve pedig nemritkán arab vagy éppen szuahéli üti meg a fület. A városban lépten-nyomon lengyel közértek, marokkói teázók, ír hentesek és kongói zöldségesek váltják egymást. Ezek a benyomások pedig a statisztikákban is jól tükröződnek: Brüsszel lakosságának 30 százaléka nem belga állampolgár, és a második-harmadik generációs bevándorlóknak köszönhetően összességében 70 százalék a külföldi származásúak aránya. De vallásilag sem sokkal egységesebb a belga főváros a maga 25 százalékos muszlim kisebbségével. Arra számítana az ember, hogy ezek a különbségek sohasem ütköznek ki jobban, mint karácsony tájékán, ám az ünnepi giccsbe borult utcákon sétálva nyoma sincsen a kulturális feszültségnek, sokkal inkább a kedves sokszínűség és a városra egyébként is jellemző, kissé szervezetlen esetlenség a meghatározó.

A brüsszeli karácsonyi vásár, melynek megrendezése az utolsó pillanatokig kérdéses volt a párizsi támadásokat követően megemelt terrorkészültségben, jószerével bármelyik európai fővárosban lehetne. A bőrművesek, kerámiások és forraltborosok fabódéi, vagy éppen a körhinta éppúgy kötelező kellékei az adventi forgatagnak, mint Budapesten vagy Londonban. Persze az ilyen vásárok a legritkábban szólnak a közelgő ünnep vallási töltetéről, a multikulturális Brüsszelben ezt a megközelítést hivatalos szintre is emelték. A városvezetés adventi vásár helyett Téli Csodák néven üzemelteti a rendezvényt, és ragaszkodik ahhoz, hogy az ünnepségsorozat nem a karácsonyhoz kapcsolódik, egyszerűen az év végi kikapcsolódásban kíván segíteni a főváros lakóinak. Ez a hozzáállás pedig nem csak a decemberi ünnepekre vonatkozik: az állam általában is igyekszik semleges maradni vallási kérdésekben, ahogy az egyébként alkotmányos kötelessége is Belgiumban.

A vásár vagy éppen a közterek karácsonyi kivilágítása körül nincs is vita: még a muszlim többségű városrészekben is ugyanúgy függ a hópelyhes díszlet, mint a belvárosban. Mohamed Ouriaghli, a marokkói bevándorlók gyermekeként született brüsszeli képviselő szintén azt mondja, etnikailag sokszínű körzetének választóitól még soha nem érkezett hozzá panasz a téli ünnepek környéki rendezvények kapcsán. Mindössze az kavart kisebb vihart, amikor három éve a főtéren minden decemberben felállított, 22 méteres karácsonyfát egy absztrakt, de szintén fenyőfa alakú művészeti installációra cserélték. Akkor ebben sokan a hagyományok megsértését és túlzott politikai korrektséget láttak, így az azt követő évben visszatért a város szívébe az Ardennekből érkező fenyő.

A standok között sétálva is hasonló a benyomás: még ha a látogatók nem tükrözik is tökéletesen a város lakosságának összetételét, senkinek sem szúr szemet a karácsonyfadíszeket kínáló belga–marokkói árus vagy a török kebabos. Valóban nem tűnik úgy, hogy bárkinek problémát okozna az ünnepi hangulat, bár tény, hogy a szokásos karácsonyváró popzene keveseket emlékeztethet az időszak vallási hátterére, és sokban nem is üt el bármelyik európai város hasonló rendezvényének atmoszférájától. A sokféleség viszont nem csupán a látogatók között köszön vissza, hiszen az idén például egy tunéziai bódét is felállított a város, hogy ezzel szimbolikusan kiálljon az észak-afrikai ország demokratikus átmenete mellett, s egyúttal a kultúrák együttélését hirdesse.

Brüsszel sokszínűségének másik érdekes aspektusa természetesen az itt székelő EU-s intézmények és a hozzájuk kapcsolódó magánszféra nemzetközi, a 28 tagállamból verbuvált munkaereje, ami szintén nyomot hagy a belga főváros hangulatán a karácsony előtti lázas készülődésben. A túlnyomórészt néhány városrészre koncentrált páneurópai kommuna szinte külön egységként funkcionál a városban, amit alátámaszt a felmérés, mely szerint az intézmények dolgozóinak háromnegyede maga is úgy gondolja, hogy a közösség a „saját világában” él. Ez a sajátosság ugyanakkor jellegzetes atmoszférát kölcsönöz Brüsszelnek, ami kiváltképp igaz így az ünnepek tájékán.

Egymást követi az angol amatőr színjátszó társulat ünnepi előadása és a svéd kórus karácsonyi fellépése, miközben a sarki lengyel boltban a tulajdonos házilag pácolt heringet kínál szentestére. Az egyik legforgalmasabb spanyol bár pedig már a szilveszteri programot hirdeti: természetesen szigorúan a spanyol szokás szerint éjfélkor elfogyasztandó 12 szem szőlővel. Szinte minden irodában van valaki, aki amerikai módra hálaadás napi vacsorát szervez, december 6-án pedig megérkezik a Mikulás, aki Belgiumban Fekete Péter segítségével ajándékozza meg a gyerekeket, hogy aztán a hosszúra nyúlt ünnepi időszak vízkereszttel végződjön, amikor a portugálok, olaszok és spanyolok a háromkirályok érkezését ünneplik méltó módon.

Való igaz ugyan, hogy Európa „kvázi fővárosában” korántsem létezik egységes karácsonyi hangulat, de éppen ez a tarkaság teszi sajátossá, különlegessé, és kicsit az egész kontinenst összefoglalóvá a várost. Brüsszel utcáit róva ez a kavalkád szinte teljesen természetesnek hat, egyedül az utóbbi hetek fokozott készültségének utolsó jeleként hátramaradt fegyveres katonák jelenléte valamelyest zavarba ejtő. Bár más szemszögből nézve ez is a jelenlegi európai valóság leképezése a belga főváros nyüzsgésében. Sokak számára kissé gyökértelennek hathat ez a nemzetközi ünnepi forgatag, de egymás kultúrájának megismerésére és a békés együttélés megtanulására a legkiválóbb terep.

CSICSAI MÁTÉ / BRÜSSZEL